Franz Biberkopf (Mészáros Béla) cementgyári szállítómunkás lelkében elszabadul a pokol, amikor kiderül számára, hogy barátnője, Ida el akarja hagyni őt. Féltékenységből egy fa habverővel megveri a barátnőjét, aki pár nap múlva belehal a sérülésbe. A férfit négy év börtönbüntetésre ítélik emberölésért. Biberkopf szabadulása után megfogadja, jó útra tér, tisztességes emberré válik. Az 1920-as évek Németországában, a weimari köztársaság idején – a német császárság és a hitleri rendszer közötti időszakban – ez azonban szinte képtelenségnek tűnik. Itt kezdődik a Berlin, Alexanderplatz története.
Külvárosi bérkaszárnyák, gyárkémények, vasolvasztó, zakatoló gépek, villamosok és tejeskocsik, utcai tolongás, felvonulás, női lábak, jazzkoncert, neonreklámok – képek Walter Ruttmann 1927-es, német némafilmjéből. A Berlin, egy nagyváros szimfóniájából vett montázzsal indul Kovács D. Dániel rendezése, mintegy előrevetítve, impressziók, életpillanatok révén rajzolódik ki majd Franz Biberkopf kálváriája is.
Alfred Döblin 1929-es regénye szuggesztíven ábrázolja a társadalom szorításában vergődő, és végül minden becsületes szándékát feladó kisembert és Hitler hatalomra jutásának előzményeit. Dos Passos Manhattan Transferjét (1925) vagy James Joyce Ulyssesét (1922) szokták elődjeként emlegetni. Döblin művét már megjelenése után két évvel megfilmesítették, majd 1980-ban Rainer Werner Fassbinder készítette el a történet 14 részes televíziós változatát. Most Kovács D. Dániel jelenre sok mindenben rímelő történetet Mikó Csaba adaptációjában vitte színre Bíró Bence dramaturg segítségével.
A közel hatszáz oldalas regényt sikerült feszesen, mégis követhetően összehúzni, a nagyvárosi lét monumentalitását pedig aprólékosan kidolgozott, jelzésértékű helyzetekben bemutatni. Bieberkopf tragédiája szinte kamaradrámává redukálódott jeleneteken keresztül elevenedik meg. Filmszerű életképek követik egymást: a nagyváros lüktetését remekül adja vissza a színpadon élőben játszó Freakin\' Disco klasszikus jazzszekvenciákból építkező muzsikája és a színészek némafilmre emlékeztető mozgása, amit a szélesvásznú mozit idéző színpadkép tesz még erőteljesebbé. A nagyvárosi lét hideg, ólomszürke hangulatát szépen idézik meg Horváthy Jenny díszletei, Nagy Fruzsina jelmezei pedig a kor kopott eleganciáját tükrözik.