Aligha az 1957-es volt Elvis Presley kedvenc karácsonya. Bár rajongóit végtelenül boldoggá tette az októberben megjelent, Elvis’ Christmas Album című nagylemezével, négy nappal a szenteste előtt megérkezett a katonai behívója. Tényleg jobb adni, mint kapni? – gondolhatta. A sereg sehogy sem passzolt az öblös hangú előadó személyiségéhez, és a karrierje szempontjából sem látszott kockázat nélkül valónak. Volt tehát min morfondíroznia, amint áfonyaszószt tunkolt a pulykához Graceland nevű memphisi villájában.
Elvis 22 éves volt akkor, és az övé volt a világ. Nemcsak hanglemezeket és mozijegyeket, de farmert, pénztárcát és töltőtollat is árultak a nevével, a vadászkutyás meg az összetört szíves kulcstartókról nem is beszélve. A rádiónak köszönhette a fölemelkedést. A lemezlovasok döntő mértékben formálták a békés, de elfojtott indulatoktól fortyogó korszak tinédzsereinek ízlését. Ők tették a fejére a koronát.
A rock and roll fehér tizenévesek piacához fazonírozott királyát érzékenységből, keresztény meggyőződésből, búgó hangból, kozmikus karizmából és szexuális vonzerőből gyúrták, így aztán nem csoda, ha a háziasszonyok óvták lánygyermeküket az énekestől. Persze az Elvis-lázat nem lehetett megfékezni. A karácsonyi album ezért üzleti szempontból nem bukhatott. És nem is bukott.
Az Elvis’ Christmas Album voltaképpen Elvis első konceptlemeze. Az a koncepciója, hogy a rock and roll királya karácsonyi dalokat ad elő. A finomhangolással mintha nem is bíbelődtek volna az alkotók, hiszen a korong két élesen elkülönülő része meg sem próbál egymással párbeszédbe lépni. Az utolsó négy felvétel Elvis gospeles indulásához tér vissza, a többi dal pedig arra tesz tétova kísérletet, hogy közös metszetet találjon a széles terpesz, a hajlakk és a betlehemi istálló szelíd fénye között. Mérsékelt sikerrel.
Egyetlen tétje a kiadványnak az lehetett talán, hogy ez a lányos anyák szemében velejéig romlott csábító bebizonyítsa, bár a fellépések alkalmával illetlenül vonaglik, nemcsak a nyakkendője, de a szíve is aranyból van. Elvis a megszelídített lázadó szerepében, hamiskás mosollyal állt be a fagyöngy alá, és ugyan pár rádióállomás letiltotta az általa előadott és szerintük túlságosan parodisztikus White Christmast, a korong mégis négy hétig vezette a Billboard listáját.
Minek a csillagok közé mennünk, ha a legfényesebb itt van velünk a fa alatt? – állította a másfél héttel a Szputnyik fellövése után boltokba kerülő, karácsonyfa-díszítéshez, puncs melletti melegedéshez, de a meghatottságtól könnyezéshez is ideális Elvis’ Christmas Album. Csak hát a sorkatonai szolgálatát megkezdő sztár sokat veszített a fényéből. Igaza lehet John Lennonnak, aki úgy tartotta, „Elvis azon a napon halt meg, amikor bevonult a hadseregbe”.
