A filozófus, aki, ahogy Faludy György fogalmazott, az „egyetlen exportcikkünk nyugat felé, a pulykákon kívül”, 1919-ben a Vörös Hadsereg politikai biztosaként több embert főbe lövetett, később a marxista ideológia rendíthetetlen harcosaként szilárdította meg a kommunizmus elméleti alapjait. A hatalom azonban 1949 után már nem nagyon kért belőle, „jobboldali elhajlóként” önkritikára kényszerítették, aminek hatására belső emigrációba vonult. A Nobel-jelölés évében azonban beléphetett az MSZMP-be – vagy visszazárta a párt, ahogy ő maga fogalmazott –, és nem sokkal később műveinek hazai kiadása is elkezdődött. Az irodalmi Nobel-díj azonban elkerülte, bár nem lett volna példátlan, hogy filozófust tüntetnek ki, hiszen korábban Henri Bergson, Bertrand Russel és Jean-Paul Sartre is megkapta az elismerést.
A bizottság azonban a guatemalai Miguel Ángel Asturias javára döntött 1967-ben. Vele és Lukáccsal együtt összesen hetven alkotót jelöltek abban az évben, köztük olyanokat, akik akkor még lemaradtak a díjról, később azonban megkapták, így Samuel Beckettet, Saul Bellow-t, Jaszunari Kavabatát, Pablo Nerudát és Claude Simont is. De a Maigret alkotója, Georges Simenon, illetve A Gyűrűk Ura és A hobbit szerzője, J. R. R. Tolkien is felbukkant a jelöltek között. A populáris műfajok képviselői számára azonban (akkor még) elérhetetlen távolságban volt a Nobel-díj, nem is kerültek fel a bizottság szűkített listáira.
Az utolsó körben az akadémikusok három alkotó közül választhattak, Asturias mellett az angol Graham Greene és az argentin Jorge Luis Borges maradt versenyben. A bizottság elnöke, Anders Osterling Greene mellett kardoskodott, de a többségi akarat győzedelmeskedett, és a guatemalai szerző kapta a díjat. Talán annak is köszönhetően, hogy a szűklátókörűsége miatt sokat bírált bizottság az idő tájt nyitott a kevésbé ismert irodalmak felé. A spanyol nyelvű irodalom egyik, ha nem a legfontosabb alakjaként emlegetett Borges mellőzését pedig – számos jelölése ellenére sosem kapott Nobel-díjat – sokan az író konzervatív politikai nézeteivel magyarázzák, és azzal, hogy nem határolódott el egyértelműen a szélsőjobboldali katonai diktatúráktól. Nem utasította vissza a chilei szocialista kormányt 1973-ban puccsal megdöntő Augusto Pinochet tábornok kitüntetését, és kezdetben szimpatizált az argentin katonai juntával is.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!