Egyre többen cserélik manapság egyenfürdőköpenyre a halszagú magyar mindennapokat és töltik wellnesskörnyezetben a karácsonyt meg a szilvesztert. Nem célunk eldönteni, a pezsgőfürdőben heringezés mennyivel kellemesebb a pontypatkó panírozásánál, azt meglehetős aggodalommal figyeljük viszont, hogy a magából az embert próbáló évet kiizzadni vágyó honpolgárt a lágy habok mellett még üdülőkörnyezetében is kemény politika fogadja.
Kossuth Tivadar festményével a kehidakustányi gyógy- és élményfürdő folyosóján találkozhat a gyanútlanul slattyogó fürdőző. Angela Merkel úgy ül a vásznon, mintha belátta volna, \'18-ra nem érdemes már lapot húznia. Az elszabott piros kiskosztüm okozza vajon mélabúját? Aligha. A kancellár háta mögött nemcsak egy vékonydongájú, jógaoktató-hajlékonyságú és Körmendi János-szemöldökű vízi sárkány tekereg, hanem nindzsaszerű, felöltőjük alól dinamitot villantó, elégedett terroristák is lebegnek. A Kossuth-kép Bűnbánó Magdolna-parafrázis és pokolallegória.
Mutti Multikulti a Horn Gyula-ian beletörődött szájbiggyesztésig nekikeseredett. Csoda? Nem csoda. A lángba borult, megfeneklett hajóról, és az irányából a szárazföld felé áramló tömegről még szót sem ejtettünk ugyanis. Úgy nyílik ketté a vándorló szellemalakok alatt a víz, hogy ehhez képest a Vörös-tenger szétválasztása olcsó Öveges-kísérlet, csúf hakni. Láthatja minden fürdőző, hogy diplomata-útlevél nélkül jönnek, akik jönnek. Ugye.
És itt el is fogynak a szavak. A festmény ellenáll a képleírás évezredes hagyományának, hiszen szemlélője helyett maga morog. Kossuth mester biztos kézzel teszi egyértelművé, hogy Európa elrablója nem is az égi bika igazából, hanem az öreg kontinenst a vízen járók célállomásává változtató Angela Merkel. Aki ráadásul – mint valami, a káoszra fölesküdött mestertroll – tüntetően eltolja magától a Rubik-kockát, az unortodoxia fellebbezhetetlen szimbólumát is. (Képzelheti tehát a magyar fürdőző, miféle indokkal utasítaná vissza Merkel, ha bejglivel, halászlével kínálná.)
Az eklektikus stílusú – a szürrealizmus, a naiv festészet és a hittankönyv-illusztráció ismertetőjegyeit is magán tudó – alkotáson kiemelésre érdemes még Zeusz alakja, aki a szelíd arcú (és a mitológiai-művészettörténeti hagyományra fittyet hányva), sötét színű bika képében a chagalli sárga égbe ragadja a reneszánsz idomú, okkerszín harisnyanadrágot viselő szépséges főnícai hercegnőt.
A tenger fölött szürkéllik még valami, amit avatatlan szem drónnak nézne elsőre, pedig ehelyett egy a dzsihádisták hátvédjét fejbe kólintó (emberünk vörös csillagot lát) szabadkőműves szögmérő. Tele a medence. Ugye már érthető, ha az egyszeri fürdőző a büfében bevert Unicum után gyanakodni kezd?
