Csakhogy az ír (és brit állampolgárságú) forgatókönyvíró-rendező nem elégszik meg a drámával, a küzdelmet, mintha csak a kicsivel északabbra fekvő Fargo világát idézné, az abszurditásig fokozza. Letartóztatások, fenyegetések, fogászati fúróval átlyukasztott köröm, rasszizmus, családon belüli erőszak, Molotov-koktélok és istenkáromlás: a feszültség egy darabig csak fortyog a felszín alatt, majd szivárogni kezd, végül minden felrobban.
McDonagh nem könyörül meg az amerikai vidéken. – Ha minden rasszista rendőrt elbocsátanék, csak azok maradnának, akik meg a buzikat utálják – mondja a rendőrfőnök Mildrednek egy vitájuk során. Korlátolt, tahó, kisszerű fajgyűlölők, nagyjából így jellemezhető az állomány, különösen a fekete fogvatartottak kínzásáról elhíresült Jason Dixon rendőr (Sam Rockwell). Ez persze csak a felszín; a rasszizmus érző, tisztességes lelket takar, a düh csupán az útvesztés eredménye. Kevesen találnák meg a két klisé között az arany középutat, de a rendezőnek sikerül. Plasztikus figurái elveszett, kétségbeesett emberek mindannyian, akik az élet kegyetlen bánásmódját feledve megváltásért könyörögnek.
Amit Mildred az óriásplakátokban, a rendőrfőnök egy tökéletes nap végén a pajtában, Jason pedig a seriff neki címzett levelében vél felfedezni. Az erőszakból kibomló újabb erőszak végül eredményre vezet, felbukkan egy gyanúsított. És mivel ekkorra már kellően átalakult a bűn fogalma, az sem baj, ha nincs meg az égető bizonyíték; ha nem is ő ölte meg Mildred lányát, semmiképpen sem lehet ártatlan. Az ítélet végrehajtása pedig a megváltásra vágyó szereplőkre vár.
McDonagh, akárcsak zseniális első nagyjátékfilmje, az Erőszakik (eredetileg: In Bruges, amelynek még a rettenetes magyar cím sem tudott ártani) esetében, itt is remekül keveri a műfajokat. A tragédiát komédiába oltja, majd a vegyületet szatírává érleli. Több kritikus kiemelte, a helyszín, a cselekmény és a módszer mind-mind A nagy Lebowski, a Nem vénnek való vidék és A félszemű alkotói, a Coen fivérek filmjeit idézi, nem beszélve Frances McDormandről, aki Joel Coen felesége. S bár az ír rendező valóban az ő terepükön mozog, kívülállóként mégis egy más Amerikát igyekszik lefesteni. Több ez, mint tanmese, de kevesebb, mint példabeszéd. Amit láthatóan az Amerikai Filmakadémia is nagyra értékelt, hiszen hét Oscarra jelölték a művet, köztük a legjobb film, a legjobb forgatókönyv díjára, és a három főbb szereplő is ott van az öt végső esélyes között.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!