Norvégia az 1800-as évek végén sorsfordító időket élt meg. A skandináv országnak ismeretlen helyzettel kellett szembenéznie: az első olyan választás zajlott épp ekkor, amely pártpreferenciák alapján osztotta meg a társadalmat. Ebben a szinte polgárháborús légkörben írta meg Henrik Ibsen a Rosmersholm című művét, amelyet a bűntudat és az egoizmus drámájaként is aposztrofálnak.
A darabot nagyon ritkán veszik elő – vélhetően kényes témafelvetése és bátorsága miatt. Magyarországon utoljára huszonöt éve állította színpadra Valló Péter a Radnóti Színházban. Most azonban a Rózsavölgyi Szalon tűzte műsorára Fesztbaum Béla rendezésében, aki a főszerepet is alakítja. Láng Annamáriával, Kútvölgyi Erzsébettel, Lukáts Andorral, Gyabronka Józseffel és Zrínyi Gál Vincével kiváló színészgárda gyűlt össze mellette.
Nem véletlen, hogy most került elő a norvég mester remekműve, hisz a Rosmersholm reflektál mindarra, ami ma Magyarországon zajlik: megmondóemberek különböző világmegváltó ideológiák nevében kicsinyes játszmáikat játsszák, a nagy eszmék pedig a nagy viaskodás közepette kifordulnak önmagukból. Ahogy az is megjelenik benne, hogy a politikai szakadékok miként zúznak össze rokoni és baráti kapcsolatokat. De Ibsen azt is felveti, meg tud-e újulni egy társadalom, ha az emberek a saját múltjukkal képtelenek szembenézni.
A nagypolgári vidéki kúrián, Rosmersholmon él a régi konzervatív család utolsó leszármazottja, Johannes Rosmer (Fesztbaum Béla) lelkész, akinek az életét a rend és a fegyelem szigorú elvei határozták meg. Feleségét tragikus körülmények közt veszítette el, és egyedül maradt birtokán házvezetőnőjével, Rebecca Westtel (Láng Annamária), a falusi orvos nevelt lányával. A szabadelvű nő gyökerestül felforgatja Rosmer életét, és a hitét vesztett lelkész a szabadság eszméjének hirdetőjévé válik. „Én azokkal tartok, akik szabadságot akarnak. ( ) Meg fogom próbálni minden oldalról magam köré gyűjteni az embereket” – fogalmazza meg Rosmer.
A gyaloghíd környéke és a malomárok zuhataga azonban tele van titkokkal, amelyek felszínre törve megváltoztatnak mindent, az elhallgatott múlt megmérgezi a jelent, a bűntudat pedig mindenkit felőröl. Ibsen drámája patikamérlegen szerkesztett filozófiai, pszichológiai és szexuálpszichológiai rétegekből épül fel, olyan, ma is aktuális problémákra rávilágítva, mint a narcizmus vagy az önérvényesítés.
A Rózsavölgyi Szalon színházi terében szépen érvényesül ennek a kamaradrámának minden részlete. Fesztbaum Béla – aki Deres Péterrel közösen kétrészessé alakította az amúgy négy színből álló darabot – nemcsak jó érzékkel mozgatta színészkollégáit, de Rosmer szerepében is tökéletesen van jelen. Érzékeny figurája valódi antihős. Pontos ellentéte a Láng Annamária által megformált Rebeccának, aki szinte nietzschei ideálokat kerget. Kútvölgyi Erzsébet mindenese a bölcsesség hordozója, Gyabronka József Kroll igazgatója vérbeli politikai harcos, aki saját nézetei érvényesítéséért bármire és az ellenkezőjére is képes. Ahogy emlékezetes marad Lukáts Andor is a lecsúszott életű Ulrik Brendel egyetemi tanár szerepében.
