Az Iparművészeti élén a „Fidesz Hagyó Miklósa”

Az Iparművészeti főigazgató-helyettesi székében tűnt fel Simon Péter vállalkozó, aki kis híján csődbe vitte Szentendrét.

Magánkézbe adja felbecsülhetetlen értékű kincseit az Iparművészeti Múzeum – írtuk meg nemrég. Az intézmény a Lechner Ödön és Pártos Gyula tervezte Üllői úti épület felújítása miatt költözteti el gyűjteményét, amely a helyváltoztatással ki is kerül a felügyelete alól. És mivel a szállításra kiírt pályázat indokolatlanul egy kis értékű biztosítást tartalmaz csupán, a műkincsek sorsát jobbára a szerencsére bízzák. Már persze azon tárgyakét, amelyekre emlékezett a múzeum vezetése, az összesen csaknem 170 ezer példányos könyvtár és adattár ugyanis kimaradt a tenderből. Cikkünk nyomán V. Naszályi Márta, a Párbeszéd képviselője hűtlen kezelés miatt feljelentést tett az intézmény ellen.

Ha folytatjuk utunkat a múzeum különös döntései mentén haladva, előbb-utóbb ismerős névre bukkanunk. Az intézmény megbízott üzemeltetési és fejlesztési főigazgató-helyettese az a Simon Péter, aki a Vizes Nyolcas uszoda és számos más szentendrei beruházás kapcsán vált híressé, de a brókerbotrányban érintett Kulcsár Attilával is üzletelt. A korábban a „Fidesz Hagyó Miklósá”-nak is nevezett üzletember jelenleg az Iparművészeti Múzeum útját egyengeti.

Szentendrén feltehetően a mai napig nem felejtették el Simon Péter nevét. A tornatanárból lett vállalkozó 2014-ig hosszú éveken át szinte minden beruházásban részt vett. Az Index 2013-as cikkéből kiderül, a város főterének megújulását is a Simon vezette önkormányzati cég koordinálta: a régi burkolatot újra cserélték – de csak papíron–, valójában feldarabolták az elszállított régi köveket, majd visszavitték és lerakták ismét. Egy másik városi történet főszereplője egy gázmotorblokk, amelyet Simon cége vásárolt meg, majd adott tovább az önkormányzatnak másfélszeres áron. De felbukkant a neve a tervezettnek több mint a duplájáért megépített rendelőintézet, a közpénzzel alaposan kitömött médiavállalkozás és több trafikügy kapcsán is.

Korábban a Thermal Hotel Visegrád megszületésénél is bábáskodott, 2000 és 2004 között az igazgatóság elnöke és elnök-vezérigazgató is volt a részvénytársaságban. A termálszálló érdekessége, hogy a Kulcsár-botrányban érintett Britton-csoport beruházóként a K&H Equitiesből eltűnt pénzek egy részét, nagyjából 200-300 millió forintot éppen ide szivattyúzott át. Az állam sem bizonyult szűkmarkúnak, a Széchenyi-tervből a fürdőre egymilliárd, a hozzá kapcsolódó szállodára pedig félmilliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott.

A Dunakanyar uraként is jellemzett Simon fő művének azonban alighanem a Vizes Nyolcas uszodát tartja majd az utókor. A vállalkozó csupán egy üres telket kért Szentendrétől, cserébe komplett létesítményt ígért, 70:30 százalékos tulajdonrésszel, saját maga javára. A beruházáshoz hárommilliárd forint hitelt vett fel a Raiffeisentől, amire a város készfizető kezességet vállalt. Az uszodát Dietz Ferenc polgármester és Schmitt Pál adta át büszkén, mintha nem is sejtenék, hogy a projekt hatalmas bukást ígér. Az uszoda évente százmillió forint körüli veszteséget termel, Szentendre tartozása a kamatokkal együtt mára átlépte a hárommilliárd forintot. Az állam ebből 2,9 milliárdot magára vállalt, vagyis a Simon-féle üzletet végső soron az adófizetők finanszírozták. Ehhez persze az is kellett, hogy a vállalkozó jó érzékkel az átadás után kiszálljon a veszteséges uszodából, és az egészet a városra testálja.

Simon működésének kellemetlen következményei nem akadályozták meg az önkormányzatot, hogy a Szentendre Város Mecénása díjjal tüntesse ki a vállalkozót, akit 2012-ben még a városi Fejlesztési és Projektmenedzsment-iroda élére is megválasztottak. Igaz, a város később pert indított Simon cége, a QualiTeam Consult Kft. ellen, annak több mint félmilliárdos adóssága miatt, a bíróság másodfokú ítéletében pedig a felperes javára döntött.

Az Iparművészeti Múzeumot megbízott főigazgatóként a korábbi V. kerületi főépítész és Habony Árpád barátja, Cselovszki Zoltán irányítja. Az ősfideszes, ám a hatalom kegyeiből már-már meghatározott menetrend szerint kihulló építészt 2014 nyarán menesztették a Forster Központ éléről, és bár megfelelő végzettsége nem volt, néhány hónappal később rábízták az Iparművészeti Múzeum vezetését. Simon Péter szentendrei jogviszonya 2014. május 31-én szűnt meg, a múzeumhoz Cselovszki révén került, végzettség és intézményi tapasztalat nélkül: főigazgató-helyettesnek.

Múzeumi forrásaink szerint azonban a hierarchia csupán papíron helyezte Cselovszki alá, többen is arról beszéltek lapunknak, hogy a mindennapi kommunikációban Simon látszott betölteni a vezető szerepét. És a gyanús ügyletek ebben a pozícióban sem kerülték el a Simont. Jó példa erre az informatikai szolgáltató lecserélése: a megfelelően működő és olcsón dolgozó céget egy lényegesen drágább és nem kifejezetten jó munkát végző „baráti” vállalkozás váltotta. Mindez persze csak pletyka, ráadásul aprópénz a múzeum rekonstrukciójához képest.

A felújítás és a miatta szükségessé váló szállítás ugyanis milliárdos tételeket takar. A költöztetés anomáliáiról beszámoltunk korábban, elég csak annyit megjegyezni, hogy a szállítás és raktározás költsége 1,4 milliárd forint. És a múzeum Zsolnay cserepekkel rakott tetőszerkezetének cseréje sem elhanyagolható beruházás. Információink szerint jelenleg is zajlik az elemek vizsgálata, a pécsi Zsolnay porcelángyárért folytatott ádáz harcot elnézve nem lennénk meglepve, ha végül a cserepek újragyártása mellett döntenének a beruházást lebonyolító cégek szakemberei. Kérdéseinkkel megkerestük a múzeumot, választ azonban lapzártánkig nem kaptunk.