Aknay János képein a hetvenes évek óta jelen vannak az angyalok, a balatonboglári templom számára is készített már oltárképet. Többek között Szakolczay Lajos, Novotny Tihamér és lapunk egykori kritikusa, P. Szabó Ernő művészettörténész is elemezte Aknay eget és földet összekötő festői törekvéseit. Aknay evangéliumi képei − ahogy e tizenkét képből álló sorozatáról írta nemrégiben megjelent könyvében Nagy Márta – csendtörténetek. Elmélkedésre hívó színek és szimbólumok szelíd játéka, a szentendrei modernizmusra olykor visszautalva. És ahogy a már a kora középkori ikonok sem illusztrálnak, hanem a láthatatlant kívánják közvetíteni, úgy e képek is többet akarnak a látszatnál; időnként azzal lepnek meg, hogy egy-egy evangéliumi epizódot Jézus szemszögéből mutatnak.
A dadaizmushoz és szürrealizmushoz sorolt, szintén szentendrei művész, ef Zámbó István korábban talán csak egyszer festett bibliai témát: Leonardo Utolsó vacsorájának vidám parafrázisát. E tizenhét képből álló sorozatában visszaköszönnek a saját szimbólumai is: a pöttyös labdák, a piros-fehér csíkos terelőkorlátok, a négyszárnyú lények, az úgynevezett lelki űrhajósok, akikről Edwinista kiáltványában is megemlékezett: „Ha lelövik a két szárnyadat, nem baj, mert tovább tudsz repülni a két láthatatlannal is”. A kiállítást megnyitó P. Szabó Ernő úgy fogalmazott ef Zámbó festményei kapcsán, hogy olykor igen áttételesnek tűnnek, pedig pofonegyszerű a képi logikájuk.
Ami kétségtelenül így van, de mégiscsak meglepnek: rejtett vagy rejtettnek vélt szimbólumokat hoznak felszínre a váratlan, eredeti képzettársításokat inspirálva. „Olyan gondolatokat szeretnék ébreszteni a nézőben, ami nekem sem jut eszembe” – fogalmazott ef Zámbó a művészi szándékáról.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!