„A közöset keresem a szlovák, magyar, zsidó és német múltban”

Nagyőr utolsó bárónője, Czóbel Margit életében ott az egész XX. század. Egy szlovák szerző ír regényt Silvester Lavrík.

Czóbel Margit, a híres, régi család utolsó leszármazottja Nagyőrön (Strázky), a mai Észak-Szlovákiában élt, ott is halt meg. Festett, rajzolt, gondozta Mednyánszky László örökségét. A kommunista hatalomátvétel után az államosított kastélyban négy szobát tarthatott meg, ott lakott haláláig. Tele voltak a falak festményekkel. Így emlékszik kisgyerekkorából a ma 53 éves Silvester Lavrík szlovák író. A kisfiút nagyapja vitte magával a különleges hölgyhöz, akit „az utolsó bárónőként” ismertek. Igaz, a nagypapának nem vele volt dolga, hanem a nagyőri lovásszal. Silvester Lavrík a felnőttek között lábatlankodva hallgatta a tárgyalásokat; emlékezete szerint a csehszlovák határon túlról importált lovakról szóltak.

– Tilosban csinálták, nagyapám és a nagyőri lovász tulajdonképpen csempészettel foglalkoztak. A lovakat titokban hozták át a határon Lengyelországból, hegyi utakon, és Szlovákiában értékesítették őket. Engem nagyapám egyfajta alibiként vitt magával, hogy legyen egy ok, miért látogatja rendszeresen a kastélyt: hivatalosan a kis unokáját hozta a bárónőhöz rajzolni – meséli az író, publicista és rendező, a szlovák művészvilág ismert figurája.

Ezek voltak Silvester Lavrík első találkozásai a nagyőri kastéllyal és a bárónővel. Czóbel Margit csakugyan a rajztanára lett, még ha csak egészen kis korában, a rajztanulás kezdetén is. Így hosszú időre megmaradt az emlékezetében a folyton cigarettázó, törékeny, alacsony termetű, ám szigorú hölgy, aki művész volt, de két lábbal állt a földön. Klasszikus tanárfiguraként emlékszik rá, akiből áradt a tekintély.

A szülőhelyéhez kötődő művészek régóta foglalkoztatják Silvester Lavríkot, ezért elhatározta, hogy regényt ír Czóbel Margitról, Mednyánszky Lászlóról és „az exkluzív klub” harmadik tagjáról, Katona Nándorról, aki szintén festő és Mednyánszky tanítványa volt. Sokszor megfordult a nagyőri kastélyban, amely ma a Szlovák Nemzeti Galéria kiállítóhelye, Mednyánszky Lászlónak is sok képét őrzik itt.

– Czóbel Margit életének gondjai egyben a XIX–XX. század problémái. Ő áll majd a regényem középpontjában. Megélte az összes történelmi változást, ami ebben az időszakban érintette a régiót. 1972-ben halt meg. Erős nő volt, nagyon jól képzett, sok nyelven beszélt, és a családban mindenütt művészek vették körül. Nagynénje a magyar költő, Czóbel Minka volt, bátyja Czóbel István filozófus. Justh Zsigmond, Pekár Gyula neve is előkerül a család kapcsolatai között, és így majd a regényben is. Czóbel Margit gondozta a családi könyvtárat, valamint Mednyánszky és Katona festményeit. Nagyon fontos számomra, hogy sikerült megőrizne, összetartania a család könyvtárát, festészeti örökségét a viharos XX. században. Úgy egyezett meg a Szlovák Nemzeti Galériával, hogy haláláig a kastélyban marad, és az itt található alkotásokat a galéria őrzi majd – mondja Silvester Lavrík.

A regény részben Czóbel Margit naplóin és levelezésein alapul. Az író ösztöndíjat is kapott arra, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeumban kutasson a témáról. Silvester Lavríknak fontos volt az is, hogy személyesen megnézzen Budapesten és Gödöllőn olyan helyszíneket, amelyek fontosak voltak hősei életében. És hogy lássa Mednyánszky László, Czóbel Margit és Katona Nándor Magyarországon őrzött képeit. – Megkerestem azokat a leveleket is, amelyeket Czóbel Margit a nagynénjének, Czóbel Minkának írt. Minka levelei szlovákiai archívumokban vannak, de a válaszok nem, ezeket itt találtam meg Budapesten. Czóbel Margit a magyar mellett német, francia és angol nyelven is levelezett – mondja Lavrík. Hogy milyen érzésekkel fordulnak a szlovákok a magyar örökség felé, arról Silvester Lavrík azt tudja elmondani, hogy ő egész életében erősen érezte a magyar kultúra befolyását. Szepesi származású, és arrafelé multikulturális volt a közeg: magyarok, németek, szlovákok, lengyelek, zsidók, cigányok. – Nekem ez természetes és alapvető. A közöset keresem a múltunkban, nem azt, ami elválaszt. Kultúránkban, nyelvünkben, szokásainkban ott vannak ezek a közös dolgok. Tulajdonképpen az együttműködés új lehetőségei érdekelnek. Szerintem az én generációm mohón keresi a közös múltnak ezeket a nyomait, talán azért is, mert a szocializmus alatt nem esett szó, hallgattak róla. Silvester Lavríknak eddig egy kötete jelent meg magyar nyelven, az Irina és az ördög, ebben novellák szerepelnek. Színdarabot írt Márai Sándorról is, aminek az volt az érdekessége, hogy a magyar szereplők magyarul, a szlovákok szlovákul játszottak az előadásban – 2011-ben mutatták be a Kassai Thália Színházban.