Bár a magyariul beszélő törzsek, hajóik nem lévén, lóval vették be a Magna Hungáriától délre fekvő Folkland-szigeteket, azóta eltelt ezer esztendő – de legalább huszonhárom év −, és a Szent Veréb segedelmével időnként mégiscsak felszállnak egy hajóra, még ha az egy állóhajó is. Szombat este újra az A38 színpadára lép a Kerekes Band, mégpedig Deák Bill Gyulával. – Bármilyen hihetetlen, Bill kapitány még sosem zenélt az A38-on. Még mi is ízlelgetjük: a kapitány először a hajón, az ethno funk testvériséggel – mondja Fehér Zsombor, a Kerekes Band frontembere. – Régóta barátok vagyunk, sok éve készülünk erre a fellépésre, és nincs semmi meglepő a Kőbánya blues és a csángó boogie találkozásában: Radics Béla után ugyanis Deák Bill Gyula vitte tovább azt a lángot, amit még Jimi Hendrix gyújtott.
Fehér Zsombor öccse, Viktor, a zenekar dobosa is Hendrix- és Deák Bill-rajongó. − A Rossz vér, amit együtt játszunk, olyan, mint a népi balladák többsége: az élet nyomorúságát énekli meg. Ha eltelik még ötven év, valószínűleg a népdalok közé fogják sorolni – véli. − A népzenéből a könnyűzene irányába az első ugrást nekem is a blues jelentette, évekig hallgattam Muddy Waters felvételeit. − Amikor fölvetem, valójában a blues is népzene, helyeselnek. – Olyannyira, hogy maga a Smithsonian Folk Intézet ment ki a gyapotföldekre Muddy Watershez, mert hallották, van még egy fiatal tehetség, aki az öregektől tanult. Muddy Waters tehát népzenei adatközlőként kezdte – meséli Fehér Zsombor. − Mi is éppúgy jártunk a Palócföldre, Erdélybe, a Gyimesbe az idős mesterektől tanulni, mint ahogy a Beatles és a Rolling Stones is elzarándokolt Watershez. Tiszteljük, szeretjük a zenei ősöket, közös fellépéseink is voltak a mestereinkkel, a Tímár testvérekkel, de végül a saját utunkon haladva, a saját számainkkal lettünk sikeresek.
A blues eszerint csillagkapuként működik a Kárpát-medencében: Agócs Gergely blueszenészként kezdte, és jutott el az autentikus népzenéhez, míg a Kerekes Band tagjai az autentikus népzenétől érkeztek az ethno funk szigeteire. – 1995-ben, amikor a zenekar megalakult, sokféle zenét hallgattunk – meséli Fehér Zsombor. − A Woodstock-generáció dalait és jazzt. Pimaszul nyúlva ezekhez a zenékhez ezt a sokféleséget úgy sikerült ötvöznünk, hogy ne utánérzés legyen a végeredmény, hanem a saját magunk zenéje. − Sok mindent megismerni, majd mindazt bizonyos értelemben elfelejteni, hogy megtalálhassák a saját hangjukat, persze nem magától értetődő. – Én a zenét úgy szeretném megtapasztalni, mint egy érzést – mondja erre Fehér Zsombor. – Nagyon kedvelem például John Coltrane muzsikáját, de ő egy jazzkincstárból matekozta ki a számait, amire én képtelen volnék.
