Átbillenő inga

Nem az én világomban élsz – üzeni országnak-világnak a HitRock zenekar, amely nem véletlenül választotta frissen készült stúdióanyagának címadójául az egyik legerősebb, még 1982-ben készült tételét.

Az együttes tagjai egy 2018-as koncerten Fotó: Balogh Csilla

Nem az én világomban élsz – üzeni országnak-világnak a HitRock zenekar, amely nem véletlenül választotta frissen készült stúdióanyagának címadójául az egyik legerősebb, még 1982-ben készült tételét. És amely érdekes módon ma is aktuális… A szerelmi témába ágyazott üzenet kimondatlanul azoknak szól, akik az egyetemes kultúra – azon belül a zene – területén az igényesség helyett a sekélyességet, az őszinte érzelmek helyett az aktuális érdekeket választják.

Épp negyven éve annak, hogy négy fiatalember – miként az lenni szokott – úgy gondolta, megváltja a világot. A rockzene eszközével és persze telve reménnyel. Kár, hogy a hetvenes évek végének kultúrilletékeseit mindez nem hatotta meg. Nekik nem kellett a rock, mert az tömegeket vonzott. Márpedig a tömeg veszélyes lehet. Nekik épp elég volt a Piramis és a zenekart övező „botrányok”.

Hiába a HIT A vén csavargó halála című rockballadájának frenetikus kislemez-, illetve koncertsikere, amely egy csapásra ismertté teszi a jórészt külvárosi vagy vidéki srácokból toborzott tehetséges csapatot – az igazi áttörés elmarad. Mi lehet a megoldás? Gyors váltás – Magyarországon elsőként – heavy metalra, majd az ellenkező oldalra átbillenő inga módjára, Bodnár Attilával a mikrofon mögött, jóval populárisabb hangzású muzsikára. Hiszen a HIT együttes mindenképp nagylemezre áhítozott. A megkötött kompromisszumok csupán morzsákra (az egyetlen lemezalbum mellett még két kislemezre) voltak elegendőek, aztán a nyolcvanas évek közepén ránk köszönő trendváltások szelei a többi ismert bandával együtt őket is elsodorták. Szerencsére nem végleg.

Az együttes tagjai egy 2018-as koncerten
Fotó: Balogh Csilla

Hiszen hiányzott volna, mint ahogyan hiányzott is a palettáról az a szín, amely előbb a HIT együttest, majd érthető okokból később HitRock elnevezésre váltó, többszörös tagcserén átesett formációt jellemezte. Igen, hiányzott az a nyugodt, átgondolt, néha a Pink Floydra, máskor a Kansasre vagy valamely west coast irányzatra hajazó, ám mégis egyéni hangvételű, dallamos muzsika, amely alaposan megkülönböztette őket az ugyancsak kemény rock stílusában mozgó kortárs zenekaroktól. És amelyre mindig lesz igény.

E felismerés hajtotta napjaink HitRockjának három veterán muzsikusát, Füchsel Tibor billentyűs-zeneszerzőt, hangmérnököt, Mr. Basaryt, a kiváló torkú énekest, Pozsonyi Tibor sokoldalú dobost, valamint a régi-új társat, a Beatricét és Bikinit is megjáró varázslatos kezű gitáros Vedres Joe-t és Vajda Tibor basszusgitárost a Joe’s Garage stúdióba, hogy ott a már említett címadón kívül hét vadonatúj dalt lemezre rögzítsenek. Amelynek meghallgatásához egy kis útmutató ajánlott: helyezzük be a CD-t a lejátszóba, keressünk egy kényelmes fotelt, s mielőtt elindítanánk a korongot, töltsünk magunknak egy pohárka jófajta vörös- vagy fehérbort.

Aztán a címadó szerzeményen túljutva elidőzhetünk a keleti zene stílusába is beleharapó instrumentális dalon, elmélázhatunk, vajon mit is tett le az asztalra a Mi nemzedékünk, vagy érdemes-e keseregni az emberi érzelmeket boncolgató Halott madár szimbólumán. Egy biztos: a hard rockra olyannyira jellemző gyorsított tempós, kemény zúzást hiába keressük, hiszen az alapvetően nem az ő világuk. De a gondolatébresztés, a tehetségen alapuló minőségi rockzene – igen. És ez most sincs másképp.

(HitRock: Nem az én világomban élsz. CD, Hammer Records, 2019. Ára: 1990 forint)