Kevés a rajzóra, ezért nem értjük a modern festészetet

Ember legyen a talpán, aki megoldást tud kínálni, hiszen a gyerekek óraszáma így is nagyon magas, a diákok túlterheltek.

Bráda Tibor festőművész remek kezdeményezése volt, hogy a kortárs festészetet közelebb vigye a nagyközönséghez. Ennek jegyében jött létre az MFN, mely idén tizenhatodik esztendeje egyre terebélyesedve egész programsorozattá nőtt, mind a fővárosban, mind vidéken, sőt számos határon túli kapcsolódási ponttal. Az Alapítók című tárlaton a tematikusan, motívumaiban összekapcsolódó Carmina Burana, Az első pohár bor és az Es Tibor című képekkel Bráda Tibor is szerepelt, s ennek apropóján is érdemes megnyugtatásképp megjegyezni, hogy távolról sem minden mai festmény befogadása embert próbáló. A többi alapítóval (Bayer Ilona, Fabók Gyula, Szentgyörgyi József és Zsolnai Gábor) október 18-át jelölték meg, Szent Lukács napját, aki a legenda szerint elsőként festhette meg Szűz Máriát ölében a kis Jézussal, s emiatt ő tekintendő a festők patrónusának. A festészetet érintő legjelentősebb, időben szerencsére egyre hosszasabb rendezvényről van szó, melynek 2017-től Verebes György Munkácsy-díjas festőművész a vezetője. Arculati megújulást szorgalmazott, rendezettebb kommunikációt, melynek köszönhetően a szakmai közönség mellett a nagyközönség is egyre nyitottabb, az MFN honlapján és Facebook-oldalán egyre bővebb, naprakész információkkal segítik az érdeklődőket – nyilatkozta lapunknak. A kiállítások mellett galériasétákra is gondoltak edukatív jelleggel. Számos kapcsolódó kiállítás is van, még határon túlról is társultak a kínálathoz.

A kiállítók közt egyaránt szerepeltek alapítók, visszatérők, állandó elem a Doyenek tárlata, akik már szinte lezárt életművel rendelkeznek, ők a 70 fölöttiek, időnként olyan is van, akire már csak emlékeznek, de mellettük képviselik magukat a fiatalok is. Alkotásaikat generációk szerint vegyesen tették ki esztétikai és szellemi szempontok alapján rendezve, de jellemzők a tematikus kiállítások is. Minden évben van egy vendégország, melynek egy régiója mutatkozhat be, idén ez a Bálnában Németország lehetett. A külső viszonyítási pont éppen azt a felvetést állítja fókuszba, hogy beszélhetünk-e sajátosan magyar arculatú festészetről, mely például a műkincspiac számára lényeges – teszi hozzá Verebes György, aki azt is kiemeli, hogy a művészeti programok szintje nem csökkenhet, nem bulvárosodhat, ehelyett a nagyközönségre úgy kívánnak figyelni, hogy igyekeznek bemutatni azokat a negligálhatatlan, generáló gondolati erőket, melyek innovatív emberek százait vagy akár ezreit indítanak a festésre.

Filp Csaba Munkácsy-díjas festőművészt is megkérdeztük, aki szintén kiállítója az MFN-nek, ő megerősítette, hogy például a Nyitott Műtermek Délutánja mellett valóban ez a hosszabb kiállítássorozat biztosíthat leginkább bemutatkozási lehetőséget a pályakezdő művészeknek, ahogy az intézményeknek, a galériáknak, kiállítóhelyeknek is. Az MFN-t erős integráló hatása miatt tarja kiemelten fontosnak, s biztatónak látja, hogy egyre koncentráltabb figyelem kíséri mindezt. Noha a nagy plénum előtt még mindig nem elég ismert, a kultúrműsorok csökkentése miatt is nagyobb igyekezetre van szükség – jegyzi meg, ezt szolgálja a széles spektrum bemutatása is. Mint mondja, akadnak olyan kortárs művészek, akik meg tudnak élni csupán a festészetből, de ez egy hektikus pálya, ahol időnként felbukkan egy-egy Júdás is, aki a nagyközönség értékítélete mentén kortársakat még nem mer hamisítani, de a 20-as, 30-as évek művészetét már igen, aki ideig-óráig élvezheti a pénzét, mielőtt lefülelik – ecseteli a művész.

A kerekasztal-beszélgetés elején Spengler Katalin műgyűjtőtől hangzott el az egyik legjelentősebb gondolat arra a kérdésre, hogy mi a festmény: „kommentár a jelenhez”. Akár egy irodalmi mű, a sajátunkon kívül más szemüvegén keresztül is látni a világot. Az előadók végezetül két irányt jelöltek még ki fontosnak, az egyik kifelé mutat, amikor egy kis ország szerintük úgy lehet ismert külföldön, ha bemutatja a kultúráját, s erre a festészetet alkalmassá teheti az, hogy részben nyelven felüliként jelenik meg. A másik a befelé mutató, az a réteg, mely nem a befektetésre gondolva venne műalkotásokat, hanem pusztán azért, mert a mondanivalója, a hatása, ereje tetszik neki.