Budapest, Brüsszel, Prága, Stockholm, Ottawa, Toronto – csak néhány világváros, ahol koncerteztek már a Székelyföld „kis kulturális nagyköveteiként” is emlegetett Szentegyházi Gyermekfilharmónia tagjai. A folyamatosan megújuló Fili – ahogyan magukat nevezik – 1982 óta neveli a népi kultúra tiszteletére, zeneszeretetre és fegyelemre a szentegyházi gyerekeket, és karnagyuknak köszönhető az is, hogy a világ legmagasabban fekvő magyar városában, a székelyföldi Szentegyházán kiugróan magas a zeneértők aránya.
– A zenével az a baj, hogy hallatszik – mondja félig viccesen a száznegyven fős gyermekegyüttes karnagya, Haáz Sándor. – A zenében hallatszik, hogy dolgoztál az illető témával, vagy nem. Amikor munka közben nótázgató gyermeket látsz, akkor tudod, hogy ott minden rendben van. A zene rendet teremt a lélekben, az agyban, a szívben, és van további zöngéje a belsődben. Ez pótolhatatlan.
A székely ruha, a fonott haj és a piros szalag ugyanúgy hozzátartozik a gyermekfilharmónia hangversenyeihez, mint az, hogy a gyerekek maguk rakják össze a színpadi emelvényt, amelyre a zenekar mögé mintegy százan katonás rendben felállnak.
– A gyermekek, akik innen kikerülnek, sok népdallal és tiszta énekléssel lepik meg azokat a közösségeket, amelyekbe bekerülnek. Közösséget teremtenek, bárhová kerüljenek is. És elképesztő mély hazaszeretet van bennük, Szentegyháza-imádat is, és ez a szeretet valószínű, hogy itthon tartja vagy előbb-utóbb hazahozza őket – mesél koncertkörútjaik hatásairól a karnagy.
A Szentegyházi Gyermekfilharmónia ugyanis nemcsak Kanadában, Svédországban, Lengyelországban, Belgiumban és Csehországban koncertezett az elmúlt években, óriási lelki élményekkel gazdagítva a helyi magyarokat, de ugyanolyan szeretettel hirdették a magyar szót és népdalt a moldvai csángó falvakban vagy a vajdasági hangversenykörútjukon is. Ugyanakkor tömegeket tudnak megmozgatni egy-egy jó ügy érdekében: évente csemeteültetést szerveznek a székelyek szent hegyének tartott Madarasi Hargita széldöntött részein, több százan erdősítenek minden tavasszal a nehezen megközelíthető, meredek hegyoldalakon.
Amikor a gyermekfilharmónia fennállásának negyvenéves évfordulóját rendezvénysorozattal és jubileumi hangversenyekkel ünnepelte a székelyföldi kisváros apraja és nagyja tavasszal, akkor több mint hétszázan álltak színpadra, sokan harminc év kihagyás után fogtak hangszert a kezükbe. Ugyanis hangversenyt adott az első, 1982-ben indult filis generáció is. Csaknem két és fél ezer zeneszerető embert nevelt ki a Szentegyházi Gyermekfilharmónia az elmúlt negyven év alatt, de talán ennél is fontosabb, hogy csapatmunkához szokott, erős közösséget teremtett.
– A kórusom meg a zenekari tagjaim ugyanazok ma is, csak közben bajuszuk nőtt, gyermekeik lettek, egyik-másiknak már unokája, de mindenki ugyanaz a kicsi gyermek maradt számomra. És ennek a Fili-napi felkészülésnek épp ez volt a sármja vagy az érdekessége, hogy imádták visszavenni a gyermekkorukat, alig várták, hogy parancsot kapjanak… Bár voltak veszteségek az elmúlt négy évtized alatt, és voltak dolgok, amelyeket másképp csinálnék, ha újra lehetne kezdeni, de bebizonyosodott, hogy ennek az egésznek volt értelme. És van értelme – összegzi Haáz Sándor.
És talán semmi sem mutatja szebben a közösség erejét és a szentegyháziak háláját karizmatikus zenetanáruk felé, mint az, hogy közülük hatszázan képesek voltak az összefogásra és titoktartásra ahhoz, hogy egykori karnagyukat újjáépített esztenával, havasi kunyhóval lepjék meg. A nagy hatású zenetanárnak ugyanis szívügye az épített örökség mentése, és tanítványait is erre neveli a székelyföldi kisvárosban.
