Egy szimfonikus zenekar is tud improvizálni

Zeneakadémiai koncertsorozattal is megünnepli ötvenéves fennállását a Győri Filharmonikusok − Interjú Berkes Kálmánnal.

− 2009 óta ön a győri zenekar művészeti vezetője. 1992-ben lett a tokiói Musashino Zeneakadémia tanára, zenekarának vezető karmestere: direkt a győriek kedvéért tért haza?
− Egyértelműen. Nyolc évig bírtam még a kettőt együtt csinálni, de már nem tudok évente tíz-tizenötször Japán és Magyarország között ingázni. Tavaly februárban költöztem végleg haza, ott befejeztem a működésemet. Ez nem azt jelenti, hogy Japánt megtagadom, és nemcsak amiatt, mert japán a feleségem, egyébként is: csodás volt az a huszonöt év. De már annyit tanultam karmesterként Japánban, hogy itt volt az ideje, mindezt itthon is kamatoztassam.

− Japánban csodás hangversenytermek vannak. A tervek szerint Győrben is épül egy új kiállítási és konferencia-központ, amely kapcsán felvetődött, a zenekar kapjon-e vagy sem ott helyett. Eldőlt ez a kérdés?
− A miniszterelnök úr a Modern városok programban beígért egy hangversenytermet, ott voltam a bejelentésen. Az volt a hivatkozási alap, hogy a Győri Filharmonikus Zenekar az utóbbi években hatalmas fejlődésen ment keresztül, és vidéki zenekarok között a legtöbb jegyet mi adjuk el, a bérleteseink száma is megsokszorozódott. Az elődeim közül senkit sem akarok leszólni, de a fejlődés tényleg nagyon látványos. Mondok két példát. Kocsis Zoltán a működésem első évében, 2010-ben jött először meghallgatni a zenekart. Zoli mindenről ismert volt, csak arról nem, hogy hízelegne. Barátok voltunk a gyerekkora óta, muzsikustársak, de ötvenkét év partnerség ide vagy oda, kőkeményen beolvastunk egymásnak. Ő már akkor azt nyilatkozta: három-négyszáz százalékos fejlődést érez a zenekarnál. Gilbert Varga a telefonomon pedig olyan hangüzenetet hagyott, amit a mai napig őrzök. Ugyanazt a programot dirigálta Philadelphiában, mint amit Győrben játszottunk, és állította: akár hiszem, akár nem, a győri zenekar jobb. A Philadephia-i Szimfonikus Zenekar a világ tíz legjobb klasszikus együttese között van, ezért fel is hívtam: miért viccel velem? Mondta: nagyon sok világhírű zenekar keveset próbál, mert olyan sokat játszik. Ettől persze nem lesznek rossz zenekarok, de a színvonaluk mégis egy picit csökken. Kobajasi Kenicsiró, Kovács János is nagyon elégedett velünk. A nagyszerű karmester, Alastair Willis is már harmadszorra jár nálunk Chicagóból. Ő úgy nyilatkozott: először meglepetés volt neki, hogy milyen jó a zenekar, másodszor sokkal jobb volt, most harmadszorra pedig már annál is jobb.

− Egy zenekar életében nyilván meghatározó a művészeti vezető személye, egy-egy évad repertoárja. A megfelelő karmesterek, vendégszólisták meghívásán túl kell még valami a fejlődéshez?  Kocsis Zoltán annak idején függöny mögötti próbajátékot kért a Nemzeti Filharmonikusok tagjaitól, nem kis vihart kavarva.
− Az egyik legközelebbi barátja voltam, és zsenialitása, minden zeneisége előtt meghajolva, a legnagyobb tisztelettel mondom: én azzal a meghallgatással nagyon nem értettem egyet. Ő akkor hívott is haza, de nem akartam ebben részt venni: cikinek éreztem, hogy a kollégáimat vizsgáztassam. Nem ettől lesz jó egy zenekar, inkább mindattól, amit előzőleg említett. Sok függ az állandó karmester munkastílusától: én azokat tartom igazán nagyoknak, akik hosszú időt voltak egy zenekar élén. A sok kiválóság közül Ferencsik Jánost mindenképp említeni kell: neki olyan jó ütéstechnikája, karmesteri keze volt, hogy máshol sem láttam hozzá hasonlót, pedig nyolcvankilenc országban muzsikáltam. Húsz évig voltam az operaház zenekarában és a Budapesti Fesztiválzenekarban, tudom jól, nehezebb úgy vezényelni, hogy az megemelje egy zenekar színvonalát. Ezért igyekszem olyan vendégkarmestereket, szólistákat hívni, akik nemcsak a közönséget vonzzák, hanem feldobják, felfrissítik a zenekart.

