SMS-üzenet a Bartók rádióban: „Tisztelt Uram, hat órakor mindig átkapcsolok a Bartókra, hogy megtudjam, ki az aznapi műsorvezető. Ma is így tettem, és már a Petőfit hallgatom. Szép napot!”
Bősze Ádám, a Bartók rádió műsorvezetője ezzel a poénnal indította Szeretnek a hallgatók című estjét a MOM Kult színháztermében. A vidéken már több helyen előadott, műfajteremtő komolyzenei stand-up budapesti premierjét kedden tartották a Cziffra Fesztiválon.
Hogy a komolyzenét nem kell mindig véresen komolyan venni, azt számos történet, anekdota bizonyítja. Mit tennének például egy komolyzenei koncerten, ha a zongorista, miután a közönsége jelezte, a nézőtéren gyerek is ül, ünnepélyesen megígérné, a második játékrészben a terveitől eltérően mégsem meztelenül lép fel? Victor Borge koncertjén történt ilyen epizód, nem is egyszer, a publikum pedig dőlt a nevetéstől. Dánia bohóchercege persze komolyzenei komédiáival vált ünnepeltté Amerika-szerte, akik beültek egy előadására, tudták, mire számíthatnak – akadnak egyébként, akik neki tulajdonítják azt a szállóigét, miszerint a legrövidebb út két ember között a mosoly. Rainer Hersch néhány olyan brácsaművész begyében lehet, aki már elszenvedett egy-egy, a szimfonikus zenekaroknál szokásos ugratást. A brit dirigens, aki „orkestrájával” a BBC-től kezdve a Royal Festival Hallig mindenhova nevettetni jár, ugyanis a blogján egyebek között a következő felhívást tette közzé: „Világ brácsásai, egyesüljetek! Mindenki egy hangjegyért!”
A komolyzenészeket nagy tévedés – és némi rosszindulatra vall – szomorúzenészeknek hívni, spontán humorával ezt a kiváló tenor, Luciano Pavarotti is bizonyította egykoron. Amerikai koncerttermek, zenekarok most sem restek megkeresni a „legrövidebb utat” a közönségükhöz, elég ehhez csak két magyar vonatkozású példát említeni. A New York-i Carnegie Hall a jövő évi szezonjában Kocsis Zoltán felfedezettjét, Vang Judzsa (Yuja Wang) kínai zongoraművészt állítja főszerepbe, akinek promóciós videójához a nálunk szintén gyakran fellépő török zongorista, Fazil Say, valamint Arkagyij Volodosz orosz zongoraművész sietett a segítségére. A kisfilmen mint zongoristarobotot csomagolják ki egy dobozból, ám a robot, miután rossz gombot nyomtak meg a hátán, a világhírű kínai zongoraművész, Lang Lang stílusában kezd el játszani.
A Philadelphia Orchestra – amelyet Ormándy Jenő karmester tett híressé – sem szégyellte közzétenni azt a videót, amelyen az amerikai csellóművész, Nick Canellakis sokadik áldozataként ugratja a zenekari igazgatót, Yannick Nézet-Séguin kanadai karmestert, miszerint tudja-e, a Philadelphia a kedvenc együttese – persze csak a New York, a Chicago, a Boston, a Cleveland Orchestra, illetve a Los Angeles-i és talán a San Franciscó-i zenekar után.
A komolyzenei humor megértéséhez olykor némi komolyzenei ismeret is szükséges. A Bartók rádió műsorvezetője, Bősze Ádám viszont képes majd másfél órán keresztül úgy szórakoztatni a hallgatóságát, hogy annak kicsit sem kell bennfentesnek lennie – stand-up estjének ez az egyik jellemzője. A másik az önirónia: a Virtuózok című tehetségkutatóból is ismert Bősze képes nevetni önmagán, egy-egy csípős olvasói levélen – és természetesen az operák sokszor bugyuta librettóján. A poénjait nem volna ildomos lelőni, de annyit elárulhatok: telt ház volt, elegáns, senkit sem sértő humorán pedig sokat nevettünk.
