Izgalmas dolgok sülhetnek ki abból, ha egy eredendően rockdobos, aki megveszekedett Led Zeppelin-, illetve Journey-rajongó, egyszer csak gondol egyet, majd Barbra Streisand-tiszteletzenekart alakít. Mondhatjuk persze, és nem állunk messze az igazságtól, hogy leegyszerűsítve kétfajta zene létezik: jó és rossz. A felsorolt nevek, teljesítmények önmagukért beszélnek. Főként, ha mindezt kiegészítjük azzal a korántsem elhanyagolható történelmi ténnyel, hogy az alapító Pozsonyi Tibor „Finki” az Orient, majd a HIT zenekarokkal végigjárta a rock, sőt a metal stációit, emellett a nyugati vendéglátózással, valamint a későbbi Lépcsőház vagy T-Modell formációkkal jócskán merített a slágeripar egyes termékeiből. Így a Streisand-tribute vállalkozás már nem is tűnik annyira ördögtől valónak.
A karakter pedig Tátrai Eszter személyében adta magát. Zene és színészet. Csakúgy, mint a brooklyni születésű, kétszeres Oscar-díjas színész-énekesnő (neki bejött), a balatonfüredi hosszú szőke hajú lány is a világot jelentő deszkákra vágyott, ám végül „csak” képzett zenei előadóművész lett.
Orgánumáról pedig annyit, hogy oktatója nem véletlenül jegyezte meg: „Valami annyira emlékeztet benned Streisandra!”
Különleges világba repít az Ester sings the songs of Streisand album kilenc dala. Egyfelől megelevenedik a múlt század klasszikus, félhomályos bárhangulata: fekete szmokingos pincérek karjukon hófehér, ropogósra keményített asztalkendővel, kecses kristálypoharakban, ezüsttálcán hordják az aranyló pezsgőt, a színes koktélt, amíg jól öltözött urak nagyestélyis hölgyekkel ropják a táncot. A színes lámpák kereszttüzében elegáns uniformisba öltözött zenekar ontja a szvinget, a dzsesszt vagy épp a patinás slágereket. A rácsos nosztalgiamikrofon mögött a dizőz fekete, vállpántos selyemruhában kápráztatja el a nagyérdeműt, amely egy-egy ismertebb dalra még partneréről és a táncról is megfeledkezik egy szájtátás erejéig. Másfelől magunk előtt látjuk a Broadway-t, mondjuk egy 1964-es, fülben maradó musicalslágerrel, a lemezindító People-lel, domináns zongorakíséretével (a valóságban Dorogi Ákos), valamint a teret kitöltő, diszkrét vonószenekari kíséretet kiváltó, értő kezek alatt megszólaló szintetizátorral (a valóságban Horváth András).