Úgy rendeltek házat nála, mint a nemes csizmadiánál papucsot

Kozma Lajos, a XX. század egyik legsokoldalúbb magyar alkotója Matisse-tól tanult festeni, és saját barokk stílust teremtett.

Így írt saját magáról Kozma Lajos a Magyar Iparművészet című folyóiratban 1935-ben: „Az érvényesülésért nem verekedtem soha. Jöttek jó emberek, és rendeltek nálam könyvet, bútort, lakást, házat, ahogy szomszédomban, a nemes csizmadiánál papucsot, cipőt, csizmát. Igyekeztem derekasan megfelelni a feladatnak”.

Sosem követte szigorúan a modern építészet szabályait, épp ezért vált a kor egyik legizgalmasabb alkotójává az iparművészként, grafikusként és belsőépítészként is kiemelkedő Kozma. A neoklasszicizmustól indult, sokat merített a magyar és erdélyi népművészetből, az angol empire stílusból és a barokkból, s ugyanilyen nyitottsággal fordult a modern irányzatok felé is. Leghíresebb műve alighanem a Margit körúton álló Átrium-ház, amely a mai napig sokat megőrzött az építész szellemiségéből, s Kozma nevéhez fűződik a vészkorszak különös mementójaként mára szinte felismerhetetlenül átalakult „üvegház” is.

Kozma Lajos a Somogy megyei Kiskorpádon született 1884-ben. Diplomáját a József Nádor Műegyetemen szerezte 1906-ban. Évfolyamtársaival Goethe híres szavait – az építészet a megfagyott zene – parodizálva Megfagyott Muzsikus címen indítottak lapot. 1909 és 1910 között feleségével hosszabb időt töltött Párizsban, ahol az első világháború előtti avantgárd művészet egyik vezéregyénisége, az expresszionista festészet irányadója, Henri Matisse mellett tanult festészetet, és a francia fővárosban megismerkedett Ady Endrével is. Hazatérve Lajta Béla irodájában dolgozott. A háború kitörése sem törte ketté a pályáját. Bár tüzértisztként 45 hónapos frontszolgálatot teljesített, eközben is folyamatosan dolgozott, főként grafikai munkákat készített. A Tanácsköztársaság alatt a Műegyetemen tanított, így később nem számíthatott állami megrendelésre. A húszas években alig néhány épületterve valósult meg, és a következő évtizedben is elsősorban magánházak és bérházak tervezésével foglalkozott. Ekkor készült el a Divatcsarnok belső tereinek átalakítása, az Átrium-ház, az üvegház és a Régi posta utca 13. alatti bérház, illetve saját vasbeton nyaralója is a Lupa-szigeten. Az ő tervei alapján épült Budán, az Orsó utca 43.-ban az a villa, amelybe Nagy Imre 1949-ben országgyűlési elnökként költözött, 2008 óta ez a Nagy Imre-emlékház. A második világháború után az iparművészeti főiskola igazgatójává választották, majd a Köztársasági Érdemérem arany fokozatával tüntették ki. 1948. november 26-án hunyt el Budapesten.

Kozma nemcsak a huszadik századi magyar építészetnek, hanem a forma- és könyvtervezésnek, valamint a grafikának is megkerülhetetlen alakja volt, iparművészeti tevékenysége azonban nem választható el élesen építészeti munkáitól.

Ady Endre egyik verseskötetéhez szokatlanul merész grafikákat készített, illusztrálta Csáth Géza, Balázs Béla és Karinthy Frigyes könyveit is. Az ifjú Kós Károly népies-szecessziós szellemi körével, a Fiatalok Társaságával Somogy és Erdély tájairól gyűjtött motívumokat, a tulipán, madár, búzakalász stilizált képeit használta fel alkotásain, amelyeket a szecesszió lágy bujaságával ötvözött.

Lajta Béla műhelyében egyre inkább az építészet felé fordult érdeklődése. Részt vett az Erzsébetvárosi Bank, a Vas utcai felső kereskedelmi iskola munkálataiban, étkészletet tervezett a New York kávéháznak, majd első önálló feladatként megkapta a vasbeton-építészet egyik első hazai remekének, a budapesti Rózsavölgyi-zeneműbolt enteriőrjének kialakítását. Az angolos eleganciát népies elemekkel és késő szecessziós megoldásokkal ötvöző, kottákat kínáló tárlók, a fa domborműves díszburkolatok és bútorok széles körű elismerést szereztek Kozmának. Bár az üzlet Budapest ostromát túlélte, 1961. augusztus 14-én a teljes berendezés tűzvész martaléka lett.

