Magyar kommunisták a spanyol polgárháborúban

A Pedro Sánchez vezette spanyol kormány 2025. november 4-én hivatalossá tette, hogy a polgárháborúban részt vett Nemzetközi Brigád harcosainak közel 170 leszármazottjának ad automatikusan állampolgárságot. Az esemény Francisco Franco tábornok születésének 50. évfordulójához közeledve került sor és a szocialista kormány többször kifejezte szándékát a francói hagyaték és emlékezet felszámolására, ezzel is azt jelképezve, hogy a nemzetköziséget helyezik előtérbe a nemzeti hagyományokkal.

Fotó: Getty Images/Hulton Archive/Express

A november 4-én hatályba lépett törvény nem terjed ki a dédunokákra vagy a távolabbi rokonokra, a közvetlen leszármazást pedig dokumentumokkal, anyakönyvi kivonattal kell igazolni, de ezen kívül nincs más feltétel. Mivel a nemzetközi brigádok története ma is jelkép sok helyen a világban, mint a nemzeti erők elleni harcosok, ezért nyilvánvaló, hogy a Sánchez kormány ezt a fajta nemzetköziséget akarja hangsúlyozni a törvénnyel. Mint Sánchez fogalmazott az új polgárokkal kapcsolatban: 

Megtiszteltetés lesz honfitársaiknak nevezni őket. Ugyanazon demokrácia védelmére szólítunk fel, mint akkoriban, amely most világszerte veszélyben van.

A történetírás általában mindig a Franco-féle puccsal kezdi a polgárháború bemutatását, de hogy mi vezetett oda, és ki tette a legtöbbet helyzet elmélyítésére, azt már szeretik elhallgatni.

Zűrzavaros évek

Miután XIII. Alfonz spanyol király lemondott, 1931. április 14-én kikiáltották a köztársaságot, majd ezt követően két éven át ideiglenes kormány uralkodott. 1933-ban az Autonóm Jobboldal Spanyol Konföderációja (CEDA) nyerte meg a választásokat, de ennek vezetőjét az államelnök Niceto Alcalá-Zamora nem kérte föl kormányalakításra. 1934-ben a CEDA és egy radikális republikánus párt mégis szövetségre léptek a kormányzás érdekében, ami viszont kiváltotta a szakszervezet és a szocialista párt véres felkelését. Ez már igazi proletárforradalom volt, amit a hadsereg levert, de összekovácsolta a baloldali szervezeteket. Az állandó válság és korrupció ellenére Alcalá-Zamora továbbra sem hirdette ki a legtöbb parlamenti mandátummal rendelkező CEDA-t győztesnek, húzta az időt és 1936-ban új választásokat írt ki, amit szűk többséggel a Népfront nyert meg. Az a politikai machináció, amit Alcalá-Zamora művelt feltűnően hasonló, amit napjainkban tapasztalunk, amikor a nemzeti erőket nem engedik, hogy hatalomra kerüljenek. 

Ilyen előzmények után, az 1936. február 16-i választásokat követően összeült a Cortez (parlament) 473 képviselője, közülük 268 fő a Népfronthoz tartozott. A kommunista párt 17 képviselővel bírt. Amerikai és spanyol történészek szerint is manipulálták a választásokat. A felháborodás és erőszak viszont nem csillapodott, és baloldali félkatonai milíciák egy csoportja 1936. július 12-én megölte José Calvo Sotelót, az ellenzék egyik vezetőjét. Ez a merénylet már minden határon túlment, és a jobboldali katonatisztek szervezkedni kezdtek. A lázadás öt nappal később tört ki Spanyol-Marokkóban, de komoly ellenállásra talált az anyaországban, mert sokan kitartottak a baloldali kormány mellett. Az ezt követő polgárháborúnak becslések szerint félmillió hallottja lett. 

A spanyol polgárháború (1936–1939) alatt a világ majd minden tájáról mintegy 35 ezer önkéntes csatlakozott az antifasiszta brigádokhoz, ebből talán 1200 fő volt magyar, akiknek legalább a fele elesett a harcokban. 

