Falklandi vihar

A skót duda népi hangszer, fából, bőrből, nádból és „nőből” van. Hét évig tanulva húsz helyen hangolják, ám az egyik hangolás szükségszerűen elmozdítja a másik tizenkilencet. Hisztérikus – véli Kéri György, az ország első és talán máig egyetlen skótdudása, aki a vídiakemény rockgitározásról állt át a dudálásra, sőt Beethoventől a Beatlesig dolgozott fel darabokat dudára alkalmazva.

Fotó: Kurucz Árpád

Igazi közösségi hely ez Budapesten, az Ungvár utcai panelrengeteg közepén, ide járnak „ilyen picitől az öreg mamákig” a környékiek beszélgetni, időnkét összeül a horgolókör, mások asztallapon verik a kártyát, a falon egy fotókiállítás őszi hangulatba hajló képei függenek. Itt senki semmin nem csodálkozik, ám finoman szólva mégsem szokványos, ahogy Kéri György intézményvezető az egyik mappáját szorongató önkormányzati műszaki ellenőrrel beszél. Nem a hangsúly szokatlan, hanem inkább az, hogy Kéri György gyapjúzoknijában vékony pengéjű tőröcske rejtőzik, és tetőtől talpig a Stewart klán kockás-mintás kiltjében, igazi Highlander-öltözetben van. Merthogy ő az ország egyetlen skótdu­dása, s ha most megfújná hangszerét, oh, akár egy Boeing szállna el alacsonyan a házak fölött…

Kéri György tizenhárom éves korától heavy metal zenekarban játszott. A külsőségeket is felvéve bőrruhában, láncokkal az oldalán „adjunk neki” jelszóval szólógitározott Black Sabbathot, Deep Purple-t és Led Zeppelint a klubokban. Ráadásul sok számot írt, saját bevallása szerint „keményeket, mint a vídia”. Morzsa volt a fülében, hogy az AC/DC-nek is több skót tagja van, s néhány számukban feltűnik a skót duda hangja, úgyhogy a hangszerelésbe már gondolatban akkor betervezte a skót dudát is, a rockzene utolsó akkordjaira ráúszva, hihetetlenül jól hangzott – volna. De akkor még nem volt skót dudás az országban.

Az első dudáját 1996-ban Skóciában vette. Ezt követően évente egy-két alkalommal iratkozott be kinti dudaiskolákba, előfordult, hogy szállásadójával beszélgetve derült ki, a szomszédban lakó barát maga Jack Duff, a híres szaxofonos dzsesszzenész, aki szintén szívesen alkalmazta a skót dudát zeneszámaiban. Kéri György a dudaszemeszter mellett persze az ő óráit is végigülte. Azt mondja, hogy vele együtt főleg kanadai, ausztráliai és új-zélandi hallgatók jártak skótdu­dálni. Az északiak nehezen vették fel a dudára jellemző nyújtott ritmust, a japánok viszont és ő, mint egyedüli magyar, könnyedén tudott játszani. Ti-tá-ta – a nyújtás ugyanis benne van a népzenénkben.

A skót duda iszonyatos hangerejéről, amelyet nem véletlenül hasonlítottam egy utasszállító hangjához, így vélekedik: a magyar duda arra való, hogy virtuóz módon talp alá húzza a zenét, a skót duda viszont vezeti a harcot, maga a zászló, hangerejénél fogva hangosítás nélkül használható stadionokban, focimeccsen, koncerteken is. A duda hangja nyílt terepen négy-öt kilométer távolságról is hallható, a skót hegyekben a magas páratartalom miatt pedig akár hat-hét kilométerre is. Ő maga gyakran dudál hegyek között vagy éppen a budai Vár ormán – ha megkérik rá. És megkérik.

– Aki volt már strandon, biztosan tudja, milyen érzés, amikor fel kell fújni a jókora strandlabdát. Hasonlóképpen fújom a skót dudát is, miközben négy lyukon játszom, és feszesre fújva tartom. Szóval nehéz munka. Amikor a skótokkal együtt játszhattam nemzetük szentélyé­ben, a dudamúzeumban, láttam hangszerük fúvókáján ugyanolyan fognyomokat, amelyek nálam fogtöréshez vezettek. 

