Az abszurd pokoljáráson a gangos lépcsőházak elnyűhetetlen, minden lében kanál asszonysága a Vergiliusunk, aki pletykál, hallgatózik, maga is nyomoz, elénk tárja a soha össze nem álló történetszálakat. Megtudjuk, hogy Detti képtelen felnézni szerelő férjére, ezért középkori kínzóeszközöket idéző nyújtót szerez be, hogy Sándor magasabb lehessen. A rendőr verses perverziók szavalása közben próbál rapid sebességgel közösülni feleségével, miközben a szobában gyerekük, Lajoska (hamarosan hosszú időre lecsukódik a szeme és „magába fordul”) születésnapi ajándékát várja.
Mind a rendőr, mind a szerelő munkája, illetve a gyereknevelés feladata is – szakmai körítéstől függetlenül – nyilvánvalóan látszattevékenység: az éppen reparált bojler „lassan javul”, Detti halálát pedig sohasem sikerül rekonstruálni. A valóság tetszés szerint formálható, a rokonok, barátok közötti kommunikáció elveszti lényegét és értelmét, alapjává a félreértés, az identitászavar válik; a szereplők gyakorlatilag mind halottak is lehetnének akár – fejthetjük fel az üzenetet.
Kocsis Gergely autentikusabb bojlerszerelő, mint némely valóságos megfelelője; Rezes Judit mártírszerepben tetszelgő házizsarnok. Az abszurdba hajló, humoros-szórakoztató előadás legnagyobb problémája a hosszúsága: ami eleinte érdekes, meglepő, az megszokottá, egyre érdektelenebbé válik, ahogy az időben előrehaladunk. Ez pedig végzetes hiba: királyi utat nyit az erő és az egyensúly (helyenkénti) megingásához, vele a humor kiüresedéséhez.
