Berkowitz és Farkas

Egyszer már történt olyan dolog, mint most Farkas Flóriánnal és Lázár Jánossal.

Egyszer már történt olyan dolog, mint most Farkas Flóriánnal és Lázár Jánossal. Az első Orbán-kormány hivatali idejének elején, 1999-től kezdve rendre hírt adtunk egy olyan privatizációs, illetve a hazai ipartörténet meghatározó ügyévé vált érdekességről, amelyet több évtizedig tartó iparjogvédelmi, büntetőjogi, majd egyéb más polgári jogi ügyek alkotta bonyolult perrendszer követett. A rendszerváltás előtti időszakban az Ausztriából származó üdítőital, a szürke Traubisoda története a magyar valóság olyan színeit és árnyalatait dobta felszínre, amelyek láttán Rejtő Jenő is megnyalta volna mind a tíz ujját. A bonyolult és hajmeresztő szálakról nemcsak olvasni volt élvezet, de írni is. Az egész úgy, ahogy van, zsurnalisztikai aranybányának bizonyult. Volt benne csalás, visszaélések és csőd, ortodox zsidó hitélet és antiszemitizmussal vádolt magyarok, cégek privatizációja és fantomizálása, banki hitelezés és tartozás, cselszövés és átverés, külföldre, majd ismét hazafelé vezető szálak, pártpolitikai akciók, valamint tájékozatlan és a szereplésvágytól elvakult szocialista politikusok ostobaságai.

Jellemző volt akkor, hogy a szélhámosság ellenére a hazai közélet hivatalos csatornái nehezen vagy egyáltalán nem tudták – esetleg nem is akarták – értelmezni a Traubi-sztori tanulságait. Az ortodox zsidó ruházatban szereplő üzletembernek, Salamon Berkowitznak a viselt dolgairól nem nagyon szóltak tudósítások, a tabuk és a bizonytalanság gúzsba kötötte a szerkesztőségeket. Pedig a történetben nem a főszereplő származása volt fontos.

A Traubi-sztorival először az Élet és Irodalom foglalkozott, majd főként a Napi Magyarország, illetve a Magyar Nemzet cikkezett róla. Ennek ellenére mindenki figyelemmel követte a fejleményeket. A Nap TV vagy a Népszava például a botrányos tények szőnyeg alá söprésével próbált Berkowitz segítségére sietni. Ezek a riportok, cikkek azonban nem értek sokat, mert az üzletember a következő lépésével romba döntött minden megelőlegezett jóhiszeműséget, bizalmat.

A jelenség mások fejében is zavart okozott. 1999 táján történt az is, amikor valamelyik cikkünk után fölhívott a Külügyminisztérium egyik fontos tisztviselője, hogy közölje: hagyjuk békén Berkowitzot, mert ezzel tönkretesszük a kormány amerikai zsidó kapcsolatait. Az igény elképesztő volt. Létezhet, hogy a jobboldali kormány befolyásos amerikai zsidó kapcsolatait egy minden hájjal megkent üzletember jelenti? A cikksorozat természetesen folytatódott. A magyar vállalkozók sérelmére elkövetett ügyek sorra lelepleződtek, a bíróságon pedig lassan-lassan megszülettek az üzletembert elmarasztaló jogerős ítéletek.

És akkor most itt van a miniszterelnöki tanácsadó Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat korábbi elnöke, akinek vezetése idején a cigány kisebbség körülményeinek javítására szánt százmilliók nem jutottak el a megfelelő helyre, és azóta sem kerültek elő. Az egyik minisztérium 1600 millió forintot követel vissza a cigány szervezettől. S miközben a sajtóban elképesztő részletek láttak napvilágot, az adóhatóság egy éve még mindig csak nyomoz, a rendőrség pedig csak most lát hozzá. És ki tudja, miért, most érkezett el az a pillanat, amikor Lázár János kancelláriaminiszter kijelenti, hogy szerinte Farkast azért piszkálja a sajtó, mert cigány.

A feltételezés nemcsak sértő, de ennek hangoztatása rendkívül káros is. A törvény előtti egyenlőség alól a származás sem jelenthet kivételt, a felelőtlen kijelentés pedig befolyásolhatja a bűnüldöző szervezeteket. Az adónyomozók, rendőrök és ügyészek figyelmét ezért föl kell hívni arra, hogy a miniszter nem tudja, mit beszél.