A latin pop hercege és az amorózók prototípusa, azaz Enrique Iglesias adott telt házas dupla koncertet a Papp László Budapest Sportarénában vasárnap és hétfő este is. A többszörös Latin Grammy-díjas spanyol énekes, bár még csak nemrég töltötte be 42. életévét, túl van már jó néhány világ körüli turnén, és eladott több mint 40 millió hanghordozót.
Ahogy mondani szokták, a zene Enrique vérében van, hiszen apja, Julio is hatalmas sztár. Egyébként az énekesről szóló bulvárhírek alapján kijelenthetjük: a megszámlálhatatlan női szívet összetörő apuka almája nem esett messze a fájától, egy vérbeli macsóval van dolgunk. Enrique már a pályája elején sem vacakolt sokat, iskoláit be sem fejezve megkereste a vérprofi producert, Guy Chamberst, aki például Robbie Williamsnek is szállította a slágereket, majd okosan a „latin szerelő” imázsát kitalálva olyan slágerekkel bódította a női szíveket, mint a Bailamos, a The Rhythm Divine vagy épp a Hero. Enrique dalai és klipjei túlfűtöttségével és érzelmességével azonnal egyértelművé tette, hogy ki lesz a fő zenei célcsoportja. Monumentális költségvetésű klip-filmjeiben olyan neves sztárok is feltűntek, mint Mickey Rourke vagy későbbi élettársa, az egykori teniszcsillag Anna Kurnyikova. Ezen alkotásait figyelve annyi viszonylag hamar kiderült a személyiségéről, hogy szívesen pozőrködik a kamerák előtt, a romantikától csöpögő klipjeiben sokat szeret szenvedni, néha a sztoikusok nyugalmával hagyta, hogy volt B kategóriás sztárok csapják szét az arcát, vagy épp statiszták dobják ki egy női toalettből, ahol éppen amorózni vágyott
Művészi pályafutása alatt énekelt duettet Whitney Houstonnal, Shakirával vagy a Pussycat Dolls tagjával, a celebkirálynő Nicole Scherzingerrel is. Dalait rendszerint elkészítette spanyolul is, amivel hatalmas piacot arathatott le. Igazán aktív éveiben, 1995 és 2007 között szinte évente jelentek meg nagylemezei. Manapság kevesebbet hallani róla, de azért az utóbbi két évben több slágerrel is jelentkezett.
A dupla koncertre Enrique Üzbegisztánból érkezett hazánkba, és ahogy néztem, a kezdő diktatúrával eltöltött liezonja után ellátogat majd egyéb európai helyszínekre is. A turné egyszerűen csak Enrique! Live néven fut, aktuális nagylemez-megjelenés nem kapcsolódik a fellépésekhez. Én a hétfői koncerten nézhettem meg a világsztárt, aki körülbelül este kilencig nem volt hajlandó kijönni öltözője melegéből, a warm upot egy DJ-re bízta, aki a ma futó legnagyobb slágerekkel borzolta a kicicomázott, leginkább a 20-as éveiket taposó hölgyekből álló közönség idegeit. Elvétve azért egy-két unatkozó anyukát vagy férfi kísérőt is lehetett látni.
Aztán jött, aminek jönnie kellett, a hatalmas kivetítő előtt, amely majdnem akkora volt, mint egy teniszpálya, megjelent Enrique Iglesias és csapata. A kezdő dal a lüktető tempójú I’m a Freak című sláger volt, s bár harcedzett koncertveterán vagyok, de ilyen üvöltözést és sikítást-visítást még nem nagyon hallottam koncerten, majdnem „felrobbant” az aréna. Ami szembetűnő volt, hogy Enrique konkrétan nem énekelt, nem mondom, hogy teljesplayback-show-t láthattunk, de ilyen kamuéneklést utoljára talán Shakiránál láttam éppen a sportaréna színpadán. Ez rengeteget elvett a produkcióból, s azt a kérdést is felvetette bennem, hogy a pódiumon álló énekes ki is valójában. Egy művész? Vagy egy taktra felépített kamu pénznyelő projekt? Azt megértettem, hogy a magyarok tényleg kedvelik a latin sztárokat, ritmusokat, ennek a miértjére viszont nem jöttem rá, legalábbis eddig. A kalandozó magyarok nyilván nem jutottak el a Kis-Antillákra, ellenben Isaura például eljutott Magyarországra. Az utóbbi évtizedek latin sorozatait most nem is említem, amelyek szereplői félisteni státusba tudnak kerülni a női magazinok olvasói körében
A koncertkörútra döbbenetes módon lefogyó Enrique egyébként mindent megtett, hogy a rajongói jól érezzék magukat, a hangosítás tökéletes volt, a sessionzenészei pedig profin hozták a kötelezőt. Az ifjú Iglesias az összes nagy slágerét felsorakoztatta Budapesten, amelyekre a már említett módon motyogott, alibizett. Elhangzott a Bailamos, a Heartbeat és az Escape is. A színpad kialakítása lehetővé tette, hogy egy akusztikus blokkot, amely egy dalszerű alkotásból és szövegelésből állt, az aréna közepén felállított körszínpadon adjanak elő két rajongó társaságában. A produkcióból sokat levont, hogy a felhívott hazai szerelmespár nyelvi problémák miatt nem tudott kommunikálni Iglesiasszal, így igazán érdekes színfoltja lett az estének az a pár perc.
Nehéz egyébként objektív képet adni a buliról, mert az színtisztán látszódott, hogy a közönséget a produkció minősége nem érdekelte, a rajongók a főhősnek mindent elnéztek, tulajdonképp tehetett volna bármit, az ováció nem maradt volna el. Akkor lehetett igazán hallani, hogy milyen is Enrique valódi produktuma, amikor éppen nem szóltak a gépről jövő vokálok, és a vokalista hölgy sem énekelt, az énekes egyedül, élőben próbálta abszolválni az amúgy nem túl nagy énekesi kvalitásokat követelő, bitang könnyű verzéket. Guinness-rekord-jellegű dolog ez, egy olyan újfajta „élő” éneklést hallhattunk, amit az amorózó talált fel. A nem túl hosszú dallistából még a Be with you című slágert emelném ki, hatalmasat bulizott rá a közönség. Enrique pedig jött, látott és győzött, felmarkolt egy csomó dohányt, elrabolta vagy húszezer nő szívét, gondolom, bedobott pár tányér gulyást, és spanyolosan távozott. A zenét megélő rajongóknak nyilván árnyaltabb lett az összkép, de tulajdonképpen büntetésnek is felfogható az a gumishow, amit láthattunk, s talán ez volt a bosszú azért, hogy nem jött össze a lóvé Leoncio kedvenc rabszolgalányának a kiszabadítására. Persze lehet, hogy gyűjtés sem volt, és ezért a büntetés. Úgy látszik, Isaura szelleme még mindig az országban kísért
