Ismét virágkorukat élik a társasjátékok. Itthon is rég túlléptünk már a Gazdálkodj okosan! és a Ki nevet a végén? világán: az érdeklődők számtalan külföldi és hazai termékből válogathatnak, közösségi finanszírozásból furcsábbnál furcsább játékok készülnek, léteznek már egyszer használatos játékok, és túl vagyunk a szabadulószobák első nagy boomján is. A Kiscelli Múzeumban februárban nyílt meg a Bartók Flóra és Molnár Borbála kurátorok által összeállított Te jössz?! című tárlat, amely rendkívül széles merítéssel dolgozva tárja elénk a társasjátékok igen gazdag múltját, és még gazdagabb jelenét.
– Szerettünk volna azzal az előítélettel szembemenni, hogy a társasjáték a gyerekek műfaja. A felnőttek is összegyűlnek ugyanis játszani, és ezt komolyan is veszik, évszázadok óta – mondja Molnár Borbála. Maga a társasjáték fogalma is jelentős változáson ment keresztül az elmúlt évszázadban: nincs konszenzus arról, hogy mit tekinthetünk társasjátéknak, mi ennek a fogalomnak a pontos definíciója. Remek példát nyújt erre a tárlatnak az a része, amelyik az egyszemélyes játékokkal foglalkozik – hiszen ezeket nehezen hívhatjuk társasnak.
A tárlat elején látható egy lenyűgöző mechanikus lóversenyjáték, amelyre a szabadalmi levélen egyértelműen társasjátékként utalnak. Ezt a darabot fel lehet húzni, hogy aztán a játékban részt vevők fogadhassanak a körbeforgó fémállatokra, de az eredeti verzió gramofonra helyezve, a lemezjátszó mechanikáját használva működött. Erre az egyszerű szerencsejátékra ma már nem feltétlenül tekintenénk társasjátékként, de az igazán keményvonalas játékosok még a lépegetős-dobókockás játékokat, mint a Monopoly; illetve a kártyajátékokat sem neveznék társasjátéknak. A kurátorok azonban tágan értelmezték a fogalmat, így a sakktól a legmodernebb társasokig a legkülönfélébb játékok kerültek be a válogatásba.
A tárlat egyik nagy tanulsága, hogy a társasjátékok évezredek óta velünk vannak: közismert, hogy a sakk Indiából érkezett Európába, de az talán kevésbé ismert tény, hogy a Ki nevet a végén? eredetije egy pachisi nevű, szintén indiai játék. Európában évszázadok óta játszanak lépegetős libajátékot, ami a nyomtatási technológia fejlődésével került a széles néptömegekhez; a Kígyók és létrák pedig korábban a játszadozás mellett az erkölcsi nevelés eszköze is volt. Ennek megfelelően aztán ezek a játékok remekül működnek történelmi forrásként is, hiszen régi játékok egyes verziói, illetve az adott korszak új játékai remekül árulkodnak egyes korok világlátásáról.
Ebből a szempontból kifejezetten érdekes a kiállítás azon külön szekciója, ami a propaganda- vagy politikai célú játékokkal foglalkozik: a Szerezzük vissza nagy Magyarországot! című Trianon-játéktól kezdve a kapitalizmust a legrosszabb formájában bemutató Monopolyn és magyar változatain át a tervgazdálkodást vagy a termelőszövetkezeteket bemutató kommunista játékokig. Külön helye van persze a gulyáskommunizmus legszebb pillanatait felvonultató és mai napig népszerű Gazdálkodj okosan!-nak, de ebbe a szekcióba került egy az EU-t népszerűsítő játék is. Külön szekciót kaptak a Budapestet bemutató, illetve az űrkutatást népszerűsítő társasjátékok: akadt olyan, amelyhez Farkas Bertalan írt köszöntőt.
A kiállítás végén pedig ráadásként kipróbálhatjuk a Kiscelli Múzeum saját fejlesztésű játékát, a Cellrist. A játékban a múzeum ikonikus kiállítási tárgyai Tetris kockákra kerülnek, amelyből a játékosnak kell egybefüggő kiállítóteret felépítenie a múzeum rendkívül látványos templomterében – ahol egyébként maga a társasjáték-kiállítás is helyet kapott.