A Kommunista Internacionálé támogatása alatt, a fő toborzóközpont Párizsban volt, míg a kasztíliai Albacete-ben volt a kiképzőközpont, és összesen öt nemzetközi brigádot – a XI-től a XV-ig – szerveztek. Lelkesek voltak, de a gyenge vezetés, az elégtelen fegyverzet és túlerő miatt többnyire vesztes csatákat vívtak, majd két év után, 1938-ban feloszlatták őket.

Magyar szovjetek

Az önkéntesek közül sokan az I. világháborúban is harcoltak, mint Zalka Máté (eredeti nevén: Frankl Béla), aki a Doberdóra került, majd az orosz fronton hadapród őrmesterként (tisztjelölt) esett fogságba, ahol radikalizálódott és 1920-tól az orosz kommunista párt tagja és az orosz polgárháború hőse lett. Nem is tért haza, 1936-ban Spanyolországban a XII. brigád parancsnoka lett Lukács Pál néven, részt vett Madrid védelmében, majd a következő évben tüzérségi tűzben meghalt. Zalka lánya a csernobili atombaleset szövődményeiben halt meg.

A katonailag legképzettebb vélhetően a Tótkomlóson született Gálicz János volt, ismertebb nevén Gal tábornok, aki az osztrák–magyar hadsereg tagjaként esett fogságba a keleti fronton. Itthon részt vett a Tanácsköztársaságban, majd a Szovjetunióba menekült. Később elvégezte a moszkvai Frunze Katonai Akadémiát, és ezredessé léptették elő. 1936-ban Spanyolországba küldték, és a spanyol polgárháborúban a 15. hadosztály parancsoka lett José Ivanovics Gal néven, amelybe a XV. (Abraham Lincoln) nemzetközi brigád is tartozott. Gal hírhedtté vált a XV. Nemzetközi Dandár parancsnokaként végzett tevékenységével. Az 1937-es jaramai csata során saját embereinek százait küldte halálba a Pingarrón-dombon, más néven Öngyilkos dombon. A helyzet vitatható, de tény, az Abraham Lincoln zászlóalj első bevetésén kereszttűzbe került és súlyos veszteséget szenvedett, amiért a visszaemlékezők többsége Gáliczot vádolta, de máshol is nagy veszteségeket szenvedtek. Hemingway később azt írta, hogy 

Őt [Gáliczot] akkor kellett volna lelőni

Gáliczot 1937-ben vagy 38-ban visszarendelték Moszkvába, ahol letartóztatták és agyonlőtték a nagy terror keretében.

Az 1945 után megszilárduló kommunista állam vezetői közül többen részt vettek a spanyol polgárháborúban, mint Münnich Ferenc, aki a XII. nemzetközi brigádban Zalka Máté helyettese lett, majd a 15. spanyol hadosztály vezérkari főnöke, végül a XI. nemzetközi brigád parancsnoka. Ő hadnagyként harcolt a keleti fronton, ahol 1915-ben fogságba esett. Münnich 1956. október 27. és november 3. között belügyminiszter, 1961-ben államminiszter lett. Vele együtt a Szovjetunióból érkezett Gerő Ernő (fedőnevén: Pedro), aki Katalóniában szervezte a pártéletet, és amikor Moszkvából parancs jött 1937 elején, hogy a trockistákat és anarchistákat ki kell irtani, azt olyan jól szervezte, hogy a „Barcelonai mészáros” gúnynevet kapta.

Gerő Ernő, már politikai szerepben, távol a polgárháborútól. Fotó: Fortepan/Rádió és Televízió Újság

Az Erdélyben született Rajk László, (eredeti nevén Reich László), pártutasításra ment 1937-ben Spanyolországba, ahol Firtos László álnéven részt vett a polgárháborúban. A XIII. nemzetközi brigád Rákosi Mátyásról elnevezett zászlóaljában szolgált, mint politikai biztos és párttitkár, az ebrói csatában megsebesült, hosszú ideig lábadozott, de 1939-ben újra fegyvert fogott. 1945 után a Rákosi-rendszer belügyminisztere lett, majd 1948-tól külügyminiszter. A viszonylag nagy népszerűséggel bíró Rajkot a Rákosi–Gerő–Farkas moszkovita trojka féltékenységből, rivalizálástól tartva koncepciós perben megkínozták, és 1949-ben kivégeztették. Fia, az építész Rajk László 2019-ben halt meg.

