Kaunas belvárosában találjuk Litvánia talán leghíresebb éttermét. A Galeria Urbanában első látásra nincs semmi különleges: konyháját nem énekelte meg a Michelin-kalauz, nem szelfiztek a személyzettel filmsztárok, és még csak a vendégei értékelésével sem nagyon büszkélkedhet. Nemzetközi hírét a mellékhelyiségének köszönheti.
Amikor az étterem vezetése úgy döntött, felújíttatja az illemhelyet, és a munkával a Gyva Grafika nevű helyi dizájnercsoportot bízta meg, egyetlen kikötése volt csupán: a falat borító csempéket nem távolíthatják el. A nosztalgikus ragaszkodás nem könnyítette meg a tervezők dolgát, hiszen a burkolat koszos pasztellszínei a szocializmus belsőépítészetének dicsőséges hagyományát teszik elevenné a kaunasi vécében. A hangulat tökéletesen rezonál ugyan a helyiség némely tartalmára, de igen távol áll attól a filozófiától, amely a Gyva Grafika korábbi munkáit jellemzi.
Nem könnyű szembenézni a félmúlt emlékeivel, jól látjuk ezt magunk körül: a történelem feldolgozása gyakran az újraírással és az irányított felejtéssel válik egyenértékűvé. A Gyva Grafika kollektíváját azonban nem riasztották el a múlt e homályos és mosdatlan bőrszínt imitáló reminiszcenciái: amnézia helyett a kíméletlen emlékezés terévé avatták a Galeria Urbana vécéjét.
A tervezők végigjárták gyermek- és fiatalkoruk helyszíneit Kaunasban, és fényképezőgépükkel pontosan dokumentálták a környékeket, különös tekintettel az ablakokra. A felvételeket matricára nyomtatták, és azzal dekorálták a burkolati elemeket. A végeredmény minden túlzás nélkül lélegzetelállító lett.
A panelházak blokkjait felidéző falfelületen egy végtelenített lakótelep képe tárul a vécébe igyekvő vendég elé. Egy nagyon is kézzelfogható múlt alternatív jelene, amelyben az ablakok – és mögöttük megannyi élet árnyékos tere – az emlékek működését modellálják. Tanúi lehetünk, ahogy a belső külsővé válik. Az ablakban álló idős néni, a repedezett virágcserép, a lustán heverő macska vagy a rozsdás szárítóállvány mind-mind a létezés intim jelei, amelyeket a fényképek egy idegen szemlélő elé tárnak. Mindezt azonban a létező legmagányosabb térben, az illemhelyen.
A szocialista múlt maradékával való szembenézés bizarr módszere ráadásul az alapító gondolatig hatol vissza. A tetszés szerint variálható matricák senkinek nem adnak végleges helyet, ugyanolyan eséllyel kerülhetünk közel a fajanszhoz, mint a megváltást jelentő villanykörtéhez a plafonon. Így pedig mindenki egyenlővé lesz, hiszen bárki bárhová kerülhet. Ezzel a Gyva Grafika alkotói az egykorvolt rendszer elemeit felforgatva létrehozták az osztályok nélküli társadalmat. Egy kaunasi vécében.
