– Lázadást keresett a zenében?
– Mondhatni igen, öt évvel ezelőttig főként a rockzene lázadó jellege volt az, ami felkeltette az érdeklődésemet. Lázadtam annyi minden ellen: a szüleimmel, majd a politikusokkal, a tekintélyelvűséggel, a genderrel, a társadalmi elvárásokkal és a többivel szemben. A Dool már valami másról szól: nem a feltétlen lázadásról, inkább valami belső erő építéséről. Magáról az építkezésről.
– Ha már a gendert említi: tavaly nagy érdeklődést váltott ki a holland médiában a nyilatkozata, miszerint az interszexuálisok táborát bővíti. Azaz férfi és női nemi sajátosságokkal született, és orvosi javaslatra nevelték fel nőként.
– Hermafroditizmus a valódi neve ennek, nem interszexualitás. Utóbbi csak egyfajta modern elnevezés, amit felesleges használni. Vannak, akik ma szégyellik a hermafrodita szót használni, miközben szerintem csodálatos, hisz több száz éves múltja van, s magába foglalja a görög mitológiát, Hermész és Aphrodité alakját is.
– Valamiféle politikai korrektség eredménye is, hogy ilyen új szavakat találunk ki?
– Lehet az is, illetve egyfajta ernyőfogalom, amely alá be lehet sorolni több dolgot is. Nem akarok beállni semmilyen ernyő alá. Egyébként nem hiszek a csoportelvűségben, nem szeretném, hogy besoroljanak valamiféle mechanikusan kialakított csoportba. Egyébként nem csinálok ügyet az egészből. Vagyok, amilyen vagyok. Amikor meghalunk, nem a gender fog számítani. A zene az, ami számít, ami az egyik lélektől a másik lélekhez szól.
– A politika ellen lázad még? Hollandiában épp lehet is, elég csak a szélsőjobboldali politikust, Geert Wilderst említenünk.
– Amikor fiatal voltam, jobban megtaláltam magam a lázadásban, de ma már nem hiszek benne. Nem gondolom, hogy a világot meg lehetne változtatni, hisz az ember mindig csak önző marad, minden esetben az érdekei után megy. Wilders is egy szörnyű ember, kár is rá szót fecsérelni. A populista politikusoknak kedvez a korszellem, ő is megtalálta a maga számítását.
