Bágyadtan szelíd, mégis szuggesztív pöntyögés a gitáron, kis csengettyűk a háttérben, elnyújtott fuvallat a húrokon, lépkedve beúszó, félénk csörgődob, aztán komótos zongorafutam valami százéves, tortadobálós börleszkfilmből. Minden szólam fátyolos, mindenen valami fura szűrő, afféle kortalan koszosság és egy ifjú hangú, öreg lelkű szomorú bohóc énekbeszéde, dudorászása, torzított motyogása vagy végtelen visszhanggá varázsolt kórusa ilyen költői képekkel:
„Hát a mélyből felfakadva / Bágyadt szemem néz a napba / Fenn a fényben elkókadva / Csillagok közt szunnyadok / Nem tudtam, hogy csak egy álom / Édes hangjáért kiáltom / Kérlek vissza bármi áron / Vagy jöjj, vagy az angyalok…”
A Ginger? bemutatkozó lemeze, a Tükör afféle kategórián kívüli darab. Az egyelőre csak a legismertebb videómegosztón (de hamarosan egyéb internetes felületeken is) elérhető, hat számos, vagyis kislemeznél több, de nagylemeznél valamivel kevesebb minialbum első hallásra tökéletesen azonosíthatatlan muzsikát tartalmaz.
Másodikra talán Tom Waits neve ugorhat be az úri publikumnak, és itt ne orgánumra, hanem atmoszférára tessék gondolni, ilyen hívószavakkal: kávéház, mulató, színház, cirkusz… és a már említett szomorúbohóc-, illetve szomorú zenebohóc-attitűd.
Mindehhez tegyük hozzá, hogy a Ginger? nevű produkció mögött Szipőcs Tamás, egy 18 éves fiatalember áll, aki zenét-szöveget egyedül ír, minden hangszeren maga játszik, és a teljes stúdiómunkáért is ő felel.
A fiatal tehetség toposzát önmagában már unalomig ismerjük, ám ha ez a bizonyos tehetség olyan ösvényeken halad, ahol előtte senki sem járt (vagy csak igen kevesek), akkor nem túlzás ünnepelni a zenei kísérletet. Aki sok zenét hallgat, annak alaptézissé válik, hogy jobban becsüli a bátor keresést, a járatlan utat a sablonokban, zsánerekben, panelekben való megbízható, kudarckerülő evickélésnél.
Szerzőnk elmondása szerint alkalmi hangszereket is hallunk, fakanáltól csörgőig, illetve az utólagos sounddizájnolás miatt a hangok jó része nagyon máshogy jön ki a hangfalból vagy a fülhallgatóból, mint ahogy a mikrofonba lebegett. Különös, abszurd, ám bensőséges atmoszféra keletkezik így, mintha jó dalnokunk mesebeli manóodúban téblábolna hangrögzítőjével a konyha és a fáskamra között, és különböző zörejekkel meg költői motyogással osztaná meg észleleteit az odú többi lakójával:
„Fák között vénember / Körülötte fénytenger / Mesélt nekem az életről, / Mit hozott ki ő ebből / Nem kéne megannyi / Emléket feladni / Elrejteni lomb közé / Magányos domb mögé / Most viszont ha vén lennék / Hangja elől elszöknék / Arcomban a hó csupa dara / Büntet a tett téli vihara.”
Amellett, hogy kortársi-közelmúlti magyar dalszövegírásból (a gyakran élvezetes soráthajlásokat és bokorrímeket tekintve annak is a jobbik fajtájából) ismerős attitűdök köszönnek ránk az álomszerű, melankolikus, lassú kedélyű képekből, az ezredfordulós kamasz-világfájdalom tipikus mainstream fordulatait ügyesen cselezi ki a szerző.
Az albumzáró Sehol például öniróniával oldja az önsajnálatot, részint a dal fináléjában hallható, (ön)paródiának is beillő siratókórussal meg ilyen sorokkal:
„Egy pillanatra én voltam az élet / Minden egyszerre és semmi sem / Most meg újra az, mi véget érhet / Kezek lábak és két bamba szem.”
Közben ne higgyük, hogy Ginger?-t hallgatva a hiábavaló töprengés szürke posványába süllyedünk: a humor folyamatosan jelen van a vicces hangokban, a játékos ritmusokban, mint a Levél magamnak vagy a Nem értek semmit dalocskákban, amelyekre elszántabbak táncolhatnak is.
Hibának csak a dalok rövidsége róható föl
– itt és most ez erősen túlzó szerénység, nyugodtan lehet még húzni az ötleteket, amelyekből amúgy is annyi van egyetlen dalban, hogy más abból egész albumot csinál (csak jóval kiszámíthatóbbat, magyarul unalmasabbat).
És vigyázat: töméntelen sok a hang, rendes sztereó rendszer kell a teljes képhez. Ha csak laptop vagy telefon van kéznél, fejhallgató az orvosság.
(Ginger?: Tükör. Szerzői kiadás, 2021)
Borítókép: Pexels