Valaki mondta egyszer: „Láttalak játszani, és nagyon szigorú képet vágtál.” Hát kérem, az iszonyú erőkifejtés messze űzi a mosolyt.

Brit számozás szerint a ruhákhoz hason­lóan a skót dudákat is méretük szerint S, M, L, XL jellel látják el. Kéri György M-es méretűt fúj. Csak viszonyításképpen: az XL méret gyakorlatilag akkora, mintha valaki egy birkát szorongatna a hóna alatt, és a szeme bizony kigúvad, ha fújja. Kéri György M-es és L-es méretű dudáit is bemérette. A kontrollon az M-es 120, az L-es 140 decibellel szólt. Ugyanaz a hangtartomány, mint amikor egy utasszállító repülőgép a közvetlen közelünkben száll le.

– Otthon, a kertes házban mindennap hangolok. Ez azt jelenti, hogy amikor a civil művelődésszervezői munkámból hazamegyek, előveszem valamelyik hangszeremet, s felfújom. Ilyenkor egy hatalmas ööööhhhhmmmmm hang hallatszik, majd a sípokat hangolva eeeee, ööööeee, ííííí, iiiííúúú”, öööh, hiiieee hangok préselődnek ki belőle. Borzalmas hallgatni, teljesen olyan, mint amikor valaki naponta a mopedjét tuningolná az ablakom alatt. A hosszabb hangolás, bevallom, még elviselhetetlenebb, mert nem dalt játszom, hanem nyögésre kényszerítve a dudát, órákig állítgatom a sípokat.

Kéri György arról is beszél, hogy amíg a breton, az asztúriai, a magyar vagy az erdélyi dudán egy-két év alatt meg lehet tanulni játszani, addig a skótdudás pontosan hét évig tanul. Itt a hangolás a lényeg.

– Én körülbelül húsz helyen hangolom a hangszert, de az egyik hangolás szükségszerűen elmozdítja a másik tizenkilencet. A duda népi hangszer, fából, bőrből, nádból, „nőből” van. Hisztérikus. Mindent elkövet a játékos ellen. Ezért játszanak olyan kevesen rajta. Hét év alatt sajátítottam el a hangolási tudományt, s egy ideje már nem a duda dönti el, hogy mit akar.

Közben gyermekeket hoznak a közösségi térbe, akik rajzolgatni kezdenek, de azért időnként felnézve alkotásaikból tátott szájjal bámulják őt, ahogyan a marabutollas kalapját és mókásnak mondható érzéketlen arckifejezést felvéve a fényképezőgép elé ül. Mellényén granpiankő, amelyből megjegyzése szerint „évente néhány kilót bányásznak, de egy tonnányit értékesítenek” és egy napocskás címer. – Itthon én Kéri György vagyok, Skóciában pedig George Kerr vagyok, ez a címer pedig a létező Kerr-klánnak a címere, úgyhogy ehhez a klánhoz számítom magamat, és ők ezt el is fogadták.

Csak azt játssza, ami neki tetszik, és az „ütős” a színpadon.

– Mivel sok belőlem nincsen, én ezt megengedhetem magamnak. Ugyanakkor, ha a műsorban csak zene van, az nagyon nem jó. A közönséget érdekli az, hogy mit csinál egy skótdudás Magyarországon, miből áll a fegyverzet, a ruha, és persze az, hogy mi van a kilt alatt. Nos nincs semmi, ez a hagyomány. De én általában a zeneszámok között beszélek egy órát Skóciáról, Jackie Stewartról, a száguldó Forma–1-es pilótáról, és Rod Stewartról, a zenészről, hiszen mindketten skótok. És a többi skót hírességről: Alex Ferguson futballedzőről, Annie Lennox énekesnőről, a Eurythmics tagjáról, Arthur Conan Doyle-ról, Sherlock Holmes megalkotójáról, James Wattról, a gőzgép feltalálójáról, Joanne Kathleen Rowlingról, a Harry Potter-sorozat írójáról, Sean Connery színészről vagy éppen Walter Scott nemzeti költőjükről, az Ivanhoe szerzőjéről.

