Kiderült, hogy ki volt a valóságban Szabó Magda regényének főhőse

Bűzt, romlást, egy rég elvándorolt család maradék értékeit rejtegette Emerenc a Júlia utcában.

Az ajtó, amely kétségkívül Szabó Magda egyik legfontosabb regénye, bejárta a világot, és ma is tovább hódít. Az elmúlt pár évben például az Egyesült Államokban, ahol a New York Times bestsellerlistájára is fölkerült. Filmet Szabó István készített belőle, az Oscar-díjas Helen Mirren és a német Martina Gedeck főszereplésével, 2012-ben. A pontos németek úgy fordították le a címet: Az ajtó mögött. Ezt a címet kapta Verrasztó Gábor új könyve is. 

Talán már tudja a legtöbb magyar olvasó, mi volt Szabó Magda regényhőse, a szikár és kiismerhetetlen idős házvezetőnő szolgálati lakásának ajtaja mögött. Bűzt, romlást, egy rég elvándorolt család maradék értékeit rejtegette, és egy csomó macskát, de közben voltaképpen élete titkait és a tisztességét védte. Próbálta takargatni a külvilág elől a hanyatló élet mocskát. Emerenc miatt a szeretet, az áldozatvállalás, az árulás, a tisztesség, a büszkeség, az önzetlenség fogalmát kényszerült újraértelmezni a sikeres írónő, akit imádott a férje, és körülrajongtak az olvasói. A házvezetőnő élete tükrébe belenézve viszont kénytelen volt megmérni és könnyűnek találni saját magát. Ez az őszinteség pedig világsikert hozott. Az ajtó sokkal többről szólt, mint a budai Júlia utca egy különc lakójáról. Aki a valóságban is létezett, ha nem is pontosan úgy, mint a regényben. A Júlia utca mégis zarándokhellyé vált a Szabó Magda-rajongók számára. És talán része van abban, hogy mára Verrasztó Gábor lett az egyik legkeresettebb budapesti helytörténész, akinek történeti sétáira minden hely betelik, és akinek a könyveit több ezer példányban veszik meg az olvasók.

Verrasztó Gábor pontosan ott lakik, ahol valamikor Emerenc: a Júlia utcai ház földszintjén, ahová Szabó Magda egykori erkélye néz.

Kerekesszékkel közlekedik, és tizenegy évvel ezelőtt gyorsan kellett akadálymentes lakást találnia Budán; így esett választása a Júlia utcára. A többi lakótól tudta meg, hogy egykor Szabó Magda regényhőse, Szeredás Emerenc lakott a házukban. Azóta már budai történetek százait írta meg, és most, Szabó Magda születésének 100. évfordulóján egész kötetet jelentetett meg a Júlia utcai ház történetéről. Az első bemutatón száz példányt kapkodtak el belőle. Mindenki kíváncsi volt, ki van Szeredás Emerenc figurája mögött – és Verrasztó Gábor tényleg mindent megtett, hogy kiderüljön az a kevés, ami ennyi idő távlatából még kideríthető. Megkereste a régi lakókat, interjúkat készített, nyilvántartásokat böngészett.

A könyv olyan történettel indul, amit talán nem mindenki ismer: hogy az egykori házvezetőnő, Szőke Julianna névtelenül nyugszik Szabó Magda és Szobotka Tibor sírjában, mert a nevét utólag már nem lehetett rávésni a védett síremlékre, hiába szólt így az írónő végakarata. A nevével feliratozott urnasír, ahová Szabó Magda eredetileg eltemettette, üresen áll. Szőke Juliannát pedig Szeredás Emerencként ismerjük a regényből, ezen az egyszerre népies, egyszerre különleges, kifinomultságot sugárzó néven. Talán az sem közismert, hogy nem csak Szabó Magda, hanem Szobotka Tibor is megírta Szőke Julianna figuráját, talán kicsivel realisztikusabban, mint a felesége. A Menyasszonyok, vőlegények című regényben olvasunk róla: „A Mariska ráncai közé rakódott penésznek is szaga volt, mint valamilyen ízletes sajtnak, aztán szaga volt a ruhájának, átható macskahúgy árasztotta el, külön szaga a fogatlan szájából szinte kitüremkedő savanyú leheletének, mely ugyancsak elemezhetetlenül ott úszott a Mariska létének kis világát kitöltő térben, volt valamelyes áporodott szaga a lábának is, amely spárgával átkötött rongyokba volt tekerve, nem azért, mert Mariska szánalomra méltóan szegény volt – az volt, de nem szánalomra méltóan –, hanem mert duzzadt lábát, lábfejét sebek, gennyes fekélyek borították.”

Bár Az ajtóban is megjelenik ez a valóság, talán mégsem ennyire húsba vágóan. Emerenc hanyatlása nem része a hétköznapoknak, csak a végső összeomlás idején derül fény rá. A hétköznapi visszaemlékezésekben viszont sokkal hangsúlyosabb az, amit Szobotkánál is olvasunk: a macskahúgy bűze. A legendás házvetőnő főzőtudományának csodájára jártak, de köztudott volt, hogy az alapanyagain macskák sétáltak, és a mesteri fogásokban rendszeresen találtak macskaszőr csomókat. De ugyanúgy földereng a legenda képe is: azé az Emerencé, akiből az író mitológiai figurát tudott csinálni. Aki mindig csak adott, aki teljesen váratlanul virágokkal díszítette fel a házat konfirmáció alkalmából, pedig ő maga nem volt hívő. Aki az egész házra főzött, havat sepert a legnagyobb télben. És ott van a visszaemlékezésekben a kérlelhetetlensége is. „A szobáját néha kiadta albérletbe, mert a konyhában aludt. 1963-ban történt, hogy amikor egy kisgyermekes fiatal pár lakott nála, Juliska elutazott pár napra, a bérlők pedig addig rendet raktak, kitakarítottak, szó szerint kiglancolták a lakást. Aztán Juliska hazajött, meglátta a kitakarított lakást, és fölmondott nekik” – emlékezett vissza az egyik lakó, Fonyó Etelka.

A sors iróniája, hogy tulajdonképpen Verrasztó Gábor kutatását is Szőke Julianna lelkiismeretes munkája segítette. A II. világháború után háztartási alkalmazottból házmesterré lépett elő, ő vezette a Lakónyilvántartó könyvet, amelyben nyomon követhető, kik laktak a Júlia utca 7.-ben. A házat építtető Puszter Mihály és nevelt lánya, Beyer Karin története is kész történelmi regény. Érdekes a kalandozás Az ajtó valóságában, és érdekes átélni, hogy a Júlia utca nemcsak a regényben, hanem a valóságban is közösség volt, ahol a szomszédok ismerték egymás múltját, bajait. Juliska néni, a regénybeli Emerenc megkerülhetetlen figurája volt ennek a közösségnek. Maradandó emléket hagyott mindenkiben, akit Verrasztó Gábornak sikerült utolérni. Regénybe illő alak, de az ő regénye tényleg meg is született.