Bágyadtan szelíd, mégis szuggesztív pöntyögés a gitáron, kis csengettyűk a háttérben, elnyújtott fuvallat a húrokon, lépkedve beúszó, félénk csörgődob, aztán komótos zongorafutam valami százéves, tortadobálós börleszkfilmből. Minden szólam fátyolos, mindenen valami fura szűrő, afféle kortalan koszosság és egy ifjú hangú, öreg lelkű szomorú bohóc énekbeszéde, dudorászása, torzított motyogása vagy végtelen visszhanggá varázsolt kórusa ilyen költői képekkel:
„Hát a mélyből felfakadva / Bágyadt szemem néz a napba / Fenn a fényben elkókadva / Csillagok közt szunnyadok / Nem tudtam, hogy csak egy álom / Édes hangjáért kiáltom / Kérlek vissza bármi áron / Vagy jöjj, vagy az angyalok…”
A Ginger? bemutatkozó lemeze, a Tükör afféle kategórián kívüli darab. Az egyelőre csak a legismertebb videómegosztón (de hamarosan egyéb internetes felületeken is) elérhető, hat számos, vagyis kislemeznél több, de nagylemeznél valamivel kevesebb minialbum első hallásra tökéletesen azonosíthatatlan muzsikát tartalmaz.
Másodikra talán Tom Waits neve ugorhat be az úri publikumnak, és itt ne orgánumra, hanem atmoszférára tessék gondolni, ilyen hívószavakkal: kávéház, mulató, színház, cirkusz… és a már említett szomorúbohóc-, illetve szomorú zenebohóc-attitűd.
Mindehhez tegyük hozzá, hogy a Ginger? nevű produkció mögött Szipőcs Tamás, egy 18 éves fiatalember áll, aki zenét-szöveget egyedül ír, minden hangszeren maga játszik, és a teljes stúdiómunkáért is ő felel.
A fiatal tehetség toposzát önmagában már unalomig ismerjük, ám ha ez a bizonyos tehetség olyan ösvényeken halad, ahol előtte senki sem járt (vagy csak igen kevesek), akkor nem túlzás ünnepelni a zenei kísérletet. Aki sok zenét hallgat, annak alaptézissé válik, hogy jobban becsüli a bátor keresést, a járatlan utat a sablonokban, zsánerekben, panelekben való megbízható, kudarckerülő evickélésnél.
Szerzőnk elmondása szerint alkalmi hangszereket is hallunk, fakanáltól csörgőig, illetve az utólagos sounddizájnolás miatt a hangok jó része nagyon máshogy jön ki a hangfalból vagy a fülhallgatóból, mint ahogy a mikrofonba lebegett. Különös, abszurd, ám bensőséges atmoszféra keletkezik így, mintha jó dalnokunk mesebeli manóodúban téblábolna hangrögzítőjével a konyha és a fáskamra között, és különböző zörejekkel meg költői motyogással osztaná meg észleleteit az odú többi lakójával:
