Jókait mentsük meg, vagy a nebulókat?

Konferencián vitatta meg a Magyar Gyerekkönyv Fórum, miként lehetne a kortárs irodalom a tananyag része.

A szülők, a tanárok olykor nem igazán tudnak mit kezdeni azzal, hogy a gyerekek szenvednek egy-egy klasszikus olvasmánytól, olyanoktól is, amelyeket sok-sok évtizeddel ezelőtt az egykori gyerekek még faltak. Körükben maga az olvasás is folyamatosan visszaszorul a szabadidős tevékenységek között, de ez a jelenség nem új keletű. Ábrahám Mónika könyvtáros több mint tíz évvel ezelőtt publikálta tanulmányát az Új Pedagógiai Szemlében, amelynek tanulságai ma is érvényesek. Kutatásából kiderül, hogy míg az 1960-as évek végén a szépirodalom olvasása a tizennégy évesek kedvenc szabadidős tevékenysége volt, 1977-ben a rangsor hatodik helyére került, 1997-ben már csak a tizenkettedik helyet foglalhatta el. Na bumm, az újabb és újabb nemzedékek legfeljebb nem lesznek annyira olvasottak, mint az elődjeik – gondolhatnák az irodalomra kevésbé fogékonyak −, ám bármennyire is vad állításnak tűnik: Magyarország jövőbeni versenyképessége a gyermekek olvasási hajlandóságával is összefügg. Ha ugyanis egy gyerek nem sajátítja el az írás-olvasás képességének azt a szintjét, amely lehetővé teszi számára majd az új információk befogadását, közlését, az új tudás megszerzését, később a nagybetűs életben sem tudja majd megállni a helyét.

Ezt az elégtelen műveltségi állapotot hívják funkcionális analfabetizmusnak – egyes becslések szerint Magyarország lakosságának negyede funkcionális analfabéta −, és ezért is érdemes odafigyelni az országos kompetenciamérések, a PISA- és a PIRLS-tesztek szövegértési eredményeire. (A PISA-felmérés a tizenöt évesek képességeit vizsgálja, részben a szövegértésüket, a PIRLS a negyedikesek szövegértésére fókuszál.) Az Országos Közoktatási Intézet korábbi vizsgálataiból kiolvasható, hogy a magyar diákok szövegértési eredményei 1986-tól 1995-ig produkáltak mélyrepülést, utána stagnáltak. S bár a 2009-es PISA-felmérésen a szövegértési eredmények jobbak lettek – meglehet, nem függetlenül a 2001-es olvasás évétől vagy a 2005-ös Nagy Könyv programsorozattól −, azóta újra folyamatosan romlanak.

Az persze nem igaz, hogy az Y és a Z generáció alapból nem szeret olvasni: az ezredforduló, a Harry Potter-láz idején egy budapesti belvárosi könyvesboltban a kamaszok még éjféltájt is óriási tömegben várták, hogy kézbe vehessék a varázslótanonc új kalandjainak kötetét. A 2005-ös budapesti könyvfesztiválon legalább akkora sor várt dedikálásra az ifjúsági vámpírtörténeteket író Darren Shan asztalánál, mint a sokféle értelemben is fogalommá vált Paulo Coelho előtt, jó néhány éve Leiner Laura egy-egy új kötetének megjelenése is tumultuózus jelenetekhez vezet. Rejtély, kaland, humor, kortárs problémák: a felső tagozatos diákokat mindez már leköti. Többek között erre hívta fel a figyelmet a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium könyvtár- és drámapedagógusa, Pásztor-Csörgei Andrea a Magyar Gyerekkönyv Fórum (HUBBY) kétnapos konferenciáján, amelyet a Mesemúzeumban és a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendeztek meg az elmúlt héten.

A pedagógusoknak könnyű a dolguk a kicsikkel, az elmúlt években rengeteg szebbnél szebb gyerekkönyv jelent meg. Az ötödik osztálytól nehezebb a pálya: a tinédzserek – különösen a lányok – nagy testi változáson mennek keresztül, ami sok esetben önbizalomvesztéssel is jár, újra meg kell találniuk a helyüket a világban, elsősorban a kortársaik között. Elkezdik kritikával szemlélni a szüleiket, a tanáraikat, és lassan kinyílik a szemük a szociális és társadalmi problémákra is – érthető, hogy sokszor a legszívesebben elmenekülnének e változások elől. És ezért logikus, hogy ez a korosztály az olvasmányélményeiben keresi a rejtélyt, a misztikumot is. A fiúk továbbá a kalandot és a humort, a lányok az érzelmes történeteket is, ám mindnyájan azokat a kérdéseket és válaszokat, amelyek a saját problémáikkal foglalkoznak, különös tekintettel a nemi éréssel járó nehézségekre. A nőideál – és valamennyire a férfipélda is – ma már lényegesen más, mint a romantika idején, igaz, ezt már korábban olyan szerzők is észrevették, mint Janikovszky Éva vagy Szabó Magda. És a kortárs írók színe-java. Ilyen a „csajos” olvasmányok között Finy Petra Úszósulija – amely a fizikai és a lelki küzdelem mellett a csapatszellem mibenlétéről is szól − vagy Miklya Luzsányi Mónika regénye, a Cília árnyai, amely beszélő nevekkel nagyon finoman érinti a cigányság kérdését is.

A konferencián rengeteg jó könyv került reflektorfénybe, például Nyulász Péter Helkája, Dóka Péter Viharlovag-sorozata, Kertész Erzsi Pantherája, Tasnádi István, Jeli Viktória és Gimesi Dóra Időfutára, Kovács András Ferenc, Lackfi János vagy Kollár Árpád művei – a szülőknek érdemes már csak e könyvlista miatt is a HUBBY honlapját felkeresniük. A forró – és eldöntetlen − kérdés mindezek mellett az volt (és marad is még egy jó ideig), hogy kell-e kötelező olvasmány az iskolába, s ha igen, mi legyen az. A magyartanárok és a könyvtárosok mindenesetre már abban a kérdésben is magukra vannak hagyva, hogy bevigyék-e a kortárs irodalmat az iskolába, vagy erőltessék-e a klasszikusokat. A kérdésre, mentsék-e meg Jókait vagy inkább az új generációt, Lombosi Anikó magyartanár, drámapedagógus egyértelmű választ adott: a generációt kell megmenteni, Jókai megmenti önmagát. A pápai Tarczy Lajos Általános Iskola pedagógusa szellemes asszociációs játékkal is megmutatta Kollár Árpád Völgy, írta Tárkony című regénye kapcsán: ma már a tündérek is meglepően mások, mint „bezzeg a mi időnkben”.

A HUBBY elnöke, Pompor Zoltán többek között a németországi Stiftung Lesen olvasásnépszerűsítő programjáról beszélt, amelynek gyümölcsei másfél évtized után látszanak beérni. Ott többek között sportolólegendák, kereskedelmi televíziók hírességei vesznek részt a kampányban, miközben minden évben a könyv világnapjára, április 23-ára újabb ifjúsági kötet születik meg neves szerzők, illusztrátorok közreműködésével. A könyvet ingyen kapják meg a diákok, miközben a mintegy száz projektből álló program – tekintettel a bevándorlókra – tizenhét nyelven folyik.