A magyar állam manapság nem bizalomgerjesztő. Okkal, ok nélkül titkolózik, azt sem köti vagy akarja kötni az állampolgárok orrára, ami rájuk tartozik. Leginkább elzárja, elzárná előlük az információkat, manapság egyre több az ilyen akció. Pedig ezzel az állam nem jár jobban. Hiteles, őszinte és folyamatos tájékoztatás nélkül nincs vagy elveszíthető a bizalom, hiánya bizalmatlanságot szül, ami megmérgezi a polgárok mindennapjait. Ez pedig joggal vezet elégedetlenséghez.
A közvéleményt tehát nem szabad elzárni például attól, hogy megtudja, az állam miért vagy kiknek az érdekében bocsátja ki a letelepedési államkötvényeket, amelyekkel rosszul járnak a magyarok. Azt is tudniuk kellene, mikor, miért és hogyan keletkeztek azok a százmilliárdos források, amelyeket a Magyar Nemzeti Bank törvénytelenül szór ki az alapítványaiba, s amivel szintén sérül a közérdek. Miután már kitüntetéseket osztanak a tűzoltóságnak, a katasztrófavédelemnek, a rendőrségnek és a mentőknek áldozatos munkájukért, végre nyilvánosságra kellene hozni azt a hivatalos jelentést, amelyből kiderül, hogy pontosan mi okozta a tüzet a Testnevelési Egyetemen, s megállapítható-e a felelősség.
Továbbá: mivel a bíróság kimondta, hogy a Századvég és a kormány közötti szerződések közérdekű adatot képeznek, a Miniszterelnökségnek már rég közzé kellett volna tennie azokat mindenki számára, nem pedig várnia, hogy feljelentés szülessen közérdekű adatok eltitkolása miatt. A Miniszterelnökséget vezető miniszternek nem a Magyar Nemzet demokráciaértelmezésén kellene élcelődnie, nem az a dolga. Viszont nem kellene a törvények mögé bújnia a közügyek tájékoztatása céljából rendezett kormányinfón, amikor újságírók rákérdeznek a politikusoknak nyújtott és egyre szaporodó számú magánkölcsönök kockázataira, hanem inkább be kellene mutatnia, kinek és mennyivel tartozik, és kezdeményeznie a vagyonbevallások megtételét szabályozó, a valós állapot megismerésére alkalmatlan törvény megváltoztatását.
A társadalom tudni akarja, hogy az Országos Roma Önkormányzatnak mikor és hogyan kell visszafizetnie az elherdált 1,6 milliárd forint támogatást az államnak, és azt is, hogy a Seuso-kincsekről szóló tárgyalásokon az állam pontosan kit kért föl, és mennyiért a jogi képviselet ellátására. A kormányhivataloknak kutya kötelességük lenne megmondani, mely vállalatokat sújtottak bírsággal azért, mert nem tettek eleget a statisztikai törvényben előírt adatszolgáltatásnak, hiszen közérdekű adatokról van szó, nem kellene addig várniuk, amíg az ő kezükből is a rendőrségnek kell kitekerni azokat.
Amíg ebben az országban demokrácia van, megengedhetetlen, hogy egy közintézmény vagy egy minisztérium ne válaszoljon az újságírók kérdéseire – legkirívóbbként meg kell említeni az MNB-t és az Emberi Erőforrások Minisztériumát –, hiszen minden esetben közügyekben fordulunk hozzájuk, nem ételreceptekért. Az esetek sajnos végeláthatatlanul sorolhatók.
Az állampolgárok-adófizetők-fogyasztók-választók tudni szeretnének nemcsak a felsoroltakról, hanem mindarról, ami életüket közvetve vagy közvetlenül érinti. Hogy hinni is tudjanak. Például abban, hogy vannak, lehetnek közérdekű titkok, amelyek tényleg nem tartoznak a széles nyilvánosságra, mert akkor valóban megsérül a közérdek. Az államba vetett hit nélkülözhetetlen, hiszen nem kell mindent és mindenkit ellenőrizni, pontosabban e hit nélkül megáll az élet. A bizalom tehát kulcsfontosságú, így aztán minden, ami a leépüléséhez vezet, ellentétes a magyar érdekekkel. Mindebből az következik, a magyar államnak bizalomgerjesztőnek kell lennie, különben nem képes sem irányítani, sem képviselni a társadalmat.
