Aragonról is jelenthetett Kristeva, állítja a bolgár intézet

A filozófus-pszichoanalitikus szerint viszont épp őt figyelték meg a kommunisták.

Julia Kristeva számára egészen egyértelmű volt, hogy a nyugati értelmiség nagyon mást ért kommunizmus alatt, mint azok, akik meg is tapasztalták. A Napkút Kiadónál jelent meg 2008-ban az Adalék a gondolkodás tétjéhez, ebben így írt erről: „az volt az érzésünk, hogy a kommunista párt néhány értelmiségi tagja valami mást próbál csinálni, mint amit a kelet-európai sztálinizmus erőltetett a múltban. Ez a valami más nagyon csábított minket. Szilárd meggyőződésünk volt, hogy a francia kommunizmus, amely nem ismételte meg, nem követte el újra a kelet-európai szörnyűségeket, igenis létezhet. De nagyon gyorsan kiábrándultunk, és szakítottunk ezzel”. Ebből kiindulva 1971-ben részt vett a szakítást zászlajára tűző Tel Quel-mozgalom megalapításában is.

Kristeva tehát még a kommunizmus felhígított, autoriter vonásoktól megszabadított változatával is leszámolt. De mi a helyzet az eredetivel? (Mivelhogy az eredeti éppen nem az említett „valami más” volt.) Julia Kristeva 1941-ben született keresztény szülők gyermekeként Bulgáriában. Domonkos-rendi nővérek által vezetett frankofón iskolába járt, és egy francia ösztöndíj kedvéért, hagyta el Szófiát 1965 decemberében. Különböző francia egyetemek mellett később tanított az Egyesült Államokban is. Lehetséges volna, hogy eközben a bolgár titkosszolgálat kötelékébe szegődött?

Mint beszámoltunk róla, ezzel az ugyancsak megdöbbentő információval jelentkezett múlt héten a L’Obs nevű francia lap. A filozófus-pszichológus a hetvenes években Szabina fedőnév alatt jelentett, feladatát pedig kulturális területen látta el – érkezett a hír. A titkosszolgálat kötelékébe 1971-ben kerülhetett, a művészeti tevékenységek megfigyelése mellett pedig állítólag a tömegtájékoztatás folyamatainak felderítése is feladatai közé tartozott. A bolgár állami intézmény 77 oldalas dokumentuma szerint Kristeva beszámolót készített a híres szürrealista költőről, Louis Aragonról, de a prágai tavasz leveréséről kialakult francia közvélekedésről is. Azt nem tudni, meddig lehetett a szervezet kötelékében, ahogy azt sem, kapott-e ezért a munkáért ellentételezést.

A francia progresszió egyik vezető alakja, a Jacques Derrida és Roland Barthes társaságába sorolható Kristeva viszont tagadja, hogy mindez igaz lenne. A kijelentés szerinte nemcsak groteszk és hamis, hanem becsületsértő is, és éppenséggel őt figyelték meg a kommunisták. Valaki be akarja őt feketíteni – véli a pszichoanalitikus. Csakhogy nem véletlen, hogy az állítás most került elő. Kristeva egy bolgár lapba, a Literaturen Vesztnikbe akart írni, emiatt pedig az állami ügynökség kénytelen volt tisztázni a múltját törvényi kötelezettség miatt. Ugyanez a szabály vonatkozik egyébként az országban megválasztott tisztségviselőkre is. A bolgár intézet ragaszkodik hozzá, hogy csak a vonatkozó törvényeknek tesz eleget, szerintük befeketítésről szó sem lehet.

Sonia Combe történész viszont arról írt a Le Monde hasábjain: nem érdemes elfelejtenünk, hogy a hasonló aktákat hány esetben használták már félrevezetésre, hamis információk terjesztésére, ártatlan emberek besározására. Felelevenítette: a Stasi-akták megnyitásakor is sokakat össztűz alá vettek már akkor is, ha aktájuk így kezdődött: „X udvariasan fogadott bennünket.” Pedig ez volt az általános szakzsargon, a legtöbb dosszié elején ez szereelt. Combe szerint ezért nem árt tudni, hogy a hasonló jelentések kibogozása sem egyszerű, a valóság sokszor nem egyezik a látszattal. Hozzátette: érdemes felidézni a német írónő, Christa Wolf meghurcolását is. A Kasszandra szerzőjéről a kilencvenes években derült ki, hogy 1959 és 1962 között a Stasinak írt jelentéseket – csupa jót a megfigyelt személyről. Szűkszavúsága felbosszantotta feletteseit, nem is kívántak tovább együttműködni vele, és közel harminc éven át figyelték meg utána. Mégis, az akták nyilvánosságra kerülése után sokan azzal támadtak neki Wolfnak, hogy együttműködött a kommunista titkosszolgálattal.