„Fák között vénember / Körülötte fénytenger / Mesélt nekem az életről, / Mit hozott ki ő ebből / Nem kéne megannyi / Emléket feladni / Elrejteni lomb közé / Magányos domb mögé / Most viszont ha vén lennék / Hangja elől elszöknék / Arcomban a hó csupa dara / Büntet a tett téli vihara.”
Amellett, hogy kortársi-közelmúlti magyar dalszövegírásból (a gyakran élvezetes soráthajlásokat és bokorrímeket tekintve annak is a jobbik fajtájából) ismerős attitűdök köszönnek ránk az álomszerű, melankolikus, lassú kedélyű képekből, az ezredfordulós kamasz-világfájdalom tipikus mainstream fordulatait ügyesen cselezi ki a szerző.
Az albumzáró Sehol például öniróniával oldja az önsajnálatot, részint a dal fináléjában hallható, (ön)paródiának is beillő siratókórussal meg ilyen sorokkal:
„Egy pillanatra én voltam az élet / Minden egyszerre és semmi sem / Most meg újra az, mi véget érhet / Kezek lábak és két bamba szem.”
Közben ne higgyük, hogy Ginger?-t hallgatva a hiábavaló töprengés szürke posványába süllyedünk: a humor folyamatosan jelen van a vicces hangokban, a játékos ritmusokban, mint a Levél magamnak vagy a Nem értek semmit dalocskákban, amelyekre elszántabbak táncolhatnak is.
Hibának csak a dalok rövidsége róható föl
– itt és most ez erősen túlzó szerénység, nyugodtan lehet még húzni az ötleteket, amelyekből amúgy is annyi van egyetlen dalban, hogy más abból egész albumot csinál (csak jóval kiszámíthatóbbat, magyarul unalmasabbat).
És vigyázat: töméntelen sok a hang, rendes sztereó rendszer kell a teljes képhez. Ha csak laptop vagy telefon van kéznél, fejhallgató az orvosság.
(Ginger?: Tükör. Szerzői kiadás, 2021)
Borítókép: Pexels
