Súlyos kárt okoz a fejekben, ha a gyerekek azt hallják, hogy mindig mindent meg kell enniük, mivelhogy ehetetlen étel nincs. Mert van. S mivel nincs háború, igenis jó ízléssel válogatniuk kellene. A szerencsétlenek azonban az erkölcsi intelemnek engedelmeskedve legyűrik az élvezhetetlen kosztot az iskolában. Az iskolai étkezés Magyarországon olyan képlet, amelynek álságosságát mindenki pontosan ismeri. A szülőnek óriási anyagi terhet jelent, a gyereknek pedig azt, hogy egész nap inkább nem eszik semmit, csak hazudja az ellenkezőjét. A diákokban ez a gerincet is kikezdi. Az iskolában ugyanis akár évtizednél is hosszabb ideig alig van olyan nap, amikor ne lenne gyalázatos a koszt. A gyerekek pedig hamar tisztába jönnek vele, hogy folyamatos hazudozással okozzák a legkevesebb konfliktust.
A társadalom ilyen torzulása nem okoz túlságosan nagy gondot a piac szereplőinek. A közétkeztetésből élő vállalatok egymás lábára és egymás helyére lépnek, hogy szolgai ostobasággal vállalhassák az állami pályázatokban előírtak teljesítését. Azt, hogy képtelenül alacsony összegekért készíthessék el a reggelit, az ebédet a nebulóknak. Akik ezért az egészségük kárára titokban éhesen töltik el az egész napot, esetleg társaiktól falatokat kunyerálnak, vagy az ugyancsak elfogadhatatlan iskolai büfében csillapítják az éhüket, mert ott legalább elfogadhatóbbnak tűnő étkeket tudnak összeválogatni.
A mindenkori magyar állam évtizedek óta behunyja a szemét, és elfogadja ezt a sunyi és rendkívül káros össztársadalmi játékot. Ahelyett, hogy a külföldi nagyvállalatok mintájára stratégiai szerződést kötne a magyar diáksággal, és közpénzeket csoportosítana át a megfelelő étkezésükre. Tudomásul kellene végre venni, hogy a rezsicsökkentés logikája itt elfogadhatatlan. Nem a közétkeztetési piac szereplőit kell arra kényszeríteni, hogy minél olcsóbban állítsák elő az ételt, hanem magának az államnak kellene ide irányítania a közpénzeket.
A mai gondolkodás és gyakorlat teljes tévút. Ha valami rossz és ízléstelen, az nem lehet ezeknek az ellenkezője is egyben. Ha az állam végre elhatározná magát, akkor egyszer s mindenkorra megszüntethetné a gyermekéhezést, és megnyílna a lehetőség az előtt, hogy a fiatal állampolgárok ízlését a kornak megfelelően formálhassa. Az ízlés fontos dolog: tudás, amely nélkül képtelenség alkalmazkodni a kihívásokhoz. Az államnak sok a teendője, hogy a társadalom érdekében ne csak a tanórákat, hanem az iskolában eltöltött idő minden egyes pillanatát alárendelje a korszerű tudáshoz való hozzáférésnek. Úgy kellene gondolkodnia, hogy ahová pénzt tesz, ott mindenütt a társadalom érdekei érvényesüljenek.
