Mi köti össze a dobozos papír zsebkendőt, a lecsupaszított esernyővázat és az ötkilós mérlegsúlyt, amire Dávid-csillagot rajzoltak? Ha színházi plakátokon látjuk, a válasz egyértelmű: Shakespeare. Agnieszka Ziemiszewska plakátjain ezek a tárgyak szimbolizálják az Othellót, A vihart és A velencei kalmárt. A lengyel grafikusművész persze nem csak művészeti témájú plakátokat készít. Clark Gable és Vivien Leigh, az Elfújta a szél filmváltozatának Rhett Butlere és Scarlett O’Harája egymást ölelve népszerűsíti a szélenergia felhasználását, a széljárás KRESZ-táblákról ismert piktogramja a „politikai nézet” változékonyságára figyelmeztet, egy kolbász képe alatt pedig a művész azt hirdeti: szereti az állatokat. Utóbbi óriásplakátot Lengyelország több nagyvárosában is kiragasztották. Az utcai akciókban olyan üzenetek is megjelentek, amelyek arra késztették a nézőt, hogy eltöprengjen rajta, vajon tudja-e igazolni létezését személyi igazolvány nélkül.
− Elgondolkodtató, ironikus, formabontó, humoros, kíváncsi, szókimondóan egyenes – jellemezte Agnieszka Ziemiszewska plakátjait Ducki Krzysztof grafikusművész a PL_akátok (Lengyel plakátművészet) című, március 17-éig látható kiállítás megnyitóján, a Platán Galériában. A Lengyel Intézet nyolc éve rendez plakátművészeti tárlatokat a Budapesti Metropolitan Egyetemmel együttműködésben Andrássy úti kiállítótermében. Valójában már a 60-as évek közepe óta rendszeresen meggyőződhetünk itt arról: Lengyelország plakátművészeti nagyhatalom. Így igencsak meglepő volt azt hallani a világ számos fesztiválján díjazott alkotótól, hogy a lengyel plakátművészet válságba került. – Wilanówban rendezik meg 1966 óta a világ legrégebbi plakátbiennáléját, a tavalyit nem sikerült az eredeti helyszínen megtartani. Nem volt verseny, a művészek nem tudták bemutatni a legújabb munkáikat, és ez nagy megrázkódtatás volt a szakmának. Azóta folyik vita plakátművészetünk jelenéről, jövőjéről – mondta el lapunknak Agnieszka Ziemiszewska. Azért megerősítette: a jazz mellett továbbra is Lengyelország egyik legfontosabb kulturális exportcikke a plakát. Az a gondolati és formai szabadság, amely Agnieszka Ziemiszewska kiállításán is tetten érhető, bizonyos szempontból megtévesztő. – A lengyel grafikus éppolyan helyzetben van, mint bármelyik más művésztársa a világon: ha a megrendelő azt kéri, legyen húsz csillag és ötven szívecske a plakátján, nem lehet nemet mondani. Ám az számít igazán, hogy mi van a fejemben és a kezemben, egy mű születése e szempontból teljesen független attól, hogy a világon épp hol alkotok.
Persze hogy honnan indul az ember, nem mindegy. Agnieszka Ziemiszewska szülővárosa, Lódz avantgárd festőjére, Wladyslaw Strzeminskire éppúgy elődként tekint, mint a varsói grafikai iskola több képviselőjére. Ziemiszewska azt vallja, a művészet, főleg a tervezőgrafika feladata nem a „szép képek” készítése, hanem a szenvedélyes érzelmek kiváltása. Ilyen plakátja volt például egy pohárban tárolt műfogsor képe, alatta a felirattal: „Álmomban mosolygok.” − Egyrészt a pozitív üzenetet szerettem volna hangsúlyozni, másrészt az idősek elhagyatottságára szerettem volna felhívni a figyelmet – magyarázta kesernyés humorral átitatott, vizuális költeményét. Persze mindig akadnak olyanok, akik a hasonló üzeneteit félreértik. Amikor a Marzenia (Álmok) betűszobraival járta az országot, nemcsak találkozási pontokat, kedvelt fotóshelyeket teremtett: akadt, aki provokációt kiáltott.
(A beszélgetésben Takács Malgorzata volt segítségünkre.)
