Nem tudom, készült-e valaha mérés arról, mennyire hatásosak a választási plakátok. Mennyiben befolyásolják a választókat azok az anyagok, amelyek ellepik az utcákat? Szokásos útvonalainkon ilyenkor hetekig nézegetünk egy-egy arcot, amelyből nem nagyon tudunk mit kiolvasni, és néhány rendkívül közhelyes szlogent, amely tulajdonképpen nem mond semmit. Az idei választás plakátjai különösképpen ötlettelennek tűnnek.
A DK azzal házal, hogy „Gyurcsánnyal megcsináljuk!”, ami valószínűleg kevés bizonytalan választót győz meg; a Momentum a generációs jellegre próbál erősíteni; a Jobbik pedig egyértelműen a győzteshez húzásra játszik, amikor plakátjain arról beszél, hogy ha ő győz, akkor mit nyernének vele a választópolgárok. A Jobbik ezáltal az egyetlen olyan párt lett az ellenzéki oldalon – az általam látott plakátok alapján –, amely valamennyit legalább beszél arról, milyen területeken változtatna. Vizuális vagy bármilyen más frappáns ötlet azonban itt sem akad.
Túlzottan a kormánypárt sem remekelt. Az egyik plakátján Orbán Viktor arca látható, ami ugyanolyan kevéssé ötletes, mint az adott környék fideszes jelöltjét „emberek között”, robotszerűen merev pózokban ábrázoló felületek. Nekem egyenesen riasztó az az üresség, amellyel például Gulyás Gergely a semmibe réved az őt hallgató állampolgárok között – el sem tudom képzelni, vajon miről beszél éppen, mi lehet az a mondat, amelyet éppen akkor mondott, amikor lekapta a fotós. Értem, hogy mi az elképzelés, a megvalósítás azonban felemás. Ha ötletet keresünk az idei kampány plakátjaiban, akkor csak a kerítésvágós-sorosozós, illetve a „Stop” feliratú plakátok maradnak. Mindkettő a kormánypárt terméke, és mindkettő arra épít, hogy rettegjünk az ideérkező idegenektől. Az egyiken az ellenzéki vezetők állnak Sorost közrefogva a lebontásra váró kerítés előtt, miközben egyik ellenzéki párt sem akarja lebontani a kerítést, ráadásul a rendőrség tájékoztatása szerint hónapok óta alig érkezik határátlépő. A másikon pedig embertömeg hömpölyög velünk szemben, sötétebb a bőrük, mint a miénk, a plakát előterében pedig a „Stop” felirat látszik. Bár a színtiszta rasszizmus ilyen megjelenése önmagában formabontó, az ötlet sajnos nem saját: Nigel Farage pártja, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) sokkolt ezzel a brexitkampányban.
Hová tűntek a Kovács Pistikék? Miért nincs egyetlen jó szlogen sem, és miért néz úgy ki minden plakát, mintha valakinek az unokaöccse tervezte volna? Miért van az, hogy még a kormánypárt is egy nyugati elvbarát plakátjait koppintja? Fene tudja. A legtöbb innováció talán a plakátrongálókban van. Az egyikük a következőt mázolta egy jobbikos plakátra: „gyurcsány-vona-karácsony az új trianon”. Azóta is azon gondolkozom, mire gondolt vajon a költő.
