Isaura bosszúja: dupla Enrique Iglesias-koncert az arénában

Ritkán látni hasonlót: az énekes konkrétan nem énekelt, de a rajongók ezt is elnézték neki.

Aztán jött, aminek jönnie kellett, a hatalmas kivetítő előtt, amely majdnem akkora volt, mint egy teniszpálya, megjelent Enrique Iglesias és csapata. A kezdő dal a lüktető tempójú I’m a Freak című sláger volt, s bár harcedzett koncertveterán vagyok, de ilyen üvöltözést és sikítást-visítást még nem nagyon hallottam koncerten, majdnem „felrobbant” az aréna. Ami szembetűnő volt, hogy Enrique konkrétan nem énekelt, nem mondom, hogy teljesplayback-show-t láthattunk, de ilyen kamuéneklést utoljára talán Shakiránál láttam éppen a sportaréna színpadán. Ez rengeteget elvett a produkcióból, s azt a kérdést is felvetette bennem, hogy a pódiumon álló énekes ki is valójában. Egy művész? Vagy egy taktra felépített kamu pénznyelő projekt? Azt megértettem, hogy a magyarok tényleg kedvelik a latin sztárokat, ritmusokat, ennek a miértjére viszont nem jöttem rá, legalábbis eddig. A kalandozó magyarok nyilván nem jutottak el a Kis-Antillákra, ellenben Isaura például eljutott Magyarországra. Az utóbbi évtizedek latin sorozatait most nem is említem, amelyek szereplői félisteni státusba tudnak kerülni a női magazinok olvasói körében

A koncertkörútra döbbenetes módon lefogyó Enrique egyébként mindent megtett, hogy a rajongói jól érezzék magukat, a hangosítás tökéletes volt, a sessionzenészei pedig profin hozták a kötelezőt. Az ifjú Iglesias az összes nagy slágerét felsorakoztatta Budapesten, amelyekre a már említett módon motyogott, alibizett. Elhangzott a Bailamos, a Heartbeat és az Escape is. A színpad kialakítása lehetővé tette, hogy egy akusztikus blokkot, amely egy dalszerű alkotásból és szövegelésből állt, az aréna közepén felállított körszínpadon adjanak elő két rajongó társaságában. A produkcióból sokat levont, hogy a felhívott hazai szerelmespár nyelvi problémák miatt nem tudott kommunikálni Iglesiasszal, így igazán érdekes színfoltja lett az estének az a pár perc.

Nehéz egyébként objektív képet adni a buliról, mert az színtisztán látszódott, hogy a közönséget a produkció minősége nem érdekelte, a rajongók a főhősnek mindent elnéztek, tulajdonképp tehetett volna bármit, az ováció nem maradt volna el. Akkor lehetett igazán hallani, hogy milyen is Enrique valódi produktuma, amikor éppen nem szóltak a gépről jövő vokálok, és a vokalista hölgy sem énekelt, az énekes egyedül, élőben próbálta abszolválni az amúgy nem túl nagy énekesi kvalitásokat követelő, bitang könnyű verzéket. Guinness-rekord-jellegű dolog ez, egy olyan újfajta „élő” éneklést hallhattunk, amit az amorózó talált fel. A nem túl hosszú dallistából még a Be with you című slágert emelném ki, hatalmasat bulizott rá a közönség. Enrique pedig jött, látott és győzött, felmarkolt egy csomó dohányt, elrabolta vagy húszezer nő szívét, gondolom, bedobott pár tányér gulyást, és spanyolosan távozott. A zenét megélő rajongóknak nyilván árnyaltabb lett az összkép, de tulajdonképpen büntetésnek is felfogható az a gumishow, amit láthattunk, s talán ez volt a bosszú azért, hogy nem jött össze a lóvé Leoncio kedvenc rabszolgalányának a kiszabadítására. Persze lehet, hogy gyűjtés sem volt, és ezért a büntetés. Úgy látszik, Isaura szelleme még mindig az országban kísért