– Valamikor a falutól távol levő kaszálókra a családok építettek maguknak kicsi gerendaházikókat, ezekben laktak a szénacsinálás ideje alatt – mondja a karnagy. – Egy-két hét alatt azt a pár hektár kaszálót betakarították. Hazaszekerezték a szénát, majd mindenestől visszaköltöztek a faluba. Az esztenai élet a családnak olyan közösségi lehetősége volt, amikor összezárva aludt a nagytatától a kicsi unokákig mindenki, ahol a mese, a dal, az ima meghatározó volt.
Épp ezért az erdélyi Mária-út Szentegyháza és Csíksomlyó közötti szakaszán már több kis esztenát is újraépítettek, felállítottak menedékként a zarándokoknak. Haáz Sándor szerint, ha vihar jön, jó, ha tudja az ember, hogy kilométerenként van egy menedékhely. És azt tanácsolja, ha valaki építészeti arányokat akar látni, akkor nézze meg ezeket az esztenákat.
– A Kanadában gyűlt adományainkból vásároltunk félhektáros területet az iskolánk mögött, Ontario Tree Garden néven csemetekertet hoztunk létre. A gyermekeknek ugyanis érdemes megmutatni, hogy mit ér egy kivágott fa: azt csemetekorától gondozni kell, és kiültetés után még fél évszázadot várni ahhoz, hogy kivágható legyen. Aztán 2018 tavaszán döntöttük el, hogy a terület egy részén botanikus kertet létesítünk. Felszólítottunk minden filis gyermeket, hogy hozzon a kertbe egy facsemetét vagy bokorsarjat, és ültessünk közösen olyan füvészkertet, ahol mindenkit képvisel egy-egy levendulatő vagy diófa, díszfa, gyümölcsfa, díszcserje, ribizli, málna – bármi. Elültették. Azóta újabb növények kerültek földbe, idén pünkösdkor Erzsébet királynő fája – idézi fel Haáz Sándor.
A karnagy úgy véli, minden kórus és minden zenekar a figyelem és a fegyelem iskolája. Anélkül nem megy. Ahhoz pedig, hogy figyelem és fegyelem működjön, jól működő közösségre van szükség, és ennek a közösségnek az összekovácsolása, ennek az éltetése az, ami a Fili nagy erénye vagy nagy különlegessége. Tulajdonképpen ezt csodálja ország-világ.
– A zenei teljesítményünk, ha jó passzban vannak a gyermekek, és jól be van hangolva a zenekar, akkor még elviselhető is tud lenni. Egyébként a repertoárunk szellemes, rövid művekből álló, színes, élvezetes, tehát semmiképpen sem unatkozik az, aki eljön egy gyermek Fili-koncertre, vagy nem nézi az óráját lopva, hogy vajon ebből még mennyi van hátra. Erre nagyon vigyázunk. Elsősorban a közönség szempontja számít, és az azt diktálja, hogy legyen pörgős, élményszerű az előadás, és ehhez nagyon jó partnereim a gyermekek, akik közösségben, nagyon jópofa egyéniségekkel tarkítva, kicsi fantáziával jól használhatóak. Ugyanakkor a hangszeresek továbbviszik a tudásukat, az életben felhasználják, számos kis önjáró együttesről tudok a volt filisek közül – mondja Haáz Sándor.
– Illene emlegetni a díjainkat, valamint a nagyon magas rangú találkozásokat, hiszen valóban utolérhetetlen pillanatai voltak az életünknek, de igazság szerint arra vagyok a legbüszkébb, amikor hallom, hogy a Hargitán, a sziklák közt vagy bárhol csak úgy spontán szól a tárogató, vagy a fiatalok összeülnek bulizni, és viszi magával a hegedűt az egyik, vagy zöldághozásnál szól a szekéren az ének. Még ma is, amikor már a világon senki nem énekel, itt csak azért is szól a nóta, és hát ez a lényege ennek az egész mozgalomnak – teszi hozzá a negyvenéves Szentegyházi Gyermekfilharmónia karnagya.
Borítókép: Haáz Sándor az egykori „filisekkel”, édesanyákkal és nagymamákkal az ünnepi hangversenysorozaton 2022 májusában Szentegyházán (Fotó: Erdély Bálint Előd)
