Kis budai cukrászdák

E cukrászdák többségében a minőség még csupán mítosz, annak ellenére, hogy láthatóan elvarázsolják a polgárokat.

Van egy szűken vett környék Budán, a Böszörményi út mentén, ahol az elmúlt években kis cukrászdák dzsungele nőtt ki a földből. Ezek többségében a minőség csupán mítosz, annak ellenére, hogy láthatóan elvarázsolják a polgárokat. A tortákat, süteményeket, csokoládékat, fagylaltokat olyan emberek készítik, akik régi receptek ismerői, s akik úgy hiszik, hogy a kitaposott út a legjobb, amelyről letérni nemcsak ostobaság, de értelmetlen is. Újításokon nem tépelődnek, mert az évtizedes rutin bevált és beválik. Nem ülnek föl a rájuk ömlő divat csalóka hullámaira, fárasztják őket a „tapasztalatlanok” újdonságai. Ők komoly emberek, nem bohócok. Nem korszerűsítenek, mert maguk képviselik a kort. Leginkább saját termékeik iránt éreznek szakmai alázatot, és nem csodálkoznak, hogy az emberek imádják a gasztronómiai félreértést képviselő termékeiket. Isten ments, hogy csalódást okozzanak nekik, gondolják, ezért nem is változtatnak gyakorlatilag semmi lényegesen. Látogatóik hozzászoktak e minőséghez, és gyermekeiket is ehhez a szoktatják hozzá. Szóval ők igazi ízlésformálók, egyszerre több generációt rontanak el ízeikkel és formáikkal. Békebeli az állandóság, erény a fantáziátlanság. A személyzet magabiztosan udvariatlan. A kocka alakú, fullasztó krémesek, az unalmas dobos torták, meg mindaz, aminek a tetején a gyümölcsökkel azonos színű aszpik világít, valószínűleg mindennap elfogy. Ugyanúgy, mint az ostoba kávé, s a butuska fagylalt is. Mindezt siker koronázza, hiszen már vagy fél tucat, ugyanazon kéz által vezényelt kis budai cukrászda nőtt ki egymás után, és szinte egymás mellett. A stílus mindenütt ugyanaz, unalmas termékeik kínálata pedig egyre bővül. Szörnyszülött szendvicsekkel és hamburgerekkel vagy lehetetlen péksüteményekkel például, ha a helyesírással legtöbbször hadilábon álló, ákombákom betűkkel kiírt feliratok nem hazudnak. Vannak, akik nem is az édességeik, péksüteményeik miatt járnak hozzájuk, hanem a retróra csodálkoznak rá.

A Rigó Jancsi központú cukrászdahálózat közepén található egy másik „kis budai cukrászda”, amely inkább egy napközbeni találkozóhely. Reggeli vagy délutáni „hivatalos kávéra” alkalmas helyszín sokaknak, ahol a sütemények, torták is inkább hivatalosak. A stílus ugyan más, mint az előzőeknél, az eredmény azonban itt sem a felüdülés. Ez a cukrászda elegánsabb és sokkal drágább, a felszolgálók udvariasak. A sütemények és az édességek azonban itt, a Szamosnál is leginkább felejthetők. Aki újdonságot, érdekes ötletet keres, vagy új ízeket szeretne megismerni, itt rossz helyen jár. Ha az előző retró, akkor ez is az, csak ez talán inkább a ’80-as évek végéhez közelít.

Ezekhez a cukrászdákhoz, vagy inkább „tortázdákhoz” képest igazán üdítő a környéken található, nemrégiben megnyitott Villa Bagatelle nevű kávézó, amely édességei alapján talán inkább egy desszertszalon. A földszinti pékség és az emeleti bisztró minden apró részletét egységes koncepció szerint alakították ki. A berendezések, a tárgyak kitűnő ízlésről tanúskodnak, a felszolgálók ruházata egységes, stílusuk nem tolakodó, magatartásuk kifogástalan. Ez a hely a legdrágább az összes közül, mivel az már sajnos világtrend, hogy a természetes anyagok ára emelkedik. Itt nincsenek nehéz torták, cukros vajjal, hitványabb esetben margarinnal töltött piskóták, aszpikos butaságok, amelyek közül eggyel is degeszre tömi magát az ember. Hanem csak eredeti, valódi és korszerű ínyencségek, édességek, pohárdesszertek, kitűnő alapanyagokból. Nagyszerű dolog egy kávé mellé például a keserűcsoki-tallérjuk, amelynek tetején különböző magok és szárított gyümölcsök vannak. Nem is részletezem tovább, övék a jövő.