A nyolcvanas évek közepe az „őszinte, kőkemény rock” haldoklásáról, no meg az új irányzatok (underground, új hullám, dark wave, heavy metal) terjedéséről szólt. A felnövekvő új generáció zsigerből elutasította az addig dívó – általa – áporodottnak, illetve ásatagnak tartott muzsikát, inkább maga választott magának – alulról szerveződő – új műfajt. Szerencsére akadtak még zászlóvivők, akiket nem sodort el az új hullám, az aktuális trendeknek sem hódoltak be, inkább a hagyományokat megőrizve, a zenét némileg modernizált formában, újragondolva járták a maguk útját.
A kemény rock alapjaira építkezve, ám az idők szavára hallgatva bontott zászlót az Ossian. A ’86-tól meredeken felfelé törő pályaív ’94-ben megtörik ugyan, de csak azért, hogy négy esztendővel később Paksi Endre alapító-énekes vezetésével és totális vérátömlesztéssel (értsd: vadonatúj tagokkal) csapjanak a húrok, illetve a dobok közé. A Titkos ünnep albumuktól kezdve aranylemezeiket csupán a platinaalbumok sora írja felül. Még manapság, a CD-eladások folyamatos lejtmenetének időszakában is.
Vajon mi lehet a titka ennek a vad és permanens vágtának, ráadásul egy olyan műfajban, amely bizonyos szubkultúrában ugyan makacsul tartja magát, ám a zenei fősodorból rég kikerült. A megfejtés valószínűsíthetően az igényes dalszövegekben (Paksi Endre), a könnyen megjegyezhető, újszerű megoldásokkal is kísérletező dallamvilágban (Rubcsics Richárd, Paksi), valamint a változatos hangszerelésben rejlik. Idesorolható még az alapító énekes-szövegíró különös, néhol többszólamú vokállal megtámogatott orgánuma, egyedi énekstílusa. Amitől az Ossian az lett, ami. Másoktól abszolút megkülönböztethető hangzású, stíluson belüli mozgásterét maximálisan kihasználó heavy/rock csapat.
Amely ráadásul termékeny is. Már az első korszakukban is évente jelentkeztek új albummal, e jó szokásukat a mai napig megtartották. Sorlemezből most épp a huszonötödiknél járnak, ami harmincöt esztendő alatt bizony nem kis teljesítmény. Talán ezért kapta A teljesség címet a kettős jubileumi album.
