Izgalmas dolgok sülhetnek ki abból, ha egy eredendően rockdobos, aki megveszekedett Led Zeppelin-, illetve Journey-rajongó, egyszer csak gondol egyet, majd Barbra Streisand-tiszteletzenekart alakít. Mondhatjuk persze, és nem állunk messze az igazságtól, hogy leegyszerűsítve kétfajta zene létezik: jó és rossz. A felsorolt nevek, teljesítmények önmagukért beszélnek. Főként, ha mindezt kiegészítjük azzal a korántsem elhanyagolható történelmi ténnyel, hogy az alapító Pozsonyi Tibor „Finki” az Orient, majd a HIT zenekarokkal végigjárta a rock, sőt a metal stációit, emellett a nyugati vendéglátózással, valamint a későbbi Lépcsőház vagy T-Modell formációkkal jócskán merített a slágeripar egyes termékeiből. Így a Streisand-tribute vállalkozás már nem is tűnik annyira ördögtől valónak.
A karakter pedig Tátrai Eszter személyében adta magát. Zene és színészet. Csakúgy, mint a brooklyni születésű, kétszeres Oscar-díjas színész-énekesnő (neki bejött), a balatonfüredi hosszú szőke hajú lány is a világot jelentő deszkákra vágyott, ám végül „csak” képzett zenei előadóművész lett.
Orgánumáról pedig annyit, hogy oktatója nem véletlenül jegyezte meg: „Valami annyira emlékeztet benned Streisandra!”
Különleges világba repít az Ester sings the songs of Streisand album kilenc dala. Egyfelől megelevenedik a múlt század klasszikus, félhomályos bárhangulata: fekete szmokingos pincérek karjukon hófehér, ropogósra keményített asztalkendővel, kecses kristálypoharakban, ezüsttálcán hordják az aranyló pezsgőt, a színes koktélt, amíg jól öltözött urak nagyestélyis hölgyekkel ropják a táncot. A színes lámpák kereszttüzében elegáns uniformisba öltözött zenekar ontja a szvinget, a dzsesszt vagy épp a patinás slágereket. A rácsos nosztalgiamikrofon mögött a dizőz fekete, vállpántos selyemruhában kápráztatja el a nagyérdeműt, amely egy-egy ismertebb dalra még partneréről és a táncról is megfeledkezik egy szájtátás erejéig. Másfelől magunk előtt látjuk a Broadway-t, mondjuk egy 1964-es, fülben maradó musicalslágerrel, a lemezindító People-lel, domináns zongorakíséretével (a valóságban Dorogi Ákos), valamint a teret kitöltő, diszkrét vonószenekari kíséretet kiváltó, értő kezek alatt megszólaló szintetizátorral (a valóságban Horváth András).
Vajda Tibor basszusgitáros, aki több rock-, blues-, illetve countryzenekarban is feltűnt, most új oldaláról ismerszik meg: a tempóváltásos, dzsesszes beütésű Cry Me A River darabjában azonnal felkelti a figyelmet a műfajhoz illő, visszafogott hangzású, ám invenciózus basszusjátékával. Viszonylag kisebb teret kap a gitár, de akárhogy is, Kiss Zoltán kiváló választásnak bizonyult. Bevezető, illetve középrészes betétszólói, aláfestései tökéletesen simulnak a dalok szerkezetébe; tudománya a Make It Like A Memory érzelmes bluesában bontakozik ki igazán.
És persze Barbra Streisand magyar hangja Ester. Amely olyannyira megtévesztő, hogy ember legyen a talpán, aki különbséget tesz közöttük. Kissé fátyolos, mégis kristálytiszta, ha kell, karcos, ráadásul a hangtartásoknál sem fogy el a levegő. Alaposan átver bennünket a lassan induló This Is One Of Those Moments tétele, hogy aztán tempóváltásokkal és a zenekar kiállása után az imént emlegetett kitartott hanggal annál inkább sokkoljon. De ott a No More Tears (Enough Is Enough) darabja is: pergő ritmusig felgyorsuló, dinamikus, funkys hangzását szintetizátorfúvósok teszik színesebbé.
Amint úgy érezzük, éppen elegünk van a zömében andalító, zsibbasztó dalokból (Ester gyönyörű orgánuma még ezt is képes feledtetni!), a figyelmes szerkesztésnek köszönhetően a jókor érkezett, előbbiekben említett tempóváltásos daraboknak sikerül felrázniuk a hallgatót. Említésre méltó még a The Summer Knows egy szál zongorakísérettel megszólaló jól ismert tétele, amely a középrész szólója után magyar nyelven (Egy nyáron át – Bradányi Iván) fejeződik be. Méghozzá oly módon, hogy a felületes hallgatónak szinte fel sem tűnik a váltás. A csúcspontot azonban kétségtelenül a nyolcvanas évek egyik legnagyobb Streisand-slágere, a Woman In Love (Szerelmes asszony) jelenti. Az érzelemdús dal a magyar rádió akkori szerkesztőinek ingerküszöbét is elérte, ennek köszönhetően mindenki kívülről fújta, a nyolcéves gyermektől kezdve a nyolcvanéves aggastyánig.
Dicséretet érdemel a háromosztatú, koncepciózusan fekete-fehér fotóval (Lengyel P. László) illusztrált, igényes digipack borító (Füchsel Tibor–Szabó Miklós), amely a fentebb vizionált hangulatra igyekszik ráerősíteni.
A mai felgyorsult, lélektelen, „percnyi örömök” világában üdítőleg hat az eredeti megszólaláshoz maximális hűséggel ragaszkodó, kellő alázattal előadott muzsika; arról nem beszélve, hogy Ester által Barbra Streisand életműve is tovább él.
(Ester sings the songs of Streisand, CD, H-Music, 2021)
(A borítókép illusztráció. Fotó: Pixabay)
