Omega-rajongóknak: extrákkal adják ki az egyik lemezt
Soha meg nem jelent dal is helyet kapott a Babylon újrakiadásán.
Soha meg nem jelent dal is helyet kapott a Babylon újrakiadásán.
Harminc esztendő után ott folytatják, ahol abbahagyták.
A 12 legszebb magyar irredenta dalt korszerű zenei alapokon, szimfonikus zenekarra hangszerelve, kiváló előadóművészek tolmácsolásában adta ki a várpalotai Trianon Múzeum.
1982. augusztus 17-én kezdődött meg az első kereskedelmi célra szánt audio CD-lemezek gyártása a németországi Langenhagenben.
Alkalmi hangszereket is hallunk, fakanáltól a csörgőig. Különös, abszurd, ám bensőséges atmoszféra keletkezik így.
Izgalmas dolgok sülhetnek ki abból, ha egy rockdobos Led Zeppelin-rajongó Barbra Streisand-tiszteletzenekart alakít.
CD – Pengő Csaba ellentmondásos, játékos szerzői albuma.
Úgy tűnik, az ossianos fiúk lenyugodtak. Legalábbis erről tanúskodik a felvonultatott tizenhárom letisztult, új szerzeményük.
CD – Parasztzene tisztán, őszintén Szokolay Dongó Balázstól és Fábri Gézától.
Balázs Fecó klasszikus zene iránti vonzódása viszonylag korán megmutatkozott, ám ez igazából a jubileumi dupla CD-jén látszik kiteljesedni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója szerint a Tisza Párt vezére a zebrás sztorija után ment át a gátlástalan hazudozóból a megháborodott kategóriába.
Trump szerint katonai erő nélkül is célt fognak érni.
Trump szerint vannak módszerek, amikkel sok dolgot meg lehet oldani.
A 45 milliárd dolláros tranzakció révén Elon Musk egyesíti a közösségimédia-platformot és az MI-fejlesztést.
Románia jobbra, konzervatív irányba sodródik.
Donald Trump a szélsőbaloldali bírákat sem kímélte.
Magyar Péter azt állította, hogy vidéken nincsenek valódi munkahelyek.
Ha a gyülekezési jog mégsem abszolút, akkor hogyan döntsük el, melyik korlátozás helyes és melyik nem?
Románia jobbra, konzervatív irányba sodródik.
Donald Trump a szélsőbaloldali bírákat sem kímélte.
Magyar Péter azt állította, hogy vidéken nincsenek valódi munkahelyek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.