Ami a magyar vonatkozásokat illeti: a külföldi fellépésein elmondja, hogy itt nem minden Balkán, s a főváros neve nem Bukarest, nem járunk lovon, s van csap, amelyből víz is folyik. Idehaza pedig március 15-én a skót származású Clark Ádámra is lehet emlékezni, augusztus 20-án pedig arra, hogy az első skót királyné István udvarából származott. Idézem Kéri Györgyöt, mert úgy élvezetesebb: „A skótok magyar Margitnak hívják, mi pedig skóciai Szent Margitnak nevezzük. Ő vitte István keresztjét Skóciába, s III. Véreskezű Malcolm vette feleségül, de Margit megjuhászította, és sorra épültek a templomok.”

– Oh, a magyar és a skót történelemnek vannak ám közös lapjai! Itt van például Andrew Gowd, azaz Gaudi András, törökverő várkapitány, aki Várad várát védte meg, Adam Clark a budai váralagút tervezője, aki építésvezetőként „úgy rongálta meg a Lánchidat”, hogy a császáriak nem tudták felrobbantani, sőt ide nősült, itt nyugszik a Fiumei úti temetőben. Skót volt Jane Haining, akiről Budapesten az alsó rakpartot elnevezték, egy imaház internátusvezetőjeként és gyermekmentőként emlékezünk rá. Még a koncentrációs táborból is olyan levelet küldött a gyerekeknek, hogy hova dugta el a lisztet, hogy ne haljanak éhen.

Azt is elmondja, hogy hullámokban érkeznek hozzá a felkérések. Jó szoros hullámokban. A január az Burnsé. Januárban született Robert Burns skót költő, „őt még a politika egyik szárnya sem tudta kisajátítani, ha egy politikus azt akarná, azt a színpadon vernék meg”. Márciustól nyár végéig a cseh és német sörfesztiválokon lép fel, majd jönnek a falunapok és dudásfesztiválok, novemberben az első világháborút lezáró Remembrance day megemlékezésein zenél. Novemberi eseménye a Bonfire Night nevű ünnep, a skótok azt ünneplik, hogy 1605-ben egy fickó aláaknázta a londoni parlament épületét, de végül megakadályozták az I. Jakab angol király elleni lőporos merényletet. Kéri György nagyokat nevetgélve ízesen meséli, hogy „amennyi hordó befelé megy a parlamentbe, annyit a politikusok nem isznak meg, és ez feltűnt valakinek”. Aztán jön a Szent András-nap, majd karácsony és szilveszter, a sok zárt körű rendezvénnyel. Zenélt már 18 nagykövetnek is a solymári temetőben – teszi hozzá.

– És az esküvők?

– Mint rockzenészek mélyen megvetettük az esküvői bazseválást. Múlt az idő, amikor megjelent valaki nálam azzal, hogy itt van egy skót fiú, és nincs itt rokona, miatta kellene dudálni az esküvőjén. De hát én nem szoktam esküvőn dudálni, tiltakoztam a felkérés ellen. Az a helyzet, ha a fiúnak nincsen itt rokona, akkor a dudás viszi el őt az oltár elé. Ő az apja a szokások szerint. Úgyhogy elmentem, s azt éreztem, hogy ha ekkora szükség van rám, akkor néha engedek. Olyan is előfordult már, hogy a villanyzenész-billentyűshöz fordulva kérdeztem, „te meddig játszol, mert én jövök utánad”, mire azt felelte, hogy ő a rántott hús tálalásáig játszik. Szóval nincs bazseválás – ennyi a kérésem, így évente négy-öt skót–magyar esküvőn, vagy olyanon, ahol mindketten magyarok, de Skóciában ismerkedtek meg, skótdudálok.

Még inkább megmagyarázza ezt.