A magyar kommunisták a heves harcokban tehát nagy veszteséget szenvedtek. Györeki Jenő szerint a magyar önkéntes zászlóalj katonái, mint utolsó harcoló csapat 1939. február 9-én lépték át a francia határt, majd internálótáborba kerültek.

A mozgalom lemészárol

A ,,spanyolosok” közül a legérdekesebb életútja Tömpe Andrásnak volt. Tömpe 1913-ban Budapesten született zsidó családban, mivel édesapja a szociáldemokrata párt aktivistája volt, így nem meglepő módon ő tizennyolc évesen belépett az ifjú kommunisták szövetségébe (KIMSZ). Tömpe Csehszlovákiába ment a brünni műszaki főiskolára, ahol gépészmérnökként diplomázott, tehát kiváló értelmi képességekkel rendelkezett. Tömpe nem hagyott fel a mozgalmi élettel, ezért a diploma után 1937-ben azonnal Spanyolországba ment harcolni. Két fiútestévre közül István is itt harcolt.

1938-ban felvették a Spanyol Kommunista Pártba és a XIII. Nemzetközi Brigád 5. zászlóalj első századának parancsnoka lett főhadnagyi rangban, mint ilyen részt vett az extremadurai, az aragoni, az ebro-parti és a katalóniai harcokban. Kétszer sebesült meg súlyosan. Dr. Bács Zoltán György szerint már ekkor kapcsolatba lépett vele a szovjet titkosszolgálat.

A II. világháború végén részt vett a Nógrádi Sándor vezette partizáncsoport felvidéki harcaiban. A háború végén a régi spanyolosok és a Péter Gábor féle kommunisták között rögtön pozícióharcok robbantak ki, egymást jelentgették föl. A dolog megoldása az lett, hogy Péter Gábort a budapesti, míg Tömpét a vidéki politikai rendőrség megszervezésével bízták meg. Aztán a szovjet vezetés nyelveket beszélő, megbízható elvtársat kért Budapesttől, vélhetően Tömpét, aki hat-hét nyelven beszélt, aki így 12 éven át „szuperkém”, nemzetközi titkosügynök lett feleségével együtt. Argentínába került, illetve a Karibi-térségben működik fedésben, mint mérnök és üzletember. Ez utóbbi tevékenységét olyan jól végezte, hogy dollármilliomos lett. Egyes források szerint Fidel Castrót támogató pénzemberré vált, Hajdú Tibor tudomása szerint a kubai forradalom egyik szervezője, egyben a szovjet hírszerzés tábornoka. 

Tömpe 1959-ben hazatért, és a Belügyminisztérium politikai nyomozó főosztály hírszerző osztály (BM II/3. osztály) osztályvezetőjévé nevezték ki. 1961. március 9-étől megbízták a BM politikai nyomozati főosztályának vezetésével. 1962-ben saját kérésre nyugdíjba vonult, és 1963-tól a Corvina Kiadó igazgatója lesz. Ekkor, igazgatósága alatt történik az a furcsa dolog, hogy Kaján Tibor könyve, a Circus Maximus egyik kötete az USA-ban köt ki, méghozzá egy Lee Harvey Oswaldként ismert, szintén fedett ügynök könyvespolcán. Miközben a Corvinában dolgozik Gárdos Emil és felesége, Grace Blair, akik feltehetően Oswald nevelőszülei voltak még az államokban.

Tömpe világlátott, a világpolitikai mozgásokat is átlátó értelmiségi kezdettől fogva vitában állt a helyi ortodox kommunistákkal, a szovjetekkel is, ezért 1967-ben Berlinbe küldték nagykövetnek. Tömpe hitt abban, hogy a szocializmust meg lehet reformálni, ezért amikor a varsói szerződés országai bevonultak Csehszlovákiába, akkor tiltakozásul levelet írt az MSZMP-nek és lemondott a nagyköveti posztról, mert úgy vélte, elsőként ott jöhetett volna létre a szocializmusnak Nyugat-Európa számára is vonzó formája. Ezzel is ellenségeket szerzett a felsőbb vezetésben, mert 1970-ben egy pitiáner munkaügyi vitába keveredett az V. kerületi pártbizottsággal, ami elfajult és végül Tömpe öngyilkos lett.

(Borítókép: Brit kommunista önkéntesek a polgárháborúban. Fotó: Getty Images/Hulton Archive/Express)