1916-tól a gyomai Kner Nyomda számára készített magas színvonalú illusztrációkat, könyvdíszmintakönyveket, s a nyomda szignetje (cégjele), a vándorbotos, hátán könyvet cipelő könyvárus is Kozma elképzelése alapján készült el.

A Tanácsköztársaság bukása után felmérte helyzetét, és alkalmazkodott a Horthy-kor elvárásaihoz: neobarokk villákat kezd tervezni, mások mellett Kálmán Sándor számára a XIV. kerületi Stefánia út 65.-ben vagy a gyomai Kner-villát, valamint a neobarokk építész, Wälder Gyula villáját a XI. kerületi Himfy utca 9.-ben. Ekkori formavilága a szecesszióból indult ki, majd a népi díszítőművészet elemeit felhasználva jutott el ahhoz a sajátos stílushoz, amelyet Kozma-barokknak is neveznek. Lakberendezőként a féktelen díszhalmozás jellemezte, ezt azonban még művészetének legfőbb értője, Kállai Ernő kritikus is keményen elmarasztalta.

Talán ennek köszönhető, hogy hamar maga mögött hagyta az általa teremtett stílust, és először a leegyszerűsített vonalakban gondolkodó art deco, majd a funkcionalizmus józansága és a Le Corbusier nevéhez köthető puritanizmus felé fordul. Tisztában volt korának haladó szemléletű építészeti irányzataival, ő volt az első magyar szakember, aki a bútortervezést formatervezésként definiálta. „Mint ahogy a könyv ma már mindenki szellemi tápláléka lett és nemcsak a kiváltságosoké, úgy akar ma az ipar az ismeretlen »Mindenki« számára jó, olcsó és szép holmikat tervezni” – vallotta már érett tervezőként. Az új szépségeszménynek megfelelő, tiszta szerkezetű bútorait a praktikus használati igényeket figyelembe véve tervezte meg, szem előtt tartva a gyárthatóság szempontjait. A negyvenes évek elején németül megjelent, Az új ház című könyvében számos példán keresztül szemléltette a modern tárgykultúra előnyeit.

1928-ban született meg az a rendelet, amely lehetővé tette új filmszínházak tervezését és megépítését Budapesten. Három mozi létrejötte köthető ehhez az időszakhoz: a Duna, azaz a későbbi Odeon-Lloyd, a Bartók Béla úti Simplon (a későbbi Bartók mozi), illetve az Átrium a Margit körúton.

„Az Átrium-ház/mozi Kozma legdominánsabb alkotása, a Margit körúti modern házsor meghatározó és legmodernebb darabja, melynek homlokzata modernista manifesztum a többé-kevésbé historizáló, »félmodern« vagy mérsékelt, polgáriasított modern szomszédok között. Az épület megtagadja illedelmes-alázatos elődeit, és hirdeti: fémszerkezetű modern ház vagyok!” – így írt a Margit körút 55. alatt álló épületről Klein Rudolf a Múlt és Jövő folyóiratban.

A házépítő szövetkezet 1934-ben kérte fel Kozmát a hatemeletes-manzárdos bérház és mozi együttesének megtervezésére. Szokatlan megoldások jellemzik az egész épületet, amely pályájának egyik csúcspontja volt: a karzat falba süllyesztett vitrinjei vagy a nézőtér feletti kupola sajátosan elrendezett, a Tejútra emlékeztető szellőzőnyílásai jócskán meghaladták a kor elvárásait. Az építészeti megoldásokon túl még arra is figyelt, hogy a lakóház ajtajainak név- és számtáblája is illeszkedjen a ház egész arculatához. A fehér-fekete-narancssárga, a szürke és a vörös színkombináció mellett az acél, az üveg, a márvány- és üvegmozaik tette igazán karakteressé a tereket. Az igényes anyaghasználat jellemezte az akkori lakásokat is: Kozma a bejárati ajtók furnérjának datolyapálmát választott, míg a veretek nikkelbronzból készültek. Az eredeti állapotot jelenleg a mozi fekete-fehér márványmozaik burkolatú előcsarnoka tükrözi leginkább. A második világháborút követően az épület a partizánszövetség, majd a Magyar Filmipari Részvénytársaság (Mafirt) kezelésébe került. A mozi a helyreállítását követően, 1947 elején nyílt meg újra, már Május 1. néven. 1990-ben visszakeresztelték Átrium mozira. 2001 februárjában, a 32. filmszemlét követően bezárták. 2012 decemberében nyitott újra Átrium Filmszínház néven, jelenleg független alkotók előadásai láthatók itt.

