A kötetben a szerző külön fejezetet szentel annak, hogyan jelenik meg a népmesékben a halál és a halhatatlanság tematikája. Hiszen a sors kérdése, az, hogy mi az ember mint létező, és mit jelent a létezés megszűnése: a népmesei hagyomány fontos témája. A népmesékben általában jellemző a boldog vég, vagyis hogy a hős legyőzi a halált, ám azokban a mesetípusokban, ahol a halál úgy jelenik meg, mint a mese szereplője, ott általában a halál győz, mint például a Grimm testvérek gyűjteményében szereplő, Akinek a halál volt a keresztapja című mesében. Hazai mesemondók történeteiben ugyanakkor néha egészen különös módon jelenik meg a halál: Cifra János koronkai cigány mesemondó által elmondott, A cigány és az élet gyertyája című mesében a cigány becsapja a halált, Ámi Lajos A halált ellopta egy fiatalember című meséjében a fiatalember kiköti a halált a kakasülőbe.
Szerepet kapnak a népmesék a mai kultúrában is; a népmesei hagyomány szerepét a kortárs magyar irodalomban Tóth Krisztina A lány, aki nem beszélt című, népmesei alapú művével összefüggésben vizsgálja a szerző, mert mint írja: Tóth Krisztina mesekönyve nem egyszerűen a népmesei környezet, a népmesei műfajra jellemző toposzok átirata, hanem kifejezetten a cigány mesei narratíváké. A cselekmény szintjén újraírja a magyar népmesei hagyományt.
A mese ma már nincs „szent helyen”, egykori rituális vonatkozásai háttérbe szorultak. Fontos kérdés, miként lehetséges felhasználni a meséket a mai tömegkultúrában? Mi a szerepe a mesének a „látvány vallásának”, a médiáknak a világában? Ezeknek a jelenségeknek az elemzése egyre sürgetőbb – írja a kötet befejezésében Nagy Gabriella Ágnes.
