Egyre egyértelműbb minták szerint alakul a kulturális finanszírozás rendszere Magyarországon. Pontosan nyomon követhető a folyamat, amelyben egyes szereplőket kivéreztetésre ítél, míg másokat meredek felemelkedéshez segít az állam. Különösen hangsúlyosan nyílt szét az olló a kulturális folyóiratok esetében. Friss fejlemény, hogy a Nemzeti Kulturális Alap (NKA), bár már lassan január közepén járunk, még mindig nem írta ki az idei évre vonatkozó folyóirat-támogatási pályázatát, nehéz helyzetbe hozva több lapot is.
Bár első hallásra sokan talán csak a vállukat rándítják a hírre, a folyóiratok jelentősége, hiába szólítanak meg csupán vékony réteget, nem elhanyagolható. Azonkívül, hogy színvonalas formában közvetítik a magyar kultúrát az olvasóknak, (lokális) műhelyként, inkubátorként is működnek. Különösen igaz ez az olyan vidéki folyóiratokra, mint a szegedi Tiszatáj, a pécsi Jelenkor, a kecskeméti Forrás, a veszprémi Ex Symposion és a miskolci Műút.
Ennek ellenére sok lap hosszú ideje a megszűnés szélén táncol. Hogy az egyre csökkenő támogatás miatt – a korábbi 700-800 millió forint helyett 300–500 millió – nehéz helyzetbe kerülő folyóiratok helyzetén javítson, az NKA 2012-ben bevezette a hároméves finanszírozási rendszert, amelyet azóta folyamatosan megújítanak. Csakhogy sokan kimaradtak a szórásból, mások mellett a már említett Műút és az Ex Symposion, a salgótarjáni Palócföld és a szolnoki Eső is.
E lapoknak évente pályázniuk kell, amit azonban csak akkor tudnak megtenni, ha az NKA kiírja a tendert. Ezt pedig az utóbbi években egyre későbbre csúsztatva teszi meg. A múlt évre vonatkozó felhívás 2016. december 22-én jelent meg, a pénzt pedig 2017 augusztusában folyósította az alap. Így a szerkesztőségeknek úgy kellett elkészíteniük az első számokat, hogy nem tudták, mikor kapnak és kapnak-e egyáltalán támogatást.
– Sajnos ebben a helyzetben szinte lehetetlen tervezni a tárgyév első felében, míg a második fél évben összezsúfolódnak a feladatok – fogalmazott lapunknak Zemlényi Attila, a Műút főszerkesztője. – Éppen a folyamatos, elmélyült műhelymunka lehetetlenülhet el. Különösen így van ez a Műút esetében, amely nem kapott támogatást az igencsak jelentős összeget szétosztó Nemzeti Művelődési Intézettől (NMI), tehát nincsenek tartalékaink. Pedig a munkánkat Miskolcon is értékelik, tavaly megyei Prima díjat kapott a Műút.