Elhunyt Bokros Péter grafikus, az Inconnu Csoport egyik alapítója

A művész ötvenkilenc éves volt.

Laczik Erika
2017. 12. 18. 17:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Életének 60. évében elhunyt Bokros Péter grafikus, az Inconnu Csoport egyik alapítója.

Az Inconnu Csoport 1978-ban jött létre Szolnokon Bokros Péter, Molnár Tamás, Csécsey Mihály jóvoltából, majd a nyolcvanas évek elejétől csatlakozott Pálinkás Róbert, Phillipp Tibor és Serfőző Magdolna is. Tiszteletbeli tagja Krassó György, majd 1987. november 7-től Bereznay András lett. A művészcsoport kezdetben performanszokkal és happeningekkel jelentkezett, de a sorozatos rendőri zaklatások miatt Budapesten folytatta munkáját. Bekapcsolódott az ellenzék munkájába is; a Lajos utcában rendszeresen szervezett antikommunista kiállításokat, amelyeket a diktatúra rendőrsége hol megakadályozott, hol csak spicliket küldött a helyszínre.

A 301-es parcellában 1988. június 16-án szerettek volna kopjafát állítani, ám azt Nagy Jenő Kalászi utcai otthonában „letartóztatták”, azaz a kádári politikai rendőrség elkobozta. Ekkor úgy döntöttek, még 300 kopjafát faragnak. Hamarosan nemzetközi híre ment Bokros Péterék munkájának. A következő évben június 16-án a csoport önkéntesekkel kiegészülve felállította a 301-es parcellában a mártírok 301 kopjafáját. Nagy Imre és társai 1989-es újratemetése bejárta a világsajtót, ám Bokrosék ezen a napon nem mehettek be a temetőbe.

Bokros Péter a „Megkezdődött a rendszerváltásra” így emlékezett vissza egy interjúban: „Krassó szeretett volna egy külön megemlékezést csinálni a Hősök terén, mert neki az volt a véleménye, ami egyébként az egész Inconnu Csoporté: Nagy Imrét a kommunisták azért temetik újra, hogy ezzel bűneiket megpróbálják helyrehozni. Krassó Gyuri lakásán röplapokat gyártottunk, amikor megjelent az amerikai követség egyik alkalmazottja, és üvöltve közölte, hogy »Krassó úr, ön holnap ezt a független megemlékezést nem csinálhatja meg!«. Sarkon fordult, és kiment. Mi meg meredten ültünk a helyünkön, és egyszerre mondtuk ki: csöbörből vödörbe kerültünk. Döbbenten tapasztaltuk azt, hogy az amerikaiak átvették a hatalmat. [ ] Azonban kiderült, hogy a titkosszolgálat a temetőt teljesen lezárta, oda csak buszokkal lehetett bemenni és azoknak, akik az ő embereik voltak.”

Bokros Péter az Inconnu Csoport tagjaként akár karriert is csinálhatott volna, de nem volt „helye” az elmúlt huszonhét évben sem. Nem ilyen rendszerváltást képzelt, de megőrizte a tisztességét.

Élete izgalmas volt, egy percig sem lehetett mellette unatkozni – mondta felesége és társa, Serfőző Magdolna. Szeretetén túl az volt a fontos, amit gondolt a világról, az erős hite az igazságban.

Gulyás János és Modor Ádám háromrészes dokumentumfilmet is forgatott a csoportról:

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.