Kávé és Népszabadság

Nem szerencsés, ha a sajtó önmagával foglalkozik, de van pár olyan ügyünk, amelyet nem feltétlenül ért mindenki.

Nem szerencsés, ha a sajtó önmagával foglalkozik, de van pár olyan ügyünk, amelyet nem feltétlenül ért mindenki. Az egyetértők mellett másokból bosszankodást váltott ki, hogy szolidaritást vállalunk a hozzánk képest más beállítottságú, de 2016-ban már független Népszabadsággal, s hogy az alkotói közössége számára felületet biztosítunk cikkeik közzétételére. Szeretnénk az aggódókat megnyugtatni, ha ugyanilyen lehetetlen helyzetbe kerülne a Magyar Hírlap vagy a Magyar Idők, akkor az ő alkotói közösségükkel is hasonló formában vállalnánk szolidaritást.

Annak, hogy mindezt egyoldalúan és annak ellenére tesszük, hogy tudjuk, az előző 26 évben a balliberális oldal soha ilyen gesztust nem tett a jobboldali sajtó mellett – ami fordítva is igaz –, megvan a maga oka. Leegyszerűsítve a dolgot: eljött az ideje felismerni azt, hogy rossz szokás, ha az ember azért hívja meg felebarátját egy kávéra, mert az majd úgyis visszahívja. Nem. Az ember azért hívja meg a másikat, mert épp így gondolja helyénvalónak, valamiért így esik neki jól stb., és nem a feltétlen viszonosságért. A meghívás ráadásul egy elnémult újság esetében nem öncélú. Szakmájukat komolyan gyakorló újságírók által megírt cikkek, riportok megjelenése az olvasók sokoldalú tájékozódását szolgálja.

Ami a közösségi oldalak segítségével kiszélesedett nyilvánosságban terjedő álhírek következtében talán fontosabb, mint valaha. Forráskritikát nem gyakorló, hiszékeny és laikus emberek igaz és hamis informá­ciók egymástól megkülönbözhetetlen özönével árasztják el egymást nap mint nap, és néznek, hallgatnak, olvasnak olyan híreket, amelyek azután a saját életükről szóló döntéseiket is befolyásolják. Nem állítom persze azt, hogy az ismert tévék, rádiók, portálok és újságok tévedhetetlenek, és hogy mindig csak az igazat állítják, de azt igen, hogy ismeretlen feladóktól levelezőlistákra érkezett, vagy a közösségi oldalakat elárasztó hírekkel ellentétben ezek ellenőrizhetőségére és számonkérhetőségére mégiscsak több esély van, ami féket jelenthet az álhírek és álesemények terjedése előtt. És persze a levelekben terjedő hírek sem feltétlenül hamisak, ám elég ritka, amikor ezeket a feladóik elküldés előtt ellen­őrzik és minősítik valahogyan, illetve hogy az emberek megadják egymásnak forrásaikat, hiszen a mindennapi kommunikáció sem ilyen.

Sokakat utolérhetett már ily módon az úgynevezett chemtrailről szóló híradás, amely szerint a repülőgépek által húzott csík nem az elégetett kerozintól származik, hanem titkos permetezés terméke, amellyel következmények nélkül és tömegesen mérgezik meg az embereket. Utoljára hasonló álhír legalább tizenöt helyről érkezett a postafiókomba. A levelet földön fekvő és szénné égett emberek tucatjairól készült kép és ilyen szöveg kísérte: „Nigéria – Juan Carlos Martos atyától. Katolikus holokauszt szó szerint. Ajánlom Erdő Péter bíboros úrnak. Nyilatkozzon és tiltakozzon a keresztények gyilkolása ellen.” A levél írója pedig arról értesítette személyes levelében a címzetteket, hogy „Nigériában katolikusok százait égették el elevenen muzulmánok, akiket Európában bőkezű ellátásokkal és kék kártyával jutalmaznak. A »mértékadó« médiumok hallgatnak, a Facebook cenzúráz, sokkoló kép alább”.

Nem kellett sokáig keresgélni az interneten, hogy kiderüljön az igazság. A sokkoló kép 2010-ben készült a Kongói Demokratikus Köztársaságban egy olajtanker felrobbanásakor. Az embereket tehát nem ott és nem vallási okokból bántották, hanem égő olajtól perzselődtek meg. A hivatását komolyan gyakorló újságíró ilyet nem állítana, és ekkorát biztosan nem tévedne.