– Létezik egy skót szólás, amely szerint: „Amikor a felföldön eltűnt az utolsó orgonista és a harangozó is, akkor a dudások vették át a ceremóniát.” Akkor terjedt el a szólás: amit Isten összekötött, azt ember szét nem választhatja. De amit a dudás kötött össze, azt az Isten sem választja szét. Nem legenda, ez így igaz! A duda belülről a whiskey és a sör alapanyagával van kikenve, hogy a bőr jól szigeteljen, a levegő ne szökjön ki, így a duda akkor működik igazán, ha a játék előtt a dudás whiskey-t vagy sört iszik, majd irdatlan erővel fújni kezdi. Hát én ezt betartom.
Skót dudán nem lehet mindent játszani. Szerencsére ritkán fordul elő az a kellemetlenség, hogy a Száz forintnak ötven a fele eljátszására kérik. Mivel a harmadik skót induló már unalmasnak tűnhet, ezért – rettenetesen jó szövege mellett – világzenét, slágereket is megszólaltat. A Felföldi katedrális című egyházzenei darabbal kezdi, majd fél play backkel Mark Knopflert, valamint a Dunblane harangjai című egyházzenei rockzenét játssza. A Titanic zenéje bejön minden korosztálynak, de eljátssza a skót szerző által komponált Gyertyafény keringőt is. Büszke arra, hogy egy színpadon szerepelhetett Lerch Istvánnal, Charlie-val, Demjén Rózsival, Koncz Zsuzsával, Gryllus Vilmossal, Gregor Józseffel, Oszvald Marikával, és teljes rockzenekarokkal akár hatezer néző előtt, a külföldi hírességek közül Ronan Morgannal, lan Palmerrel, John Murphyvel és áldott emlékű tanárával, Jack Duffal is.

Reménykedve jön be néhány asszony a kolléganőhöz traccspartira, de az nem ér rá. Elhűlve nézik Kéri Györgyöt a nagyszerű öltözékében, aztán tanakodva továbbállnak. Neki megjelent már CD-je is, amelyen Beethoventől a Beatlesig dolgozott fel darabokat, dudára alkalmazva. Sikerült megvalósítania a régi álmot, itt már a heavy metal fortissimójaként feltűnik a skót duda is. De vajon miért Falklandi vihar az album címe?

– Emlékezetes történet ez. Egyszer Edin­burghben skót dudás jelvényes vörös barettban és fekete katonakabátban sétálgattam. Ismeretlen emberek berángattak az utcáról a kocsmákba, fizettek egy pofa sört és whiskey-t, még ölelgettek is. Amikor az egyik italkimérésből kiszabadultam, behúztak egy másikba, újra és újra megismétlődött ez a jelenet. Mindenki örült nekem, s ez azért nem annyira skót szokás. Vágytam a friss levegőre, gondoltam, felsétálok a várba a Margit-kápolnához, ám a jegyszedőt, aki pénzt kért tőlem, félrelökték, és papírpénzt vágtak az arcába… Így telt a napom. Eléggé elfáradva érkeztem este a szállásomra, majd bekapcsoltam a televíziót, és akkor tudtam meg, hogy a falklandi háborúnak – az Egyesült Királyság és Argentína közötti fegyveres konfliktust 1982-ben vívták a dél-atlanti óceáni Falkland-szigetek birtoklásáért – volt az évfordulója, az eredeti felvételeket is mutatták, ahogyan az ejtőernyősök a földre értek, majd vörös barettban és fekete kabátban rohangáltak. Pontosan olyanban, mint amilyenben én egész nap sétálgattam! Mindenki a falklandi skót alakulat egyik veterán dudásának gondolt, és mivel értelmesen nem beszéltem angolul, azt hihették, hogy még meg is sérültem. Úgyhogy faggatás helyett inkább itattak.

A falklandi vihar már véget ért. Kéri György húsz évig a zuglói önkormányzat művészeti referense volt, művelődési házak, múzeumok, iskolák-óvodák kulturális programjait szervezte, most pedig a lakótelepi közösségi centrumot vezeti. – Tegnap gumiból kellett volna lennie a falaknak, annyian voltak itt nálunk egy festőművésznő bemutatkozásán, mutat a kis fotókiállításos teremre, majd leveszi a marabutollas kalapját, s egy skót barett fejfedőre cseréli. A tőrt is megigazítja a harisnyában.

Mivel véget ért a fényképezése, hamarosan át fog öltözni.

Ha most valaki erre jönne egy komoly kutyával, Kéri György, a Sárréti Közösségi tér vezetője komoly bajba kerülhetne. Kiltje, egész öltözéke tiszta gyapjú, és a kutya szimatot fogva terelgetni kezdené.