A Sony, a Philips és Beethoven IX. szimfóniája
A ma használatos (vagy egyre kevésbé használatos) CD és DVD formátumok előfutára az 1978-ban kereskedelmi forgalomba kerülő LaserDisc volt, amelynek technológiáját még az 1960-as években kezdték kifejleszteni. Ez a videoformátum az optikai tárolásnak köszönhetően nagyságrendekkel jobb minőséget eredményezett, mint a mágnesszalagos VHS és BetaMax rendszerek, de jobbára csak Ázsiában terjedt el - olvasható a Fejér megyei hírportál, a FEOL cikkében.
A LaserDisc hátránya az volt, hogy rögzítéskor analóg videojelet használtak, így tömörítés hiányában a lemez nagyméretű, 30 centi átmérőjű volt és csak egy órányi anyag fért rá.
Kézenfekvőnek tűnt, hogy a módszerrel rögzítsenek hangot is, a megoldáson egymástól függetlenül kezdett a holland Philips és a japán Sony cég dolgozni. A két rivális óriásvállalat 1979-ben egyesítette erőit, az iparág történetében új munkamódszert jelentő nyílt, közös innováció teljes sikerrel járt. Az úgynevezett lézerletapogatás elvén működő technológia Vörös Könyvnek nevezett szabványa 1980-ra készült el, a sorozatgyártásra két évvel később álltak készen. A CD-technika hamarosan kiszorította a Philips 1963 óta egyeduralkodó találmányát, a hangkazettát, vele együtt a kazettás magnetofonokat, és a vinil-lemezeknek is vetélytársa lett.
Az elnevezés sem volt egyszerű: felvetődött a Mini Rack, a MiniDisc és a Compact Rack is, végül a Compact Disc mellett maradtak, mert úgy vélték: a vásárlókat a név már a magnók révén ismerős Compact Cassette-re fogja emlékeztetni.
A korong mérete a Sony kérésére lett 11 helyett 12 centiméter, a lemezre rögzíthető felvétel idejét ezáltal 75 percben határozták meg. (A legenda szerint a japánok azért ragaszkodtak a nagyobb tárolási felülethez, hogy egy lemezre férjen Beethoven IX. szimfóniája.) A digitalizáláshoz szükséges, kiváló hangminőséget adó 16 bites rendszerért és a hibajavító kódokért a Sony, az EFM-nek nevezett adatkódolási technikáért és a gyártásért a Philips volt felelős. Az 1,2 milliméter vastag, 15 gramm súlyú, szivárványszínű polikarbonátból készült műanyag korongon az adatokat belülről kifelé rögzítik, vagyis pont ellenkező irányban, mint a bakelit lemezeken. Az 5 kilométernyi lejátszósávra a jeleket lézerrel viszik fel, a letapogatás is lézerrel történik a CD alsó oldalán, az információt parányi "göröngyök", azaz pitek hordozzák.
