Szokás a hangszereket olyan luxusautó-márkákhoz is hasonlítani, mint a Porsche, a Ferrari vagy a Lamborghini, ám amíg utóbbi márkának akad olyan modellje, amelyért 1,2 milliárd forintot is leszurkolhatunk – ami megfelel egy jobb Stradivari-hegedű árának −, egy-egy koncertzongoráért ennek csak a „töredékét” kell fizetnünk. A világ koncerttermeinek 95 százalékában megtalálható Steinway & Sons D–274-es modellje 35 millió, míg a Fazioli F 308-as modellje 45 millió forintért is elvihető újonnan. Vannak, akik az 1828-ban alapított osztrák Bösendorfer hangszereire esküsznek, amelyek kiállták a zongoranyűvő Liszt Ferenc próbáját is. A legdrágább Bösendorfer 65 millió forint, az árát sokallják, nem is ment a cégnek. A francia Pleyel hasonló okokból húzta le a redőnyt. A Yamaha zongorái főként a jazzt játszó muzsikusok körében népszerűek, ár-érték arányuk verhetetlen, ma már a Bösendorfert is ez a japán cég gyártja. Bösendorferből eddig ötvenezer készült, ami alig a tizede a világban fellelhető Steinway zongorák számának; utóbbinak nem koncerttermi modelljei a világ legtöbb zeneakadémiáján ott vannak – érdemesebb olyan vagy hasonló hangszeren gyakorolni, amilyen a koncerttermekben várja az előadót. S bár a New Yorkban és Hamburgban jelen lévő zongoragyártó cég a Steinway-művész címet nem osztogatja boldog-boldogtalannak, gyakorlatilag a világ zongoristáinak 95-98 százaléka Steinway-zongorista.
Az autós hasonlat a zongorák körében abban is megállja a helyét, hogy egy hétköznapi hangszerről a drága mulatságra váltva olyan élményben van része az előadónak, mintha a Trabantból átülne a Mercedesbe. Nem kell erőlködnie, hogy szép hangot csaljon elő a hangszeréből, lehet játszani a billentéstechnikával és a pedálkezeléssel. A jót pedig könnyű megszokni. Az ázsiai zongoragyártóktól szorongattatott Steinway mégis váltásra szeretné rábírni a zeneszeretőket: olyan zongorával rukkolt elő, amilyen a „vezető nélküli autónak” felel meg a hangszerek világában. A Steinway Spirio – amelyet csütörtökön Budapesten, egy Hajós utcai szalonban mutattak be – ugyanis nemcsak zongora, hanem hanglejátszó rendszer is: az új technológia révén képes pontosan úgy megszólaltatni a zongoránkat, ahogy azt egy-egy Steinway-művész a cég hamburgi vagy New York-i stúdiójában tette. A „felvevő” zongora a technológia révén 1200 különböző billentést ismer fel, másodpercenként 800 mintavételre képes, továbbá 250-féle pedálkezelést különböztet meg, másodpercenként száz mintát véve. A Spirio hardverét a B, az M és az O modellekbe tudják beépíteni, a „lejátszó” zongorán kívülről nem látszik semmi, csak egy tápkábel.
Vezeték nélküli hálózat és egy iPad segítségével 1700 Steinway-művész játékát – 3200 darabot − hallgathatunk így a nappalinkban. A bemutatón „játszott” többek között Lang Lang, Gershwin, Rachmaninov is a hallgatóságnak, míg Farkas Gábor Liszt-díjas zongoraművész önmagával négykezesezett. Az audiofil közönség persze némileg kételkedett abban, hogy egy B modellen rögzített játék éppen úgy szól-e egy O modellen, de ez a 30 millió forintra becsült kérdés nem bizonytalanított el eddig 1300 zeneszeretőt, aki beszerzett magának egy-egy Spiriót. A többségük egyébként nem is tud zongorázni.
