Vajon hogyan fog a macska egyszerre kint és bent is egeret? Törhették a fejüket a hollywoodi kreatívok, hogy az idei Golden Globe-on úgy szóljon minden a nőkről, hogy közben az amerikai filmipar második számú gálája is megőrizze az arcát, vagyis az álomgyár alapvetően átverésre és képmutatásra épülő sok évtizedes hagyományát.
A helyi idő szerint vasárnap este megrendezett Los Angeles-i Golden Globe gála, amelyen a Hollywoodban dolgozó külföldi újságírók szavazatai alapján osztanak filmes és televíziós díjakat, az első jelentős esemény volt a Harvey Weinstein nevéhez kötött szexuális zaklatási botrány kirobbanása óta. Borítékolható volt tehát, hogy az est tematikáját az áldozatokra utaló MeToo-kampány – amelynek ismert és ismeretlen tagjait a Time magazin az Év emberének választotta – határozza majd meg. A gála résztvevői már jó előre jelezték, feketében jelennek meg a rendezvényen, így tiltakozva a hatalmi visszaélések ellen, és kifejezve együttérzésüket az áldozatok iránt. És ha a színválasztással nem elégedtek volna meg, a szexuális zaklatások teljes felszámolásáért síkra szálló színészek a Time’s Up (Lejárt az idő) feliratú kitűzővel is kiegészíthették szettjüket.
A gálát megelőző hetekben többen felvetették, nem kéne-e bojkottálni az eseményt, hiszen végső soron a látványos hollywoodi megmozdulások éppen annak a hagyománynak a termékei, amelynek berögzült erőszakosságát és hierarchiáját felforgatni kívánják, ám végül még a legelszántabb tiltakozók is felmerészkedtek a vörös szőnyegre. Így tett a legjobb drámai színésznő kategóriában jelölt Jessica Chastain is, aki néhány hete egy rendezvényen a szexuális erőszakot a rendszer természetes részének nevezte, amelyet nem az álomgyár irányítóinak ármánykodása, sokkal inkább a benne dolgozók fásultsága és gyávasága miatt nem lehet sosem megszüntetni.
– Jó estét hölgyeim és uraim, már aki még megmaradt úriembernek – köszöntötte a résztvevőket a gála házigazdája, Seth Meyers komikus, műsorvezető. Talán az ő előadása szemléltette leginkább az idei Golden Globe tudathasadását: hogyan legyen szórakoztató és eladható úgy, hogy közben egy rakás feketébe öltözött emberhez beszél? – Ez az első alkalom, amikor a férfiaknak nem kell félniük attól, hogy hangosan felolvassák a nevüket – próbálkozott Meyers, de sem ez, sem az a vicce nem tett hozzá sokat a traumák feldolgozásához, amely szerint bár Weinstein most nincs ott a gálán, húsz év múlva visszatér: ő lesz az, akit majd kifütyülnek az év halottainak felsorolásakor.
– A teremben ülők mind keményen dolgoztak, hogy itt lehessenek, de az minden korábbinál világosabb, hogy a nők sokkal keményebben – mondta a műsorvezető egy mondatban összefoglalva az idei gála filozófiáját. A szexuális erőszakra a Golden Globe pozitív diszkriminációval válaszolt. Minden a nőkről szólt, minden színpadra lépő elsütött legalább egy tréfát, amelynek mély igazságát hosszan ünnepelte a közönség. A legnagyobb sikert kétségkívül a tévésztár Oprah Winfrey aratta, aki Cecil B. DeMille életműdíja átvételekor az áldozatok szégyellnivaló titkairól és a zsarnokok hazugságáról beszélt. – Hosszú időn keresztül senki sem hallotta meg azokat a nőket, akik nyíltan mertek szólni ezeknek a férfiaknak a hatalmáról. De az ő idejük lejárt.
A 2016-os Oscar-díjátadó előtt komoly botrány kerekedett abból, hogy egyetlen fekete művészt sem jelöltek a fontos kategóriákban. A felháborodásból kibontakozó OscarSoWhite (vagyis az Oscar olyan fehér) mozgalom komoly eredményként könyvelhette el, hogy tavaly az Amerikai Filmakadémia már ügyelt a sokszínűségre. Egészen más kontextusban ugyan, de idén is ennek az igyekezetnek lehettünk szemtanúi. Azzal a különbséggel, hogy a tálaláson, vagyis a nők látványos felmagasztalásán kívül semmi egyéb nem történt.
Bár hónapok óta mindenki a Lady Bird című film fiatal rendezőnőjéről beszél, Greta Gerwigot még csak nem is jelölték a legjobb rendező kategóriájában. Itt a hagyományoknak megfelelően öt férfi versengett a díjért, amelyet végül Guillermo Del Toro kapott A víz érintése című filmért. Natalie Portman keserű mosollyal utalt is rá a színpadon, hogy fájóan hiányoznak a hölgyek a legfontosabbnak tartott kategóriából, ám megjegyzését egy diszkrét nevetéssel elintézte a közönség. Igaz, a Lady Bird legalább a vígjáték/musical kategóriában diadalmaskodott, főszereplőjét, Saoirse Ronant pedig a legjobb színésznőnek választották ugyanebben a műfajban. A legjobb drámáért járó díjat a Három óriásplakát Ebbing határában című film nyerte, és főszereplője, Frances McDormand diadalmaskodott a drámái kategóriában. A legjobb férfiszínésznek járó díjat a vígjátékok között James Franco, míg a drámai alakítások versenyében Gary Oldman kapta Winston Churchill megformálásáért.
Oldman korábban élesen bírálta a Golden Globe-ot: szerinte felesleges felhajtás, amely nem a művészetet ünnepli, csak a tévés nézettséget akarja feltornászni. A Playboy magazinnak adott 2014-es interjújában pedig arról beszélt, hogy „a politikai korrektség egy kalap szar”, majd lemerült Hollywood erkölcsi mélységeibe: „mindannyian rohadt képmutatók vagyunk”.
Az est egyik nagy nyerte a Hatalmas kis hazugságok című, amely a legjobb tévéfilmek/minisorozatok kategóriájában négy elismerést is bezsebelt. A legjobb tévésorozat kategóriában a tavaly év egyik legnagyobb sikere, a Margaret Atwood regénye alapján készült A szolgálólány meséje főszereplőjét, Elizabeth Mosst választották a legjobb színésznőnek. Mindkét produkció a nők elleni erőszakot dolgozza fel, Moss pedig ugyanerre hívta fel a figyelmet köszönőbeszédében. – A nők immár nem a papírlap fehér szélén élnek, és nem is a történetek közötti űrben. A nők a történet, amelyet saját maguk írnak.
Ha a külsőségekre, a jórészt kötelező feladatként letudott beszédekre, az azokra adott feltűnően lelkes reakcióra, és a műsorvezető lapos tréfáira gondolunk, úgy tűnhet, Elizabeth Moss tévedett: éppen két történet közti űrben lebegünk. Bár lehet, hogy csak húsz év múlva jelentik be a halálát, Weinstein szelleme már idén is ott ült a Beverly Hilton Hotel dísztermében, és a filmipar bebetonozott törvényeiről suttogott.
