Ahol a lovak fontosabbak, mint az emberek

A hazai lovassport Mekkájává válhat a 3,2 milliárd forintból fölújított Nemzeti Lovarda.

Van valami különös és felemelő abban, hogy Budapest belvárosának közelében, a Keleti pályaudvarral átellenben, a forgalmas Kerepesi út mellett szénaillat (másképpen esetleg: istállószag) kering, és időnként lovak nyerítését lehet hallani. Persze ez a környéken élőknek hosszú ideje természetes dolog, hiszen egykoron az Aréna Plaza helyén az Ügető volt (emlékét például a Sose halunk meg című filmmel tudjuk fölidézni), ami mellett állt a lóvásártér és a lovarda. Utóbbi az 1960-as években örökölte meg a „Nemzeti” elnevezést – korábban ezt a címet a Nemzeti Múzeum mögötti, Ybl Miklós által tervezett létesítmény viselte, amit a II. világháború után elbontottak (helyén a Magyar Rádió – környezetébe egyáltalán nem illeszkedő – épületét húzták fel).

A Kerepesi úti lovarda története Pest és Buda egyesítésekor kezdődött. Növekvő állami és fővárosi igények hatására 1877-ben létrehozták a Lótenyésztés Emelésére Alakult Részvénytársaságot, hogy vásárok, kiállítások és versenyek szervezésével igyekezzenek elősegíteni a hazai lótenyésztés fejlődését. A székesfővárossal kötött megállapodás szerint harminc évre megszerezték „lóvásártérül” a Külső-Kerepesi út mentén fekvő Városi Omnibusztelep területét. Ezen a Keleti pályaudvar melletti, 46 ezer négyszögöles telken kezdte meg működését a társaság, és tevékenysége miatt, hasonlóan más európai lovas létesítményekhez, Richard Tattersall angol lókereskedő nevéből mintegy védjegyként, a pestiek csak Tattersallként kezdték emlegetni (és teszik időnként még ma is).

1894-től új színfolttal bővült a Tattersall tevékenysége, a luxus-lóárveréssel egyidejűleg itt rendezték meg az első budapesti lovasversenyt, aminek programjában díjlovaglás, díjugratás és szalagtépés szerepelt. 1914-ben megalakították a Budapesti Lovassport-egyesületet mint az első magyar, kifejezetten sportlovaglással és lovasversenyek rendezésével foglalkozó szervezetet.

1931-ben, az Ügető kiválásakor a régi istállókat fölújították, és megépítették Európa második legnagyobb fedeles lovaglócsarnokát. A tervező ifj. Paulheim Ferenc volt, aki Budapest főépítészeként is tevékenykedett, nevéhez pedig olyan további épületek fűződnek, mint például a Margit körút 51–53. szám alatti bérház (aminek káprázatos üvegtornya sajnos a II. világháborúban elpusztult, és csak jelzésértékűen állították vissza), a Mester utca 24. szám alatti lakóház, illetve a főváros első műjégpályája.

Az impozáns, art déco épületegyüttes sajnos megszenvedte a XX. század közepének történelmi viharait. Budapest ostroma során komoly károkat szenvedett a terület, a kommunizmus éveiben pedig az „úri sport” ideológiája nem fért meg a párt elképzeléseivel, így 1952-ben a fedeles lovardát elbontották, csak a főépület, vagyis a Kóbli maradt meg.

Utóbbi nem túl tetszetős, „kastélysárga” színben pompázott éveken át, ám a mostani felújítás során szerencsére visszaállították eredeti, fehér festését. Mellette helyet kapott egy négy évszakos, egy díjugrató, egy gyakorlópálya, két fedeles lovarda, négy karám, 176 ló befogadására alkalmas istálló, jártatógép, futószáras kör, állatorvosi kezelő, valamint több iroda, raktár, konferenciaterem és szociális helyiség is.

Ahogy Fábiáncsics-Nagy Andrea, a lovarda kommunikációs munkatársa elmondta, maga a terület gyakorlatilag annak köszönhette eredeti szerepe megtartását, hogy a főépület nagyjából az ingatlan közepén áll. Ráadásul műemlék, elbontani nem lehetett, és így új funkcióval való fölruházása fejtörést okozott volna. – Persze az is fontos volt, hogy itt a lovak szempontját mindig is előrébb vették az emberekénél. Ez a mai napig így van – jegyezte még meg a sajtófőnök.

Ugyanakkor sok kritika is érte már a Nemzeti Lovardát amiatt, hogy sokan azt gondolják, a már-már belvárosi környezetben képtelenség egészségesen lovakat tartani. Fábiáncsics-Nagy Andrea kiemelte, az intézmény abszolút sport- és rendezvényközpontként működik, az állatokat gazdáik általában nem helyezik el itt tartósan. Persze a területen működő lovasiskola lovai ennél rendszeresebben tartózkodnak helyben, de még ezeknek az állatoknak is előírtak két-három hónapnyi „szabadságot”, amikor legelőkre viszik őket.

Felvetődhet viszont a kérdés, mi került a rekonstrukcióban 3,2 milliárd forintba? Egyrészt a Kóbli műemléki védettsége miatt kötöttek voltak a lehetőségek (bár állítólag viszonylag problémamentesen zajlott a felújítása), másrészt az esővíz elvezetése komoly többletköltséget okozott. – Az építési engedélyek kiadásakor még úgy volt, hogy az esővizet bevezethetjük majd a csatornába, ám a hatóság végül megváltoztatta az álláspontját. Emiatt ki kellett építenünk egy hatalmas, föld alatti, három emelet mély tartályt. Az odagyűlő víz egy részét így tűzivízként tároljuk, másik részét a locsoláshoz hasznosítjuk, és csak a többit engedhetjük bele a csatornákba – tudtuk meg.

A lovarda felújítását egyébként az egész lovastársadalom nagyon várta már, és úgy tűnik, nem érdemtelenül. Évente körülbelül negyven rendezvényük van, vagyis szinte majdnem az összes hétvégén zajlik valamilyen esemény. Mivel jobbak lettek a körülmények, kulturáltabb a környezet, egyre több az érdeklődő – sőt, olyan emberek is szívesen látogatnak el oda, akik korábban még csak nem is tudták, létezik a Nemzeti Lovarda. A rendezvényhelyszín idei legfontosabb programja egyébként az augusztusi, ötcsillagos CSIO nemzetközi díjugratóverseny lesz, amilyet Magyarországon korábban még sosem rendeztek.