A Foo Fighters 1997-ben járt először Magyarországon, akkor a Sziget Fesztiválon léptek fel, s bevallom, már azon a koncerten is ott voltam. Igaz, akkor a csapat nem jelentett még többet számomra az egykori Nirvana romjaira épített, tipikus az akkori MTV-kompatibilis alter-rock bandák egyikénél. Volt ezekből akkoriban jó pár tucat, kevesen élték meg közülük az öregkort, ki gondolta volna akkor, miből lesz a cserebogár. Pedig az épp megjelenő második lemezükkel, a The Colour and the Shape-pel a Szigeten turnézó zenekar olyan – mára már klasszikussá váló – dalokat hozott, mint a My Hero, a Monkey Wrench vagy az Everlong.
Emlékszem, sokan tartottunk attól, hogy csak egy újabb grunge-klón születik majd az egykori Nirvana dobosának kísérletezéseiből, de mára már kijelenthetem, hogy Grohlnak az összes kritikusára sikerült rácáfolnia, zenekara jelenleg az egyik legnépszerűbb rockbanda a világon. A sajátos videoklipekkel a zenei tv-k világába berobbanó, az 1997-es évre nagyjából állandó csapattá formálódó, Taylor Hawkins dobossal, Nate Mendel basszusgitárossal, Chris Shiflett és Pat Smear gitárosokkal felálló Foo Fighters mára kihagyhatatlanná vált a legnagyobb fesztiválokon, nem is beszélve a monstre stadion- és arénaturnéikról. Az eddig megjelent 8 nagylemezük a világ szinte összes országában arany- és platinalemez státuszba jutott, kaptak 11 Grammy- és 4 Brit Awards-díjat, és világszerte eladtak több mint 25 millió lemezt.
A zenekar történetét és koncertvideóit jól ismerve nem volt meglepetés, ami hétfő este az Arénában várt. Bár az harcedzett koncertveteránként is meglepett, hogy a magyarok mennyire tudnak a kedvenceikért lelkesedni. Olyat tényleg ritkán látni ugyanis, hogy az ülőhelyeken is állva, füttyel és ovációval várják a nézők a fellépő zenészeket.
A Fighters háromnegyed 9 körül csapott a húrokba, és egészen elképesztő hangerővel szólaltak meg. Féltem, hogy az erős kezdés, amit az Everlong, a Monkey Wrench és a Learn to Fly hozott, nem tartható fenn két és fél órán keresztül, de hát ebben nagyot tévedtem