A lemezborítón a Ziggy Stardust itt feledett pókzenekarának ható előadók úgy pörögtek élőben, mint négy felhúzott hippidroid. Ha a kemény rock terpeszállás, a Van Halen akkor a spárga. Szó szerint, hiszen David Lee Roth atletikusabb volt a színpadon, mint az amerikai szertorna-válogatott java.
Eddie Van Halen úgy tekerte a gitárt, ahogy a helikopter rotorja forog egy vietnami veterán rémálmában, a ritmusszekció pedig annyira pontos és elsöprő volt, mint Indokínában a monszun. Bár legkésőbb a B oldal felére belefulladtak a harsány szólókba, tízmilliónál is többet adtak el bemutatkozó anyagukból az Egyesült Államokban. Az nem rossz.
