Munkácsy Mihály festménye, a Krisztus Pilátus előtt az 1880-as években a diadalútját járta. Több százezren látták Franciaországban, Angliában, Skóciában, Észak-Írországban, Ausztriában, Magyarországon és az Egyesült Államokban is. Művészek, politikusok, hírességek érezték kötelességüknek, hogy nyilatkozzanak az alkotásról, amely elé tömegek térdepeltek le imádkozva. Az újságok egyöntetűen méltatták a festményt, csak a The New York Times kritikusa tett olyan megjegyzést, hogy az Old Tabernacle kiállítótermében megrendezett tárlat pénzszerzési akció az áhítatosság ürügyén. Kétségtelen, hogy Karl Sedelmeyer műgyűjtőt, Munkácsy menedzserét az anyagi haszonszerzés is motiválta, amikor tárlatokat szervezett a festménynek, és hogy egy vallásos, művészeti élmény születésének háttere mennyire összetett: Munkácsy hús-vér Krisztusát részben a francia szabadgondolkodó, Ernest Renan pápai indexre tett műve, a Jézus élete ihlette.
Jézus élete a címe annak a vándorkiállításnak is, amely 2012 októberétől járja az országot, és most április 14-éig utolsó állomásán, a Pesti Vigadóban tekinthető meg – az emberi erőforrások minisztere, a Magyar Bibliatársulat és a Hetednapi Adventista Egyház támogatásának is köszönhetően – ingyenesen. A Svédországban és Magyarországon élő műgyűjtő és mecénás, Matula Péter 2001-ben három magyar képzőművész barátját, Aknay Jánost, ef Zámbó Istvánt és Tábori Csabát kérte fel, hogy fesse meg Jézus életét: a felkérésre Aknay 12, ef Zámbó 17, Tábori Csaba pedig 21 képet készített az elmúlt másfél évtizedben. Matula Péter időközben arra az elhatározásra jutott, e műveket közkinccsé kell tenni, nem utolsósorban hitbeli megfontolásokból. „Jézus személye és élete évezredek óta ihletője a művészeknek, történetei megmozgatják a szívet, a lelket és az »ecsetet«. Börtönlátogatásaim alkalmával mély nyomot hagyott bennem a sok Biblia látványa, amik azért kerültek oda, hogy jó irányba segítsék a rabokat. Ez helyes és jó tevékenység, de én többet szeretnék elérni. Juttassuk el a Bibliát az iskolákba, hogy gyermekeink megtanulva a szeretet üzenetét, helyt tudjanak állni az életben, és soha ne kerüljenek börtönközelbe” − vallott a motivációjáról Matula Péter. A vándorkiállítás során eddig több mint hatezer Bibliát osztottak szét közel húsz városban, rajzversenyeket hirdettek, zenei programokat és bibliai tematikájú előadás-sorozatokat tartottak.
Aknay János képein a hetvenes évek óta jelen vannak az angyalok, a balatonboglári templom számára is készített már oltárképet. Többek között Szakolczay Lajos, Novotny Tihamér és lapunk egykori kritikusa, P. Szabó Ernő művészettörténész is elemezte Aknay eget és földet összekötő festői törekvéseit. Aknay evangéliumi képei − ahogy e tizenkét képből álló sorozatáról írta nemrégiben megjelent könyvében Nagy Márta – csendtörténetek. Elmélkedésre hívó színek és szimbólumok szelíd játéka, a szentendrei modernizmusra olykor visszautalva. És ahogy a már a kora középkori ikonok sem illusztrálnak, hanem a láthatatlant kívánják közvetíteni, úgy e képek is többet akarnak a látszatnál; időnként azzal lepnek meg, hogy egy-egy evangéliumi epizódot Jézus szemszögéből mutatnak.
A dadaizmushoz és szürrealizmushoz sorolt, szintén szentendrei művész, ef Zámbó István korábban talán csak egyszer festett bibliai témát: Leonardo Utolsó vacsorájának vidám parafrázisát. E tizenhét képből álló sorozatában visszaköszönnek a saját szimbólumai is: a pöttyös labdák, a piros-fehér csíkos terelőkorlátok, a négyszárnyú lények, az úgynevezett lelki űrhajósok, akikről Edwinista kiáltványában is megemlékezett: „Ha lelövik a két szárnyadat, nem baj, mert tovább tudsz repülni a két láthatatlannal is”. A kiállítást megnyitó P. Szabó Ernő úgy fogalmazott ef Zámbó festményei kapcsán, hogy olykor igen áttételesnek tűnnek, pedig pofonegyszerű a képi logikájuk.
Ami kétségtelenül így van, de mégiscsak meglepnek: rejtett vagy rejtettnek vélt szimbólumokat hoznak felszínre a váratlan, eredeti képzettársításokat inspirálva. „Olyan gondolatokat szeretnék ébreszteni a nézőben, ami nekem sem jut eszembe” – fogalmazott ef Zámbó a művészi szándékáról.
Ahogy a vándorkiállítás összes helyszínén, úgy a Pesti Vigadó előcsarnokában is a dunaújvárosi alkotó, Tábori Csaba huszonegy, kereszt alakban felállított képe uralja a teret. Míg ef Zámbó képeinek hátterét a fekete uralja, Táborinál az arany a domináns szín. Az ő képeibe a középkori ikonokat, miniatúrákat éppúgy belelátni, mint Kondor Béla grafikáit, de ami talán ennél is fontosabb: Jézus életét, nem illusztráció szintjén.
Eddig is tudtuk, a kortárs művészetnek van mondanivalója Jézus személyéről, ám mindig öröm látni, hogy lehet így is: gúny és giccs nélkül.