− A Zeneakadémián meghirdetett jubileumi koncertsorozatukra is világsztárokat ígérnek.
− A koncertek alcíméhez még hozzátenném azt is, hogy szuper formában és szuperprodukciókkal. Nagyzolásként hangzik, de vállalom. A budapesti Richter-bérletünk első előadásán, március 9-én a hamburgi operaház sztártenorja, Dovlet Nurgeldiyev lesz a partnere a fantasztikus szopránnak, Pasztricsák Polinának. Csajkovszkij, Verdi és Puccini népszerű műveit  Győriványi Ráth György vezényli, aki az operák szakértője. Május 2-án a világ legjobb trombitásaként számon tartott Szergej Nakariakov lesz a szólistánk. Abszolút világsztár, a gyerekkorom óta ismerem, az első hívásra jött. A magyar közönség a Virtuózok gálakoncertjén láthatta őt. A harmadik koncert szólistája Dmitrij Maszlejev lesz, aki a világ legkomolyabb zongorista megmérettetése, a Csajkovszkij-verseny győztese, ő Rahmanyinov egyik közönség kedvenc művét fogja előadni.  Mivel Bartók halálának évfordulója szeptember 26-ára esik, a 25-i hangversenyen a Concertót is bemutatjuk. November 25-i koncertünkön Sibelius d-moll hegedűversenyét a koreai Sarah Chang adja elő. Őt ma már Gidon Kremerrel emlegetik egy lapon, bár meglehet, már túl is szárnyalta őt.

− Sibelius külön öröm: kevésszer játsszák a magyar hangversenytermekben.
− Ez sajnos így van, pedig gyönyörű szép a zenéje. Múlt évben is játszottuk az egyik művét a japán turnénkon, ahová a jelek szerint vissza fogják hívni a Győri Filharmonikusokat. Nagy szó, hogy labdába tudtunk rúgni Japánban: ott tényleg csak a legjobbak tudnak megélni. Japánban van vagy kétezer koncertterem, két-háromezer, olykor ötezres nézőtérrel, amely mindig megtelik, ráadásul a klasszikus zene a fiatalok körében is népszerű. Mivel ezek a világ legjobban fizető koncerttermei, a világsztárok előszeretettel lépnek itt fel, nem könnyű közéjük bekerülni. De játszottunk már Kínában, Tajvanon, Bécsben, Párizsban, Moszkvában is.

− Sok muzsikus, énekes fog karmesteri pálcát egy idő után. Mi készteti őket erre a lépésre: abban a helyzetben, amiben voltak, már nem tudták a zene újabb dimenzióit felfedezni?
− Általában ez így van, én viszont már hároméves korom óta karmester szerettem volna lenni. A futballista karrier volt a másik opció, a foci jól ment. Tizenkét évig hegedülni is tanultam. Édesapám, id. Berkes Kálmán klarinétművész ugyanis mindig azt mondta: ha karmester akarok lenni, ahhoz egy vonós és egy fúvós hangszeren is kell játszanom − jórészt e két hangszertípusra épül egy szimfonikus zenekar. Apám úgy vélte: ha egy karmester nem tud konkrét, gyakorlati tanácsot mondani a muzsikusnak, akkor elkezd majd mesélni Beethoven szomorú gyerekkoráról, mire a zenészek előveszik a tízórait. A karmesteri kisugárzásnak igazi jelentősége csak a koncerten van: ha a zenekar tudja a darabot, akkor már lehet improvizálni is.

− Klasszikus zenei koncerten improvizálni?
− Egy begyakorolt, koreografikus karmester előre elhatározza, hogy például egy mű melyik részénél fog marha nagyot beinteni a trombitának. Ez nagyon szép, csakhogy a próbateremnek más az akusztikája, mint a koncertteremé, ami szintén másképp szól, ha már bejött a közönség. Nem azt a zenét kell vezényelni, ami a fejünkben szól, arra kell reagálni, amit a fülünkkel hallunk. Van, hogy kicsit sok a trombita, máskor a klarinétból kell több. Furtwängler ezért figyelmeztette úgy a karmestereket: vigyázzunk, hogy mit mozgunk, mert minden megszólal!  A zenében aztán vannak nagy pillanatok is, amit az ember valamilyen időzítéssel hoz elő: ettől függ a zene atmoszférája, kifejezése. Ekként lehet improvizálni, feltéve, hogy a zenekar tudja követni a karmester mozdulatait. Persze egy olyan összeszokott, gyorsan reagáló csapattal, mint a Győri Filharmonikusok, a karmester rendkívül szerencsés. Ha a tanáraimra, partnereimre gondolok: az egész életem tele van szerencsével.