1986-ban elnyerte a Művészeti Alap Irodalmi Díját, majd az 1986-os írószövetségi közgyűlésen elmondott, a kádári diktatúrát bíráló beszéde miatt egy ideig nem jelenhettek meg könyvei. 1989-ben Tőkéczki Lászlóval közösen megszervezte a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesületet, amelynek elnöksége mellett titkári teendőit is ellátta, 1991-ben az Új Magyarország című napilap alapító főszerkesztője lett, 1989 és 1994 között pedig a Magyar Írószövetség Arany János Alapítvány kuratóriumának elnöke volt.
Főszerkesztője volt továbbá az Új Magyar Híreknek és a Magyarok Világlapjának is, 1989-től a Magyar Írószövetség választmányának, majd elnökségének tagja, ahogy a Százak Tanácsa, az MMA társadalmi szervezete is tagjai közé választott. 2010-től a Magyar Írószövetség örökös tagja, 2011-től a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja lett.
Éveken keresztül foglalkozott az 1848–49-es emigráció történetével, különösen Szemere Bertalan tevékenységével. E munkából számos kiadványa jelent meg.
Műveiben az egyetemes, a teljes, a látható és azon túli valóság megragadására törekedett. Nagy erővel, nyelvi gazdagsággal alkotta meg a század modern eszmeiségével lírai és filozófiai töltésű írásait, amelyekben hol a történet gazdagsága, hol a gondolat a domináns elem.
Munkásságát József Attila-díjjal, a Magyar Érdemrend lovag-, majd tisztikeresztjével ismerték el, 2015-ben Kossuth-díjat kapott. 2003-ban Péterfy Vilmos-díjjal, 2003-ban Arany János-díjjal, tavaly pedig Berzsenyi Dániel-díjjal és Magyar Örökség díjjal ismerték el.
A Magyar Művészeti Akadémia Albert Gábort saját halottjának tekinti.