Az épület 1970-ben kapott védettséget, az 1980-as években pedig kisebb felújításon is átesett, de a teljes, részletekbe menő rekonstrukció még várat magára. 

Kozma egyik legismertebb, de mindenképpen legtragikusabb alkotása a Vadász utcában álló „üvegház”. Ma gond nélkül elsétálunk mellette, hiszen a jellegtelen, szürkésbarna falak, az első emeleten végigfutó ablaksor és a napszítta függönyök láttán legjobb esetben is csupán egy diákszálló reménytelen képe rémlik fel. Kevesen gondolnák, hogy az üvegház az átadásakor, a harmincas évek közepén nagy feltűnést keltett. A vízszintes tagolású, modern épület látványosan elütött a környezetétől (közvetlen szomszédságában állt a Magyar Labdarúgószövetség székháza), egyszerre hirdette egy új kor eljövetelét és reklámozta a funkcióját, Weiss Arthur üvegkereskedelmi üzletházát. Hogy milyen hatást kelthetett nyolcvan évvel ezelőtt, arra a Kozma Lajossal szoros munkakapcsolatban álló Seidner Zoltánnak, a kor legismertebb épületfotósának a Tér és Forma című építészeti folyóiratban megjelent felvételei alapján következtethetünk. A homlokzaton a fekete és fehér opálüveg dominált, a borításként és falfelületként egyaránt használt üvegtéglák nem hagytak kétséget afelől, mit rejt az épület. Ez az elv érvényesült a beltérben is, a lépcsőházból üvegezett ajtók vezettek az egyes helyiségekbe, a nagy irodát üvegfalak osztották részekre, a vezetői irodából pedig remek rálátás nyílt a munkaterület legapróbb zugára is.

A transzparencia alig néhány évvel később új értelmet nyert. Magyarország német megszállását követően, tavasszal elindult a zsidó lakások összeírása, majd júniusban elrendelték az összeköltözést a csillagos házakba. Weiss Arthur ekkor ajánlotta fel a kereskedelmi engedélye visszavonása miatt funkciótlanná vált épületet Carl Lutz svájci diplomatának, aki az üvegházban megnyitotta az ideiglenes Palesztinai Kivándorlási Hivatalt. A nyilas-hatalomátvételt követően a kivándorlási okmányokat gyártó intézmény a fővárosi zsidóság egyik legfőbb oltalmazója lett. Ezrek zsúfolódtak össze az épületben, s amikor a helyzet tarthatatlanná vált, néhány fiatal 1944 utolsó napján átütötte az épp aznap bezárt MLSZ-székház pincéjének falát. Épp időben, hiszen alig valamivel később nyilas pártszolgálatosok támadtak az üvegházra, négy halott és sok sebesült maradt utánuk. Egy nap múlva visszajöttek, magukkal vitték Weiss Arthurt, a nyilas tiszt becsületszavát adta, hogy nem esik bántódása. Holtteste sosem került elő.

1946. január 1-jén emléktáblát helyeztek el az épület falán, amelyet a rendszerváltáskor ismeretlenek összetörtek. Három évvel később újabb mementó került az üvegházra, de 2000-ben azt is leverték. A homlokzaton ma egy bronztábla emlékezteti az arra járót Kozma Lajos alkotásának vészterhes történetére. Az épületben ma a Carl Lutz-emlékszoba mellett lakásokat és óvodát találunk, de a Belváros-Lipótváros Városüzemeltető Kft. köztisztasági ágazati járdatakarító csoportjának az irodája is itt van.

Mérföldkövek című sorozatunkban a mára jórészt elfeledett modernista építészek munkásságát mutatjuk be.