Mi maradt a reformkor ünnepelt építőmesterének művéből?

Informatív és bőségesen illusztrált kötetből ismerhetjük meg Hild József munkásságát.

Hosszú évek óta komoly és dicséretes missziós tevékenységet folytat a Holnap Kiadó Az építészet mesterei című könyvsorozatával. A 2012-ben elhunyt Gerle János építészettörténész által megálmodott folyam célja igen egyszerű, de annál nemesebb: bemutatni Magyarország meghatározó építészeinek munkásságát. Az első kötet (amely Hauszmann Alajos pályáját elemezte) 2002-ben jelent meg, és azóta további tizenhat könyv segít abban, hogy behatóbban megismerhessük többek között Lajta Béla, Ybl Miklós, Hugyecz László, Feszl Frigyes vagy éppen Lechner Ödön terveit, épületeit és azt a korszakot, amelyben alkottak.

E sor legfrissebb kötete a reformkor Pollack Mihály melletti legfontosabb építészéről, Hild Józsefről szól. Hild munkásságának a jelenben sajnos csak a töredékét ismerhetjük meg, hiszen számtalan művét bontották el az elmúlt százötven évben (többnyire kényszerűségből, a háborús pusztítások miatt), ugyanakkor még mindig megcsodálhatjuk tehetségét, ha ellátogatunk például Budapesten a Nádor utcán álló egykori Tigris szállóhoz, a Császár Hotelhoz (volt Császár fürdő), netán az esztergomi bazilikához vagy az egri főszékesegyházhoz.

Érdemes kiemelni, hogy a kötet írója egy pályakezdő művészettörténész, azonban mindez semmit sem von le a szöveg értékéből: Havas Gyöngyvér értő módon nyúlt egy elképesztő életút feldolgozásához (Hild több mint kilencszáz építési kérelmet adott be pályája során, bár az 1838-as pesti árvíz utáni újjáépítés idején számtalan kollégájának segített azzal, hogy kisegítette őket aláírásával), alapos, ugyanakkor közérthető művet készített.

Hild József élete folyamatosan az építészet körül forgott, hiszen édesapja, Hild János is ezzel foglalkozott, ő volt például a mai Szabadság téren álló, azóta elbontott Újépület építésvezetője. Hild Józseffel kapcsolatban érdekes adalék, hogy bár céhes keretek között működtette építészeti vállalkozását, mesterremekét hosszú éveken át nem készítette el (sőt, valójában sohasem, mivel végül szabálytalanul, életművére hivatkozva kapta meg céhmesteri címét). Ez azért tehette meg, mert az apja címét megöröklő édesanyja átadta neki a mesteri jogokat. Hild így is a korszak legfoglalkoztatottabb építészeti vállalkozását vitte, hiszen száz fővel dolgozott (a versengés miatt nem is igazán kedvelték egymást Pollack Mihállyal).

A könyv tematikus bontásban tárgyalja Hild munkásságát. Polgári építészetét különféle paloták, villák, lakóházak, középületek segítségével ismerhetjük meg. Megtudhatjuk azt is, az építész milyen kapcsolatot ápolt a korszak legmeghatározóbb személyiségével, gróf Széchenyi Istvánnal. Egy másik fejezet Hild szakrális alkotásait vizsgálja, többek között az egri, az esztergomi, a lovasberényi és a ceglédi templomokat. Természetesen kitér a kötet a fővárosi Szent István-bazilikára is, amelynek felépülését Hild már nem érhette meg, Ybl Miklós vette át tőle a stafétát.

A kötetből ugyanakkor az is kiderül, hogy a reformkorban ünnepelt Hild József nem volt makulátlan ember: valószínűsíthető ugyanis, hogy tervezési hiba miatt az ő hibájából következhetett be a Marczibányi-ház építésekor nyolc ember életét követelő baleset, bár felelősségre nem vonták miatta. Persze tartja a mondás, hogy aki dolgozik, hibázik is, márpedig Hild ezt tette. Olyan életművet hagyott hátra, amely nagyban befolyásolta Budapest mai arculatát is. Éppen emiatt szomorú, hogy bár emlékezete részben megbecsült, felszámolt sírját azóta sem sikerült legalább jelzésértékűen pótolni.

A Hild Józsefről szóló, szép kiállítású kötetet látva csak bízhatunk abban, hogy a Holnap Kiadó még sokáig bővíteni fogja sorozatát. A tervek szerint a következő két kötet „főszereplői” Arthur Meinig és Rimanóczy Gyula lesznek.