Jól tudjuk itt, Közép- és Kelet-Európában, hogy igenis lehet parancsra örömöt, lelkesedést színlelni, kacagni, „jópofizni”, a felettessel bátran egyetérteni. Ebben gyakorlottak vagyunk. De lehet-e vezényszóra aludni? Ha nem kacsa a hír, akkor az amerikai hadseregnek sikerült kidolgoznia pszichológiai módszert az öt percen belüli elalvásra, amely harctéri körülmények között különösen jól javítja a „katonaanyag” hadrafoghatóságát.
Mindennél az alvás tudománya azért némileg összetettebb. A Magyar alváskönyv című ismeretterjesztő tanulmánykötet szerzői szinte kivétel nélkül orvosok, különféle szakterületek jeles hazai képviselői, akik a legkülönfélébb szempontokból vesézik ki a témát. Szó van az alvás pszichológiájáról, a jó alvás hiányának szerteágazó élettani következményeiről, az álmok – köztük az erotikus álmok, illetve rémálmok – okairól és szerepéről, az alvászavarok, a légzés, a táplálkozás, a szexuális aktivitás, a stressz, a fül-orr-gégészeti és fogászati problémák közötti összefüggésekről. A tizenkilenc szakértő igyekszik rengeteg alvással összefüggő közkeletű téveszmét eloszlatni. Olyanokat például, hogy „az éjfél előtti alvás az igazi”. Vagy hogy a szieszta a lusta déli népek hóbortja.
A modern társadalomban élő munkavállalók a villanyvilágításnak és a cégek munkarendi elvárásainak köszönhetően időben sokkal többet dolgoznak, mint az emberiség történetében valaha. A rendszertelen és nem megfelelő minőségű alvás, a rekreáció elmaradása nemcsak a kreativitást, a munkaképességet csökkenti, de kódoltan súlyos egészségi következményekkel is jár. A lehetséges következmények példáiként az emberek negyedét utolérő depressziót, a táplálkozási zavarokat, a szív-érrendszeri problémákat, a cukorbetegséget és a rákot említik. Az alvászavarok ráadásul a hálótárs pihenésére is kihatnak, hiszen ki tud egy forgolódó, horkoló, fogcsikorgató ember mellett háborítatlanul végigmenni a valóban pihentető alvás fázisain?
A kötet szerkesztője, G. Németh György a Pihentető tudnivalók alcímet adta a kötetnek, ami sejteni engedi, hogy nemcsak a problémák felismerésében, kialakulásuk lehetséges okaiban kínál eligazodást, de az elképzelhető terápiát illetően is. Külön tanulmány foglalkozik a fekhely, a párnák, a testhelyzetek helyes megválasztásával, az egész test működését figyelembe vevő holisztikus orvosi módszerekkel, az alvásgyógyászattal, a kórházi alvásprogramokkal is. E kötet tehát szaktudományos alapossággal, ugyanakkor laikusok számára megfogalmazva járja be az alvás problémakörét.