Boldog Erzsébet címerben őrzött emlékezete

A királylány, aki a származásához méltó világi élet helyett Isten szolgálatát választotta a tössi kolostorban.

Így került Erzsébet Tössbe, ahol a feljegyzések szerint huszonnyolc évig, 1338 (vagy talán 1336) májusában bekövetkezett haláláig élt. Eleinte még számontartották a kolostor falain kívül is, amit jelez, hogy egyszer egy herceg a Habsburgok közül – akinek pontos kilétéről bizonytalanok a források – feleségül kérte, és a róla szóló legenda szerint Erzsébetnek meg is fordult a fejében, hogy amennyiben igent mond, származásához méltó világi életet élhet. Ehelyett azonban Isten szolgálatát választotta, és maradt a tössi kolostorban, amely egyébként az apácák mindennapos ténykedésén túl jelentős szellemi életnek is otthont adott, köszönhetően annak, hogy a zárdafőnök asszony, Elsbeth Stagel élénk levelezéses kapcsolatban állt a korabeli keresztény misztika egyik meghatározó alakjával, Suso Henrikkel. Stagel feljegyzéseket is készített a kolostor mindennapjairól, amelyben 39 nővérről emlékezett meg, köztük a magyar királylányról, akinek sorsáról mindmáig ez az első számú forrásunk. Ebből tudjuk például, hogy Erzsébet hitben, áldozatosságban és szorgalomban egyaránt példát mutatott nővéreinek, és alakját már életében csodás jelenségek övezték, amelyek a sírja körül is folytatódtak. A csodák nyomán Erzsébetet boldogként tisztelik, bekerült családjának többi szentje közé.

Gyökereit soha nem felejtette el. Erről persze a mostohaanyja is gondoskodott, aki egyik látogatása alkalmával jól leszidta, mondván, a magyar király leánya nem járhat rongyokban. Erzsébet emlékeiben mindazonáltal elevenen élhetett a királyi udvar, ahol felnőtt, hiszen amikor a kolostorba új gyóntató érkezett, úgy mutatkozott be neki, hogy „Erzsébet, Budáról”. Amire amaz fejcsóválva megjegyezte, hogy „nyomorult, szegény teremtés lehetsz, hogy olyan messziről keveredtél ide”. Később persze a többi nővér elárulta a gyóntatónak Erzsébet származását, amelyet a kolostorban számontartottak, hiszen Stagel listáján is „Erzsébet, magyarországi királylány”-ként szerepel. A leírások szerint erőteljes testalkatú volt – talán ekképpen ütöttek vissza benne az ugyancsak markáns testméretekkel megáldott Árpádok génjei –, ennek ellenére betegen, szenvedések közepette töltötte utolsó éveit. A kolostorban temették el, sírját a reformáció idején feldúlták, később csak a fedőlapja került elő.