Geert Wildersre kár is szót fecsérelni

A megszelídült holland bulvárhős dark rock zenekarával érkezett az A38-ra. Ryanne van Dorsttal beszélgettünk.

Megjárta a holland tévéműsorok javát, felbukkant a Survivor helyi változatában, illetve számos egyéb programban is. Elle Bandita név alatt a holland közélet ügyeletes megmondóembere lett Ryanne van Dorst, miközben kiadott több pszichedelikusrock-lemezt, és fellépett a legnagyobb fesztiválokon. A holland celebséget ügyesen használó Van Dorst tavaly azzal is kisebb feltűnést keltett, hogy a nyilvánosság előtt beszélt hermafroditizmusáról. Tavaly óta már a dark rockos Dool énekese, és ezzel élete némiképp nyugodtabb irányba fordult. Hétfőn az A38-on adott koncertet a csapat, így előtte volt alkalmunk néhány kérdést feltenni Ryanne van Dorstnak.

– Heksnek, azaz Boszorkánynak keresztelte az Erdélyből érkezett kutyáját. Foglalkoztatja a környék, esetleg Kelet-Közép-Európa kultúrája is?
– Az igazság az, hogy számtalanszor jártam már errefelé, és mindig élvezem az utat. Az emberek többnyire kedvesek, bár kicsit félénkek. Csehországban is ezt tapasztalom, ha bevehetjük az országot az említett térségbe, de Szlovéniában is. Itt érzek valamiféle régi európai romantikus hangulatot, amit imádok megtapasztalni. Most is egy hajó fedélzetéről szemléljük az esti Budapestet, a Dunát – ez hozzátartozik.

– Hollandiában, ahonnan jönnek, nem érzi ezt?
– Csak részben. A zenekarunk többsége Rotterdamban él, amelyet a második világháborús bombázás során a földdel tettek egyenlővé. Számos régi épület, emlék pusztult el. Az ember mindig örömmel találkozik a történelemmel, és jár be hasonló vidékeket, ezért is szeretek Európának erre a részére jönni.

– Foglalkoztatja a történelem?
– Leginkább az a folklór, ami kinyerhető belőle, a csodálatos történetek és legendák, amelyek nagy inspirációt jelentenek a Dool szövegeire is. Az Oweynagat című dal például egy ír mítoszra épül. Az általunk játszott dark rockhoz illenek is a sötétebb sztorik: gondolok itt az ősi hiedelemvilágokra, a halloweeni szokásokra, hasonlókra.

– Fiatal kora óta intenzíven érdeklik a művészetek?
– Igen, de azért ez nem valamiféle tudatos döntés volt. Fiatalon nagy rajongója voltam a Nirvanának. Kurt Cobain akkor azt a fajta lázadást testesítette meg a szememben, amilyet magamon is éreztem. Akkor én is olyan akartam lenni, mint ő: gitárt ragadtam, dalokat szereztem, bejártam azt az utat, mint sokan mások.

– Lázadást keresett a zenében?
– Mondhatni igen, öt évvel ezelőttig főként a rockzene lázadó jellege volt az, ami felkeltette az érdeklődésemet. Lázadtam annyi minden ellen: a szüleimmel, majd a politikusokkal, a tekintélyelvűséggel, a genderrel, a társadalmi elvárásokkal és a többivel szemben. A Dool már valami másról szól: nem a feltétlen lázadásról, inkább valami belső erő építéséről. Magáról az építkezésről.

– Ha már a gendert említi: tavaly nagy érdeklődést váltott ki a holland médiában a nyilatkozata, miszerint az interszexuálisok táborát bővíti. Azaz férfi és női nemi sajátosságokkal született, és orvosi javaslatra nevelték fel nőként.
– Hermafroditizmus a valódi neve ennek, nem interszexualitás. Utóbbi csak egyfajta modern elnevezés, amit felesleges használni. Vannak, akik ma szégyellik a hermafrodita szót használni, miközben szerintem csodálatos, hisz több száz éves múltja van, s magába foglalja a görög mitológiát, Hermész és Aphrodité alakját is.

– Valamiféle politikai korrektség eredménye is, hogy ilyen új szavakat találunk ki?
– Lehet az is, illetve egyfajta ernyőfogalom, amely alá be lehet sorolni több dolgot is. Nem akarok beállni semmilyen ernyő alá. Egyébként nem hiszek a csoportelvűségben, nem szeretném, hogy besoroljanak valamiféle mechanikusan kialakított csoportba. Egyébként nem csinálok ügyet az egészből. Vagyok, amilyen vagyok. Amikor meghalunk, nem a gender fog számítani. A zene az, ami számít, ami az egyik lélektől a másik lélekhez szól.

– A politika ellen lázad még? Hollandiában épp lehet is, elég csak a szélsőjobboldali politikust, Geert Wilderst említenünk.
– Amikor fiatal voltam, jobban megtaláltam magam a lázadásban, de ma már nem hiszek benne. Nem gondolom, hogy a világot meg lehetne változtatni, hisz az ember mindig csak önző marad, minden esetben az érdekei után megy. Wilders is egy szörnyű ember, kár is rá szót fecsérelni. A populista politikusoknak kedvez a korszellem, ő is megtalálta a maga számítását.

– Hollandiában korábban nagy ismertségre tett szert bulvárhősként és szólóénekesként Elle Bandita néven. Ryanne van Dorst, a Dool énekese már jól láthatóan egy másik ember. Mi lehet az oka?
– A Dool személyesebb, őszintébb dolog. Sokkal több érzelem fér bele. A zenekarba mindannyian viszünk energiát, szenvedélyt, és mindennek az eredménye az egész, míg Elle Bandita egy jóval dühösebb ember volt. A Dool nem annyira dühös zene, sokkal inkább a lélekhez szól. Elle Bandita még a lázadás embere volt. Ennek a csapatnak már inkább a közösség a lényege.

– A holland zenei színteret milyennek látja?
– Viszonylag kis közösségről van szó, de említhetünk azért számos zenekart, énekest. Hollandiában lényegében mindenki ismer mindenkit, van valamifajta családias jelleg köztünk. Itt a Dool, említhetem a Dodecahedront, több tagunk korábbi zenekarát, a The Devil’s Bloodot. Akad azért bőven, amit érdemes megismerni. Egyébként nem szorítom magam keretek közé. Szeretem az ABBA-t is, gyakran hallgatok Michael Jacksont vagy épp Gloria Estefant. A Doollal nincs olyan koncepciónk, hogy szeretnénk valami átlagos dark rock csapat lenni, hogy szeretnénk kialakítani mondjuk valamiféle doom metal hangzást. Egyszerűen önmagunkat akarjuk adni.